Skip to main content

Találat: Magyarország

Digitális kutatóterem a Állambiztonsági Szolgálatok levéltárában

„igitális kutatótermet alakítanak ki az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában szeptemberre; a változás az iratvédelem mellett a kutatók jobb kiszolgálását is segíti majd. Az átalakítás érdekében a levéltár júliusban bezár, szeptemberben pedig már az országban egyedülálló, kizárólag elektronikus kutatóhelyekkel felszerelt galériával bővülve nyit meg újra. A földszinten a papír alapú iratok kutatása többé-kevésbé a jelenlegi formájában működik tovább - tájékoztatta az MTI-t pénteken a Történeti Levéltár kutatószolgálata. Mint a közleményük emlékeztetett, a Történeti Levéltár őrzi az egyik legkutatottabb magyarországi irategyüttest, kutatóterme szinte folyamatosan...

Read more

Kormányablak a pályaudvarokon

„A Keleti és a Nyugati pályaudvar műemlék épületében kialakítandó kormányablak tervezésére írt ki közbeszerzési eljárást a MÁV. A győztes vállalkozás dolga lesz az engedélyezési és kiviteli ajánlati terv, az árazott és árazatlan költségvetési kiírás elkészítése, s minderre a szerződés megkötésétől számítva fél éve lesz. Az a cég adhat be ajánlatot, amely az előző három évben a műemléki épületekre vonatkozó tervezési munkákból átlagosan legalább nettó 7 millió forint árbevételt ért el. A MÁV a megbízást uniós forrásból finanszírozza. A nyílt eljáráson az ajánlattételi...

Read more

A kormány rendelete a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökségről szóló 268/2010. (XII. 3.) Korm. rendelet módosításáról

„...2. § Az R. 4. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: „4. § A KIFÜ alaptevékenysége körében, az egyes hazai finanszírozású, valamint az európai uniós társfinanszírozású különösen informatikai tárgyú kiemelt ágazati fejlesztési projektek – a nemzetbiztonsági és honvédelmi feladatok támogatása érdekében végzett fejlesztések kivételével – központosított tervezése és lebonyolítása érdekében: a) az európai uniós vagy hazai forrásból megvalósuló projektekben projektgazdaként, konzorciumvezetőként, illetve a projektgazda vagy a konzorciumvezető kérésére konzorciumi tagként vagy más, nem kedvezményezetti szerepkörben vesz részt; a KIFÜ ennek keretében a...

Read more

A Miniszterelnökség fogja irányítani a fejlesztéspolitikát

„Beindult a készülődés az új EU-s pénzosztási rendszer körül. Ahogy az Index kedden megírta, eldőlt: a pénzosztás ellenőrzése már augusztustól a Miniszterelnökséghez kerül, a Lázár János vezette hivatalban lesz a központ. Az igazán izgalmas kérdés azonban az lesz, hogy a 2014-ben induló új EU-s ciklusban ki felügyeli majd a pénzosztást. A konkrét pályázatok kiírásait valószínűleg az egyes minisztériumok intézik majd, ám a Miniszterelnökség kulcspozíciója megmaradna. Ahogy most az NFÜ-t, úgy később a minisztériumi pályáztatásokat is onnan ellenőriznék. Persze az egész csak a...

Read more

Mi lesz az e-jeggyel? Késik a hitelszerződés

„Mégsem írják alá a nyáron az elektronikus jegyrendszer bevezetéséhez szükséges hitelszerződést. Holott a BKK május végén még magabiztosan állította, hogy az eredeti ütemterv szerint, az igazgatóság és a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyását követően 2013 nyarán aláírják az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) az elektronikus jegyrendszerhez kapcsolódó kontraktust. A 20 milliárd forint összköltségű rendszer kiépítéséhez 16 milliárdnyi hitelt nyújtó EBRD képviselői ugyan a hét elején is tárgyaltak Budapesten a részletekről, ám az ügylethez egyelőre nem járult hozzá a Fővárosi Közgyűlés. Lapunk információi szerint...

Read more

Finisben az elektronikus levéltár

„Július 10-12-én, Badacsonyban tartják a Fiatal Levéltárosok Egyesületének V. Tudományos Nyári Táborát, melynek első napján bemutatták az Elektronikus levéltár fejlesztésében eddig elért eredményeket és felvázolták az elektronizált folyamatoknak köszönhető, új kihívásokat. A Magyar Nemzeti Levéltár, Budapest Főváros Levéltára és a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ Zrt.) alkotta konzorcium 2008 óta dolgozik az Elektronikus levéltár megvalósításán. A 2013-ban megvalósuló projekt költségvetése 2,9 milliárd forint, ami 100 %-ban Európai Uniós támogatás. A projekt célja, hogy lehetőséget biztosítson nagy mennyiségű elektronikus iratanyag pontos, naprakész...

Read more

Teltház a KIH teljesítményértékelési konferenciáján

„Minden hely elkelt a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal által rendezett A közszolgálati teljesítményértékelés gyakorlati megvalósítása című konferenciáján, csütörtök délelőtt. Az rendezvény célja, hogy felkészítse a résztvevőket a közszolgálati teljesítményértékelés gyakorlati megvalósítására, illetve hogy megismerkedjenek a folyamatot támogató szoftver működésével, használatával. Az előzetesen regisztráltaknál jóval többen érkeztek a KIH Múzeum utcai épületében, így csak közel negyedórás csúszással sikerült elkezdeni a az ÁROP 2.2.5 „Humánerőforrás-gazdálkodás a központi közigazgatásban”című kiemelt projektjének szakmai konferenciáját. A rendezvényt Imre Miklós a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal személyügyi igazgatásért felelős...

Read more

Stratégiai partnerségi megállapodásokat kötött a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

A megállapodásokat Fónagy János, a tárca parlamenti államtitkára írta alá nyolc szakmai szervezet képviselőivel 2013. július 11-én, Budapesten. A minisztérium a stratégiai partnereket közvetlenül bevonja az ágazati jogszabályok előkészítésébe. A kimagasló szakmai teljesítményt nyújtó szervezetek véleményének kikérésével és beépítésével jó minőségű, az életviszonyoknak megfelelő szabályozások alkothatók meg. A fejlesztési minisztérium egy-másfél éves előkészítés után első körben a Lakásszövetkezetek és Társasházak Országos Szövetségével, a Logisztikai Egyeztető Fórummal, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozók Ipartestületével, a Magyar Gasztronómiai Szövetséggel, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületével, a Magyar...

Read more

Ősszel indul a Futár

„Sokat várnak a BKV új forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszerétől, amely 6,7 milliárdból valósul meg. A Futár projekt elavult szakmai standardok mentén valósul meg, így működtetése évi 1,8 milliárd forintot emészt majd fel. Ráadásul az átadás is csúszik – hangzott el a BKV legutóbbi felügyelőbizottsági ülésén. – Ez az állítás teljesen alaptalan, mi ilyen szakmai álláspontot nem ismerünk – tájékoztatta lapunkat a projektgazda Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A Futár (forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer) projekt egy integrált közösségi közlekedési informatikai rendszer, összköltségvetése 6,7 milliárd...

Read more

Kormányhatározat az ÁROP 2011–2013. évekre szóló akciótervének módosításáról, a tartaléklistáról, és az ÁROP 2009–2010. évekre szóló akcióterve módosításáról

„A Kormány 1. megállapítja az Államreform Operatív Program (a továbbiakban: ÁROP) 2011–2013. évekre szóló akciótervét az 1. melléklet szerint, a 3. prioritáson szükséges többletkötelezettség-vállalás jóváhagyásával, 2. elfogadja a 2. mellékletben meghatározott projektek az ÁROP kiemelt projektjeiként történő nevesítését, és hozzájárul ahhoz, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közigazgatási Reform Programok Irányító Hatósága a támogatási szerződést azokra megkösse, 3. megállapítja az ÁROP 2011–2013. évekre szóló akciótervének tartaléklistáját a 3. melléklet szerint, 4. törli az ÁROP 2009–2010. évekre szóló akciótervéből a 4. melléklet szerinti konstrukciót,...

Read more
Page 1030 of 1333 1 1 029 1 030 1 031 1 333