Találat: közszolgáltatások

Válság és együttműködés : a koronavírus-járvány okozta lehetséges intézményi változások és a kooperatív közszolgáltatások

„A napjaink egyik legnagyobb társadalmi és gazdasági kihívását jelentő koronavírus-járvány az intézményi közgazdaságtan számára is releváns kérdéseket vet fel. Tanulmányunkban a kialakult válsághelyzet komisz problémaként való értelmezéséből kiindulva bemutatjuk a kormányzati intézkedések jellemzőit, illetve a külső keresleti és kínálati sokk közszolgáltatásokra gyakorolt hatását. Elemzésünkben arra a kérdésre keressük a választ, hogy ezek a sokkok milyen intézményi változásokat jelentettek a humán közszolgáltatások esetében. Érvelésünk szerint a válsághelyzet következtében egyfajta – sodródásként jellemezhető – változás indulhat el a kooperatív közszolgáltatások irányába. Végül felvetjük a...

Részletek

Közszolgáltatások és térbeli koncentráció

„Térgazdaságtani szempontból a versenyképesség felfogható a térségek népességmegtartó és tőkevonzó, illetve munkahelyteremtő képességének jellemzőjeként. Ennek szellemében a területi versenyképesség a meglévő és fenntartható infrastruktúrán, az elérhető közszolgáltatásokon, valamint a meglévő foglalkoztatottsági színvonalon (és a mindezek által biztosított vonzó életkörnyezeten) is mérhető. A jelen tanulmány egyik alapkérdése az volt, hogy bizonyos közszolgáltatások fokozott jelenléte előidézi-e a gazdaság térbeli koncentrációját. Ennek szellemében tanulmányunkban áttekintést kínálunk a közszolgáltatások tipizálásáról és a területi versenyképességhez kapcsolódó irodalmáról; konceptualizáljuk a területi tőketípusok és a közszolgáltatások kapcsolatát; majd a...

Részletek

Új testülettel bővül a nemzeti szintű munkaügyi kapcsolatok rendszere, megalakult a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fóruma (KVKF)

„A köztulajdonban működő közszolgáltatásokat közvetlenül érintő gazdasági tárgyú döntések előkészítésében közreműködő háromoldalú konzultatív, véleményező és javaslattevő fórumot alapított 16 szervezet (szakmai szövetségek, érdekképviseletek, minisztériumok). A Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumát (KVKF) létrehozó együttműködési megállapodást 2018. február 12-én, Budapesten írták alá. A KVKF szervezeti keretet biztosít a köztulajdonban működő, közszolgáltatást végző vállalatok országos és ágazati munkaadói és munkavállalói szereplőinek, valamint a kormánynak, hogy rendszeres egyeztetéseket folytassanak a munkabéke megőrzése érdekében. Létrehozásának elvi alapja a közszolgáltatások minőségi fenntartása, a köztulajdon védelme. A partnerek közös tevékenysége...

Részletek

Össze kell hangolni a közösség kezében lévő intézmények munkáját

„Össze kell hangolni a közösség kezében lévő szervezetek, közműszolgáltatók, pénzintézetek, az önkormányzatok tevékenységét annak érdekében, hogy az emberek magasabb színvonalú és olcsóbb szolgáltatást kapjanak - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter Hódmezővásárhelyen. Lázár János az ország első, valamennyi önkormányzati és közszolgáltatáshoz kapcsolódó ügy intézését egy helyszínen lehetővé tevő központ átadásán elmondta, a szolgáltatások minőségének javításában a digitalizáció még kihasználatlan lehetőségeket tartogat. A politikus kifejtette, a 2014-ben kezdődött kormányzati ciklus egyik legnagyobb eredménye, hogy sikerült visszaszerezni a 1997-ben privatizált áram- és gázszolgáltató-szektor jelentős...

Részletek

Konferencia: az állam szerepváltozásai és társadalmi-térbeli egyenlőtlenségeket újratermelő szerepe – a kelet-európai periféria kontextusai

„Meghívó – Békéscsaba, 2016. november 24. AZ MTA KRTK RKI társadalmi-térbeli egyenlőtlenségeket kutató horizontális műhelyének következő vitaülésére, amelynek témája: Az állam szerepváltozásai és társadalmi-térbeli egyenlőtlenségeket újratermelő szerepe – a kelet-európai periféria kontextusai Időpont: 2016. november 24. 11.00-16.00. Helyszín: MTA KRTK RKI Alföldi Tudományos Osztály, Békéscsabai Kutatócsoport, Békéscsaba, Szabó Dezső u. 42. Az ülés műfaja panelvita. Két tematikusan összekapcsolódó beszélgetésre kerül sor 3-4, egyenként 10 perces vitaindítóval, azután beszélgetéssel. A panelek tervezett ideje 2-2 óra, a kettő között egyórás ebédszünettel. Kérjük, hogy november...

Részletek

A Szépség és a Szörnyeteg – közigazgatás és vállalat

„A Walt Disney-mesefeldolgozás szegénylánya és elvarázsolt királyfija mindig önmaguk valósága és annak látszata közötti ellentmondással küzdenek. Pontosabban azzal a képpel, milyenként külső erők láttatni akarják őket. A mi régiónkban a közigazgatásra és a vállalatra gyakran osztanak hasonló szerepeket. A régvoltnak tűnő szocializmusban az állami vállalat a közösségi érdek elsődlegességének kifejezője volt a kárhoztatandó magántulajdonnal szemben. A rendszerváltást követően viszont a privatizált gazdasági társaság gyorsabb fejlődését a magántőke szerephez jutásától lehetett okkal várni az állami tulajdonban volt és rossznak minősült formációkkal ellentétben. Manapság látván, hogy az állami...

Részletek

Irányelvek és ítélet – a német területfejlesztés és -rendezés aktuális eseményeiről

„A német területrendezési miniszterek konferenciája 2016. március 9-én elfogadta A területfejlesztés irányelvei és cselekvési stratégiái Németországban c. anyagot. A konferencia négy stratégiai irányelvben – a versenyképesség erősítése, a közszolgáltatások biztosítása, a területfelhasználás irányítása és fenntartható fejlesztése, valamint a klímaváltozás és az energiafordulat kezelése – fogalmazza meg a német területi politika útmutatását. A cikk ismerteti a határozatot, valamint a negyedik irányelvet (az első hármat a Tér és Társadalom olvasói már ismerik), továbbá a konferencia külön, a településhálózati koncepcióra vonatkozó határozatát. Végül a cikk...

Részletek

Helyi versenyképesség-fejlesztési kutatási program – KÖFOP-2.3.3-VEKOP-15

„...Helyi közszolgáltatásokon jelen Felhívás keretében azokat a közszféra által szervezett közcélú szolgáltatásokat értjük, amelyek jellemzően települési vagy legfeljebb járási szinten érhetőek el, települési/járási szintű szereplő irányítása alatt, feladatellátásban áll (pl.: óvodai helyek, alapfokú egészségügyi alapellátás, környezet-egészségügy, helyi közösségi közlekedés, helyi közlekedésszervezés, helyi közvilágítás biztosítása stb.). ... A helyi versenyképesség-fejlesztési kutatási program fő célterületei a következők: Közszolgáltatási minőség-fejlesztés: a helyi közszolgáltatások minőségének javítására irányuló eszközök, módszerek fejlesztése, létező jó gyakorlatok azonosítása, adaptációs/implementációs lehetőségeinek feltárása; Feladatellátás-szervezés: a helyi közszolgáltatások biztosításával összefüggő feladatméretezési és szervezési...

Részletek

Lázár: új működési modell bevezetését tervezi a kormány a közszolgáltatásoknál

„Új működési modell bevezetését tervezi a kormány a szennyvíz-, ivóvíz-, gáz-, áramszolgáltatás, a távfűtés, hulladékkezelés és a közétkeztetés területén - jelentette ki Lázár János kedden Hódmezővásárhelyen. A kormány hosszú távú változásokat tervez, amelyek célja, hogy ezeket a szolgáltatásokat non-profit jelleggel biztosítsa az állam - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Csúcsi olvasókörben tartott lakossági fórumán. A kabinet szeretné, ha a szolgáltatók állami kézbe kerülnének vagy az állam felügyelt piacokon működnének - hangsúlyozta a térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus mintegy százötven...

Részletek

Társadalmi egyeztetésen az „A közszolgáltatás komplex kompetencia, életpálya-program és oktatás technológiai fejlesztése” című (KÖFOP-2.1.1.1-VEKOP-15 kódszámú) felhívás tervezete

„Elindult „A közszolgáltatás komplex kompetencia, életpálya-program és oktatás technológiai fejlesztése” című (KÖFOP-2.1.1.1-VEKOP-15 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése. A felhíváshoz kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat 2015. december 12-ig várjuk a véleményezésre kialakított partnerségi fórumban. Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a fórum-hozzászólási felület karbantartás miatt korlátozottan érhető el. A társadalmi egyeztetéssel kapcsolatos észrevételeket a palyazat@me.gov.hu email címre küldhetik el a karbantartás ideje alatt. Szíves megértésüket köszönjük! Partnerségi egyeztetési folyamatok 2014-2020” ------ „A felhívás célja, tervezett fejlesztések A közigazgatás hatékonyabb működése folyamatosan tanuló, adaptív szervezetet feltételez, amely a bürokráciacsökkentést...

Részletek
Page 1 of 3 1 2 3