Skip to main content

Találat: Magyarország

Teljes lesz a 3G-lefedettség

„Az ország versenyképessége és a gazdasági növekedés szempontjából pedig nem mindegy milyen gyorsan fejlődik Magyarországon a széles sávú internet, mert a tudásalapú gazdaságokban, vagy a vidéki területek felzárkózásában ez kulcskérdés. Ma hazánkban négymillió ember nem pusztán anyagi okok miatt nem fér hozzá a széles sávú internethez, hanem azért, mert az adott területen, az infrastruktúra hiányában nem is építhető ki a szolgáltatás. E helyzetben döntött a Vodafone egy nagyszabású hálózatmodernizáció mellett, amelyet egyes forrásaink százmillió euró nagyságrendűnek mondanak. (Emlékezetes, tavaly a Telenor hirdetett...

Read more

Szélessáv-fejlesztési koncepció, 2011. március

„Jelenleg a lakosság közel 35%-a mobil szélessávval le nem fedett területen él, miközben a legújabb generációs eszközök, mint az okostelefonok és a táblagépek már nem is igényelnek vezetékes szolgáltatást. A telekommunikáció fejlődési irányai egyértelműen a kötöttségektől mentes, szabad mozgást lehetővé tévő megoldások, a mobil szélessáv felé mutatnak. – jelentette ki Fellegi Tamás. A miniszter elmondta: Magyarország információs infrastruktúrájának fejlesztése érdekében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium elkészítette szélessáv-fejlesztési koncepcióját, amely közvetlenül kapcsolódik az európai Digitális Menetrend által kijelölt célokhoz és a tavalyi év végén...

Read more

Pályázat: Nyitott közigazgatás – együttműködő kormányzás

„Az Európai Közigazgatási Intézet (EIPA) – az Igazgatótanács felhatalmazásával valamint 11 európai ország és az Európai Bizottság intézményi és anyagi támogatásával – pályázatot hirdet a harmadik Európai Közszolgálati Díjra (EPSA 2011). Az EPSA 2011 Díj 2011. november 15-17 között, a lengyel elnökség ideje alatt kerül átadásra Maastrichtban, az élvonalbeli közigazgatási megoldások honorálására alkalmából megrendezésre kerülő magas szintű rendezvényen. Ez az esemény egy egyedülálló lehetőség az európai közszolgálatok számára, hogy innovatív megoldásaikat és eredményeiket egy kiterjedt közönséghez eljuttassák, és európai szinten az élvonalban...

Read more

Pest megyei polgármesterekkel találkozott a régió kormánymegbízottja

„A 2013 elejére végbemenő közigazgatási változásokról, azon belül egyebek mellett az idén januártól működő kormányhivatalok és kormányablakok szerepéről, a közmunkaprogram változásairól és a régi-új járásokról beszélt Pest megye polgármesterei előtt Tarnai Richárd megyei kormánymegbízott szerdán Szentendrén. A helyi polgármesteri hivatalban rendezett önkormányzati fórumon a Pest Megyei Kormányhivatal vezetője megígérte: személyes felelősséget vállal azért, hogy a szakigazgatási szerveknél nemegyszer tapasztalt "teszetosza" ügyintézés felgyorsuljon. Ehhez nélkülözhetetlenek a megyében dolgozó települési vezetők naprakész információi – tette hozzá. Tarnai Richárd, aki a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége...

Read more

Ki miért választja az open source-t?

„Érdekes megállapítások olvashatók a Gartner piacelemző cég idén január végén publikált elemzésében. A 2010 második felében 547 IT-vezető megkeresésével készített primer kutatásában azt vizsgálta, miért választják az egyes szervezetek az open source szoftvereket (open source software - OSS). Bár idehaza főleg a hagyományos szoftverlicencekkel szemben megtakarítható költségeket szokták kiemelni, a globális kutatás azt a megállapítást tette, hogy a nyílt forráskódra váltás legfontosabb oka a legtöbb szervezetnél az IT-stratégiával függ öszsze. A válaszadók ugyanis sokkal fontosabbnak tartják a spóroláshoz képest az OSS adta...

Read more

Átalakítják az önkormányzatokat? Egyelőre találgatások vannak

„Felmerült például, hogy a kistelepülések esetében megszüntetnék a képviselő-testületet, nem lenne polgármester és jegyző sem, a település élén elöljáró állna. Ám a dolog kissé életidegennek tűnik. Hiszen nem lenne testület, amely a település érdekeit hivatott képviselni. Az szinte minden, demokratikusan működő országban felmerül, hogy felesleges hivatalt működtetni a legkisebb helyeken is. Alsó-Szászországban például a nyolcvanas években kötelezték a településeket olyan egyesülésre, hogy együttes létszámuk elérje a 3 ezret. E településcsoportok egyetlen hivatalt működtettek, ott intézték valamennyiük ügyét. Az egyes települések önállósága viszont...

Read more

Elsősorban tájékozódásra használjuk a netet

„Az elmúlt egy évben 13 százalékkal nőtt az internet hozzáféréssel rendelkezők aránya a 18 évesnél idősebbek körében, így napjainkban a magyarok közel 60 százaléka számára elérhető a világháló. Ugyanakkor közülük nem mindenki él ezzel a lehetőséggel: a hozzáféréssel rendelkezők csaknem egyötöde nem szokott a weben szörfölni. Az aktív netpolgárok közel kilenctizede elsősorban hírolvasásra, tájékozódásra használja a hálót. Ezt követik a közösségi oldalak; a megkérdezettek háromnegyede alkalmanként vagy rendszeresen keresi fel ezeket a portálokat. Hivatalos ügyintézésre (46%), árukereső szájtok böngészésére (45%) is sokan...

Read more

Megújuló elektronikus szolgáltatások: e-lajtrom, e-kutatás

„Végéhez közeledik az a többéves fejlesztés, amellyel a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala - az ÚMFT Elektronikus Közigazgatás Operatív Program keretében - megújuló elektronikus szolgáltatásokat bocsát ügyfelei rendelkezésére - közölte a hivatal szerdán. Az SZTNH - korábbi nevén Magyar Szabadalmi Hivatal - tájékoztatása szerint március első napjától az e-nyilvántartás és az e-iratbetekintés, továbbá az e-ügyintézés jelenik meg a hivatal honlapján. Ugyancsak ettől az időponttól lehet majd elektronikus úton lajstromkivonatot kérni, ennek a neve: e-lajstrom. A 2001. áprilisa óta szolgáló, online hozzáférésű, PIPACS elnevezésű...

Read more

Rangos díjat nyert a magyar elektronikus közlekedési jegyrendszer

„Európa egyik legrangosabb infokommunikációs díját, a European Seal of e-Excellence arany plakettját nyerte a Hedz Magyarország Kft. az általa kifejlesztett iziSHOP eTicket új generációs elektronikus jegyrendszer megoldásáért - közölte a társaság. ... A jegyrendszer fő újdonsága a központi adattárolási modell és mobil internet technológiák sajátságos kombinációjában rejlik. Az iziSHOP eTicket megoldás Fejes Sándor, a Hedz Kft. ügyvezető igazgatója szerint új perspektívákat nyithat a közösségi közlekedés számára a valódi utasbarát jegyértékesítési szolgáltatások kialakítására. A már számos üzleti díj mellett 2009-ben a legrangosabb hazai...

Read more

Vetési Iván: már idén elindul az egységes kártyarendszer

„... Egy vagy több kártya lesz? - Az egységes kártyarendszer kiépítésén dolgozunk, de ez nem azonos azzal, hogy mindössze egyetlen kártya legyen mindenkinél, hanem azt jelenti, hogy megteremtjük annak lehetőségét, hogy a későbbiekben csökkenteni lehessen a kártyák számát. Fontos a megkülönböztetés, vagyis hogy most csak lehetőséget teremtünk erre. - Mi lesz az első lépés? - Első körben a jogszabályi környezetet kell kialakítani, amely lehetővé teszi a kártyák számának csökkentését. Jelenleg hat oldalon át sorolható, hogy az állam milyen okmányokat bocsáthat ki. ......

Read more
Page 1248 of 1294 1 1 247 1 248 1 249 1 294