Találat: közoktatás finanszírozása

Önkormányzat perli az államot

„A budaörsi önkormányzat nem akar belenyugodni abba, hogy erején felül fizessen be az államkasszába, ezért pert indított a magyar állam ellen. Budaörs városa beperelte az államot, mert szolidaritási hozzájárulás címen elvont a várostól 255 millió forintot, és ezen felül követel 200 millió forint kártérítést is - írja a hvg.hu. A per tárgyát képező szolidaritási hozzájárulás az iskolák államosításával függ össze. A folyamat két lépcsőben zajlott: először, 2013-ban az állam átvette az iskolafenntartói szerepet a településeken, aztán idén a működtetői szerepet is. Az...

Részletek

Stabil a Klik gazdálkodása

„Egy-egy tankerületi egység költségvetése 3 és 18 milliárd forint között lesz az új intézményfenntartó rendszerben, a központban pedig egy további 7 milliárd forintos általános tartalék áll rendelkezésre, amelyből pótlólagos támogatásokat tudnak majd biztosítani ott, ahol szükséges – tudtuk meg a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnökhelyettesétől. Kotán Attila lapunknak elmondta, az iskolák működtetésének átvételére 55 milliárd forint forrást tettek félre. A megalapozott tervezés és a folyamatos kontrollrendszer biztosítja azt, hogy ne termelődjön újra a fenntartó adóssága. A 2017-es költségvetés lehetőséget ad arra, hogy...

Részletek

42. Kormányinfo: Lázár János a Klikről, a pályázati rendszerről, az intézményátszervezésről és más aktuális kérdésekről

„...Átalakul a Klik és kifizeti tartozásait Lázár János jelezte, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) - amely júliustól átalakul - március végéig az összes tartozását kifizeti. Emlékeztetett arra, hogy 38 milliárd forint extratámogatást kapott az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Klik 90 ezer lejárt számlájának kiegyenlítésére, és nyolcmilliárd forintot már kifizettek. Megemlítette azt is, hogy csökkentik a pedagógusértékeléseknél a bürokráciát. A miniszter beszámolt arról, hogy Palkovics László oktatási államtitkár áprilisban számol be a köznevelési kerekasztal munkájáról és tesz javaslatokat a kormánynak. A...

Részletek

Balog több lábra állítaná a köznevelést

„Az emberi erőforrások minisztere szerint több fenntartó kell a rendszerben: a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ központja mellett, annak decentralizálásával, önálló költségvetési szervezetekkel mint fenntartókkal. ... „Nem volt egyértelmű felelős 2010-ben" A miniszter az iskolák állami kézbe adását azzal magyarázta, hogy a köznevelési rendszer fenntartásának sem minőségi, sem finanszírozási szempontból nem volt egyértelmű felelőse 2010-ben, az önkormányzati rendszer az összeomlás előtt állt. Balog Zoltán kijelentette: semmiféle megbízható adat nem létezett 2010-ben sem a tanárok számáról, sem arról, mennyibe kerül az oktatás fenntartása. Hozzátette: ennek...

Részletek