Skip to main content

Találat: Magyarország

Vetési Iván: a közigazgatásban a szolgáltatás kerül középpontba

„A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala hatósági funkciói mellett szolgáltató központként is működik. Ebből adódóan a közigazgatás átszervezése területünket is jelentősen érinti, előtérbe állítva a szolgáltatásokat, amelyek nem a bevételtermelést, hanem az ügyfél elégedettségének javítását helyezik előtérbe. Az e-közigazgatás kialakításakor a teljes hozzáférés hiánya miatt figyelni kell azokra a polgárokra is, akik a szükséges technikával nem rendelkeznek, de a szolgáltatásokra joggal igényt tartanak - a Rádió Orient stúdiójában Vetési Iván, a KEK KH elnöke ismertette az e-közigazgatás lehetőségeit. A Közigazgatási és...

Read more

3200 önkormányzat helyett

„Jelenleg valószínűbbnek tűnik a kisebb települések közigazgatásának összevonása. "Lengyelországban négyszer annyian élnek, mint Magyarországon, de csak 2500 önkormányzat van" - mondta az -nak egy önkormányzati tisztséget nem viselő fideszes képviselő. A kormány egyik magas rangú tisztviselője példaként azt mondta, hogy a vörösiszap-katasztrófától sújtott Kolontár jegyzőjének nyilván semmilyen lehetősége nem volt arra, hogy a tározó gátját ellenőrizze, pedig elvileg hozzá tartozott. A régebbi francia modell felé mutat az alaptörvény tervezetében az a megfogalmazás is, amely szerint az önkormányzatok "meghatározott mértékű kölcsönfelvételéhez vagy más...

Read more

Olcsóbb lesz a mobilhívás

„A jelenlegi, év végéig, s minden magyar mobilszolgáltatóra érvényes nettó 11,86 forintos hívásvégződtetési díj 2013 januárjától 7,06 forintra csökkenne a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) határozattervezete alapján. Erről nemrég nyilatkozott Mátrai Gábor, a hatóság hírközlésért felelős elnökhelyettese az MTI-nek, pontos számokat azonban nem jelölt meg. A hatóság nemzeti konzultációra bocsátotta a vezetékes és mobilpiacokat érintő, s kétévente esedékes piacelemzési határozattervezeteket, így a széles sávú nagykereskedelmi, valamint a hívásindítási és -végződtetési tervezeteket. A határozattervezeteket, melyek már tartalmazták a konkrét díjakat is, az...

Read more

A felhők mögött ott az ember (Konferencia az elektronikus bankügyletekről)

E-Banking Summit 2011 - Program 2011. május 12. (csütörtök) Gundel Étterem ... Tavaszi konferenciánk főbb témái: Mobile Life (Az élet mobilan/Mobil élet) A mobil használat trendjei, a mobil bankolás jövője Az InterGiro 2 bevezetésének kihatásai a banki elektronikus csatornák funkcionalitására Csak okosan! – az okostelefonok It-biztonsági kockázatai All you want to know about Corporate Access to SWIFT A napon belüli elszámolás megvalósítása Az érintésmentes fizetések világa update.cosmic – a közösségi média megjelenése a CRM-ben Egyszerű, biztonságos, gyors – a háromból kettőt választhat...

Read more

2013-ban vezetik be a járási rendszert

„A közigazgatás nagy átalakításának részeként 2013-ban lép életbe a kistérségeket felváltó járási rendszer, amely jobban igazodik az ország földrajzi, kulturális és egyéb adottságaihoz - erről Rétvári Bence, a közigazgatási és igazságügyi tárca államtitkára beszélt Gödöllőn. ... Rétvári Bence kiemelte: az egyik sarkalatos szempont, hogy a jövő évben életbe lépő vármegyerendszer, illetve a majdani járási rendszer a jó állam szellemében egyenlő esélyt teremtsen az ország eltérő adottságú tájain születendő gyerekek számára az érvényesülésre, tompítsa az életút indulásánál a hátrányos helyzetből adódó különbségeket. E...

Read more

Az IVSZ az oktatás reformjáért

„A modern iparágak – elsősorban az infokommunikáció (IKT) és az elektronikai ipar – egyik legfőbb gondja a szakemberhiány. Bár ezek az ágazatok biztos elhelyezkedést és jó kereseti lehetőséget kínálnak, világméretű probléma a munkaerő utánpótlása. Ezzel a kihívással a hazai elektronikai ipar cégeinek is folyamatosan szembesülniük kell. Az elektronikai ipar a hazai GDP 5,3 százalékát adja, megelőzi többek között az építőipart, az energiaszolgáltatást vagy a turizmust. Az ipari termelésen belül 24,5 százalékot tesz ki az elektronikai gyártás, ezzel az ország termelési struktúrájában világszinten...

Read more

Nyílt hozzáférésű optikai hálózatot építenek ki Hódmezővásárhelyen

„ Magyarországon egyedülálló, nyílt hozzáférésű, szélessávú és korlátlan sebességig bővíthető optikai hálózat épülhet ki Hódmezővásárhelyen. ... A szélessávú internet elérésében a megyei jogú városok között Hódmezővásárhely az utolsók között kullog. Ennek elsősorban a meglévő átviteli rendszerek elavultsága, másodsorban a városban működő különböző kommunikációs cégek fejlesztéseinek késlekedése az oka. Ebben hozhat most gyökeres változást, az a viszonylag előrehaladott stádiumban lévő megoldás, amely a város csatornázásával egy időben kialakított kábeles csőhálózat üzembe helyezését tervezi. ... Március 10-én sajtótájékoztató keretében Hegedűs Zoltán települési képviselő és...

Read more

eVITA Nemzeti Technológiai Platform Szakmai Fórum (2011. március 24.)

„Folytatódik a 2009 évben megkezdett Szakmai Fórum rendezvénysorozat, mely a Nemzeti Technológiai Platformok Stratégia Kutatási terveit mutatja be. A következő Szakmai Fórum 2011. március 24-én kerül megrendezésre a Nemzeti Innovációs Hivatalban. Időpontja: 2010. március 24. csütörtök, 13 – 17 óra Helyszíne: Nemzeti Innovációs Hivatal, 1117 Budapest, Neumann János u. 1/C., Irinyi János terem, földszinti nagyelőadó ... 14:20-14:30 Egészségmegőrzés és -fejlesztés támogatása IKT eszközökkel Dózsa Csaba (MedEcon), az eVITA Platform témafelelőse 15:00-15:15 Életvitelt segítő informatika és az egészségügy újraélesztésének Semmelweis Terve Gaál Péter...

Read more

Virág: menetrend szerint halad a közigazgatás reformja

„A közigazgatás átalakításában a miniszteri biztosi kompetenciám a jogszabályi, szervezeti előkészítésekre terjed ki. Emellett a költségvetés, szervezetépítés és további alapvető működési kérdések rendezésében is érintett vagyok – ismertette a közigazgatási rendszer átalakításában játszott szerepét Virág Rudolf, a Területi Államigazgatás Fejlesztéssel Kapcsolatos Feladatok Ellátásáért Felelős helyettes államtitkár, miniszteri biztos. Jelenleg az összevont területek egységesítéséről, az integrált kormányablaki rendszer kialakításáról folynak az egyeztetések. 2013-ra pedig a járási szint rendezése marad hátra – sorolta a feladatokat a Rádió Orient stúdiójában a miniszteri biztos. A területi...

Read more
Page 1269 of 1318 1 1 268 1 269 1 270 1 318