Találat: közszolgáltatás-szabályozás

Hegmanné Nemes Sára: kormányzati irányítás alatt kell tartani a kiemelt nemzeti közvagyont

„Az állami társaságok új szemléletű vagyongazdálkodásáról és a rezsicsökkentés tapasztalatairól tartott előadást Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkára az Állami Számvevőszék „Jó Gyakorlatok! Fókuszban a vagyongazdálkodás” című szemináriumán. Az államtitkár hangsúlyozta: bővíteni kell a nemzeti közszolgáltató társaságok rendszerét. Hegmanné Nemes Sára előadása elején rámutatott: a 2010-ben hivatalba lépő új Kormány létrehozta a felelős vagyongazdálkodás kereteit megalapozó jogszabályi környezetet. A legnagyobb eredmény e tekintetben a nemzeti vagyonról szóló sarkalatos törvény megalkotása, amely a nemzeti vagyon, a stratégiai cégek, a...

Részletek

A helyi közszolgáltatások versenyképességet szolgáló modernizálása – 4. (Szakpolitikai kérdések)

„A hazai közszolgáltatás-szabályozás keretei A projekt keretében készült, Pálné Dr. Kovács Ilona és Dr. Finta István által szerkesztett „A helyi önkormányzati közszolgáltatások jogi szabályozási és szakpolitikai környezete” című tanulmány arra tesz kísérletet, hogy számba vegye, elemezze az önkormányzatok helyzetére, feladatrendszerére, finanszírozására vonatkozó, illetve azokat érintő kormányzati átfogó stratégiákat, koncepciókat, jogszabályokat. Emellett külön-külön kitér az egyes önkormányzati közszolgáltatások hazai szabályozási kereteire, az ellátás és a finanszírozás módozataira. Feladatellátási- és finanszírozási modellek Országos, teljes körű, településsoros adatbázisok alapján feladatellátási és finanszírozási, illetve tervezési és...

Részletek