Skip to main content

Találat: levélkézbesítés

Egyre kevesebb a levél, de az áremeléseknek köszönhetően növekedtek a Magyar Posta bevételei 2018-ban

„A Magyar Posta Zrt. a 2018. évi üzleti évben a terveknél kedvezőbb, 497 millió forint adózás előtti eredményt ért el - közölte az állami cég. A beszámolóból pedig kiderült, hogy az adózott eredmény is 497 millió forint. A Magyar Posta 2018-ban 572 millió belföldi levelet kézbesített, amely nagyjából 5 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest. A társaság árbevétele összességében gyarapodott: a 2017-es 189 milliárd forintról 200,8 milliárd forintra. "A levéltermékek esetében a bevétel növekedés a folyamatos levél volumen csökkenés és az...

Részletek

Elutasították a Posta lehetséges konkurensének engedélykérelmét

„Egyelőre úgy tűnik, hogy a Magyar Posta potenciális riválisai képtelenek megfelelni a levélkézbesítés hazai szabályainak és elvárásainak, ugyanis az NMHH elutasította az arab tulajdonosi hátterű City Mail Hungary Kft. engedélykérelmét is. Így a 2013-as postai liberalizáció ellenére az állami vállalat továbbra is egyedüli szereplő a könnyű levelek piacán. A hatóság indoklása szerint a City Mail gyakorlatilag a piacra lépés semelyik szabályának nem felelt meg: sem a tárgyi, sem az általános szerződési feltételeknek. A tárgyi feltételek közé a postai szolgáltatóhelyek, felvételi és kézbesítési...

Részletek