Skip to main content

Találat: közigazgatási személyzeti ügyek

Olyan közigazgatás kell, ahol mindenki jól érzi magát

„„Az elmúlt húsz évben azt lehetett hallani, hogy értékmentesen kell dolgozni a közigazgatásban, darab–darab, akta–akta, kilogramm–kilogramm, tonna–tonna” – mondta a miniszterelnök-helyettes, tárcavezető a Vas megyei kormányhivatal dolgozóinak állománygyűlésén elmondott köszöntőjében, hangsúlyozva, ő nem hisz ebben. A közigazgatásnak szerinte értékelvűnek kell lennie; ez az érték pedig „a közjó szolgálata, a nemzet szolgálata, a nemzet minden tagjának szolgálata”. A közigazgatás jelenleg is tartó átszervezésének szavai szerint az a célja, hogy emberközpontúvá, ügyfélcentrikussá, a korábbinál sokkal hatékonyabbá tegyék. A kormányablakok Navracsics szerint az első kísérletei,...

Read more

„Újraformáljuk a közigazgatást!”

„A közigazgatás intézményi és személyzeti átalakításának talán eddigi legfontosabb állomásához érkeztünk - jelentette ki Navracsics Tibor szerdán, a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj Program nyitórendezvényén. A Parlament Felsőházi üléstermében tartott eseményen a miniszter ismertette a 270 fiatal által elnyert ösztöndíj részleteit, majd hangsúlyozta: a kormányzat célja a "jó állam" megalkotása, mely a közjót szolgálja, nem a magánérdekeket. Az eseményen azt a 270 fiatal pályakezdőt köszöntötték, akik mintegy 1500 jelentkező közül elnyerték az ösztöndíjat. A következő hónapokban kormányzati illetve önkormányzati intézményeknél teljesítenek majd szakmai gyakorlatot,...

Read more
Page 44 of 44 1 43 44