Skip to main content

Találat: Magyarország

Jó ütemben halad a területi közigazgatás átalakítása

„Kedvezők a január 1-jével 29 helyen létrehozott kormányablakok első tapasztalatai, az új rendszer része a területi közigazgatási rendszer átfogó korszerűsítésének - jelentette be a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára szerdai sajtótájékoztatóján. Szabó Erika elmondta, hogy a kormányablakok - a kormányhivatalok integrált ügyfélszolgálati irodái - Budapesten négy helyen és megyék nagyobb városaiban nyíltak meg, és államigazgatási ügyekben fordulhatnak ide az emberek. Ügyfélbarát szolgáltatásra rendezkedtek be, a polgárok a bürokrácia eddigi, "időt, fáradságot, jó idegeket igénylő útvesztői" helyett áttekinthetőbb, ésszerűbb módon intézhetik az ügyeiket...

Read more

Nyílt rendszerű szoftverek az Országos Vérellátó Szolgálatnál

„A korábbi decentralizált rendszer helyett egy új, Linux alapú, outsource formában üzemeltetett vékony kliens architektúra került kialakításra, amellyel kisebb költséggel és központilag felügyelhető az OVSZ 24 telephelyének 800 munkaállomása (ennek 20 százaléka laptop és egyéb mobil eszköz). További jelentős megtakarítást eredményezett a szervezet számára több licencdíjas szoftver lecserélése nyílt forráskódú megoldásokra, pl. az OpenOffice.org Novell Edition termékre. „A költséghatékonyság, mint a fejlesztés elsődleges szempontja, többféle módon is megvalósult. A termékek oldalán egyrészt 30 százalékkal csökkentek a korszerű hardverek beszerzésének költségei a vékony...

Read more

Alkotmánybírósághoz fordult az adatvédelmi biztos a minősített adat védelméről szóló törvény ügyében

„Indokolatlanul nagy nyilvánosságkorlátozást tesz lehetővé a hatályos titokszabályozás, ezért az Alkotmánybírósághoz fordult Jóri András adatvédelmi biztos. A 2010-ben elfogadott minősített adat védelméről szóló törvény (Mavtv.) – bár a korábbi titoktörvényhez képest számos pozitív változást is hozott – az Alkotmányban rögzített, közérdekű adatok megismeréséhez való alapjog aránytalan korlátozását teszi lehetővé. A jogalkotó nem alkotta meg azokat a szabályokat, amelyek a Mavtv.-ben szabályoznák a minősített adatok megismerését és hatékony bírói jogorvoslatot biztosítanának a nyilvánosságkorlátozással szemben – állapította meg a biztos. A közérdekű adatok nyilvánosságát...

Read more

NGM rendelet az eljárási illetékek megfizetésének és a megfizetés ellenőrzésének részletes szabályairól szóló 44/2004. (XII. 20.) PM rendelet módosításáról

Forrás: A nemzetgazdasági miniszter 5/2011. (II. 11.) NGM rendelete az eljárási illetékek megfizetésének és a megfizetés ellenőrzésének részletes szabályairól szóló 44/2004. (XII. 20.) PM rendelet módosításáról, Magyar Közlöny, 2011. évi 12. szám, 2011. február 11., 3589-3590. oldalak oldal (pdf)

Read more

Gál András Levente az elbocsátásokról

„ Május 31-ig még egészen biztosan lesznek indoklás nélküli felmentések a közigazgatásban, hogy hatékonyabb legyen a kormányszervezet – ezt Gál András Levente, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatásért felelős államtitkára mondta a Blikknek. Gál arról beszélt, a tárca a hatályos jogszabályok szerint jár el, hiszen az Alkotmánybíróság (Ab) csak május 31-től semmisítette meg az indoklás nélküli felmentés lehetőségét, így álláspontja szerint addig teljesen törvényes így elküldeni embereket. Az Ab a hét elején döntött arról, hogy május 31. után a kormány nem küldheti...

Read more

Navracsics Tibor a közigazgatásról

„Az alkotmánybíróság a minap Alkotmányellenesnek minősítette a kormánytisztviselők indoklás nélküli elbocsátásáról szóló jogszabályt. Igaz, csak május 31-étől. Hogy fogják módosítani ezt a törvényt? Mivel az Alkotmánybíróság kötelez minket a módosításra, mi ezt megtesszük. Terveink szerint június elsejétől fokozatosan kormánytisztviselői életpályát léptetünk életbe. Korábban is ez volt a tervünk. Ha az elbocsátások terén módosítanunk kell, akkor ezt megtesszük. Ehhez kötődik az értékelési rendszer: az indoklás nélküli elbocsátás lehetővé tételénél elsődleges szempont volt, hogy a státuszban maradás egyik feltétele a teljesítményértékelés legyen. Szeretnénk továbblépni...

Read more

Hamarosan 3 millió magyar lesz a Facebookon

„A statisztikai adatok szerint már túlléptük a 2,8 millió magyar regisztráltat a Facebookon! Néhány napon belül el fogjuk érni a 3 millió felhasználót is. Ez azért is számottevő adat, mert február 8-án még csak 2,7 millióan voltunk, tehát 9 nap kellett csupán az újabb 100 000 ember csatlakozásához. Ha tartjuk ezt a tempót, akkor még március elején elérhetjük a 3 millió magyart a közösségi oldalon. Korábban megírtuk, hogy az előző százezres váltáshoz 19 nap kellett, tehát a csatlakozás léptéke folyamatosan gyorsul...a...statisztika szerint...

Read more
Page 1275 of 1318 1 1 274 1 275 1 276 1 318