Találat: Magyar Mobiltárca Szövetség

Megszűnik a virtuális tárca, a mobilszolgáltatók által nyújtott mobilfizetési lehetőség

„Mind a Vodafone-nál, mind a Telekomnál megszűnik a bizonyos készülékekkel igénybe vehető virtuális tárcaszolgáltatás, mely MyWallet és MobilTárca néven futott, és lehetővé tette többek közt, hogy az ügyfelek a mobiltelefonjukat úgy használják, mint egy érintős bankkártyát. Inkább egy hosszasan elnyújtott felhasználói tesztnek, mintsem kereskedelmi üzemnek volt tekinthető a magyarországi mobilszolgáltatók saját virtuálistárca-szolgáltatása, mely 2014-ben, illetve 2015-ben indult útjára, részben egy nemzetközi kezdeményezés részeként. A Mobiltárca szolgáltatás (melyet a Magyar Telekom ugyanezen a néven, a Vodafone pedig MyWallet néven kínált) többek között lehetővé...

Részletek