Skip to main content

Találat: Magyarország

Ferencz Orsolya: a Hold „ugródeszkája” lesz egy jövőbeni Mars-missziónak

„ Az űrszektor egy tudásalapú szektor, ahol nem kizárólag a földfelszíni erőforrások birtoklása dönt el mindent, itt a hozzáadott tudásnak, az innovációnak is fontos szerepe van – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos. A műsorban arról is szó esett, hogy mára az űrkutatás középpontjába a Hold került, aminek gyarmatosítása az évtized végére megtörténhet. Sokan úgy vélik, hogy az űrkutatás a nagyoknak – leginkább az Egyesült Államoknak, Kínának, Oroszországnak – a játszótere, ezért aztán szkeptikusan állnak ahhoz...

Read more

Adósok feketelistája: változtatni kell a szabályokon, különben sokba kerülhet

„ Precedensértékű ítéletet hozott az Emberi Jogok Európai Bírósága az adósok adatnyilvánosságának magyar szabályozásával kapcsolatban. Egy magyar vállalkozónak 2013-ban csaknem 240 millió forint adóhátraléka volt és a cége számlájáról felvett kétmillió euró után nem fizetett személyi jövedelemadót. Az adóhatóság 186 millió forintos bírsággal sújtotta, illetve feltette őt a „jelentős adósok” elnevezésű listájára, a tartozásának összege mellett nyilvánosságra hozva a lakcímét és az adóazonosító jelét is. Ebből az adatbázisból csak akkor törölték, amikor 2019-ben elévült az adóhátraléka. A hatóság törvényesen járt el, hiszen...

Read more

Lantos Csaba energiaügyi miniszter veszi át Palkovics László gazdasági vegyesbizottsági pozícióit

„ Lantos Csaba energiaügyi miniszter veszi át Palkovics László korábbi technológiai és ipari miniszter két gazdasági vegyesbizottsági pozícióját. Felmentette Orbán Viktor kormányfő két eddig megmaradt kormányzati pozíciójából is Palkovics Lászlót, aki tavaly őszig vezette a Technológiai és Ipari Minisztériumot. A hétfő esti Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat értelmében Palkovics László már nem az elnöke sem a Magyar-Izraeli Gazdasági Együttműködési Vegyes Bizottság magyar tagozatának, sem pedig a Magyar–Baden-Württembergi Vegyes Bizottság magyar tagozatának. A döntés értelmében mindkét posztot Lantos Csaba energiaügyi miniszter kapja meg. Palkovics...

Read more

Egy év elteltével megírta első jelentését a Korrupcióellenes Munkacsoport

„ Az Integritás Hatóság mellett működő Korrupcióellenes Munkacsoport tavaly decemberben tartotta meg alakulóülését, és a gyors előkészítés érdekében öt, folyamatosan működő almunkacsoportot hoztak létre. Elfogadta és benyújtja a kormánynak első éves jelentését a Korrupcióellenes Munkacsoport - közölte az Integritás Hatóság hétfőn. Az Integritás Hatóság mellett működő szervezet tavaly decemberben tartotta meg alakulóülését, és a gyors előkészítés érdekében öt, folyamatosan működő almunkacsoportot hoztak létre a közbeszerzés, az uniós és nemzeti támogatási programok, a közadatok nyilvánossága és transzparencia, a büntetőjogi és büntetőeljárási, valamint az...

Read more

Az idén ötvenéves Külügyi és Külgazdasági Intézet megújulva, Magyar Külügyi Intézetként folytatja tevékenységét

„A 2020-as években Magyarország belépett a veszélyek korába, így a világ átalakulásának megértése soha nem volt olyan fontos, mint napjainkban. A szomszédban dúló háború, a blokkosodás és Magyarország nemzetközi láthatósága szükségessé teszi a nemzetiérdek-alapú külpolitikai gondolkodás megerősítését, és annak a szellemi háttérnek a fejlesztését, amely hatékony válaszokat tud adni a ránk váró kihívásokra. Így a Kormány az idén ötvenéves Külügyi és Külgazdasági Intézet megújításáról és megerősítéséről döntött: a jövőben a szervezeti rugalmasság fenntartása érdekében megújult szervezeti formában, kutatói létszámát fokozatosan kétszeresére növelve...

Read more

A vidékfejlesztés helye és szerepe a fejlesztéspolitikában

„A vidékfejlesztés szakpolitikai jelentősége az ezredforduló óta az európai Unióban és Magyarországon egyaránt növekszik. Ezt támasztja alá, hogy 2021 júniusában az európai bizottság 2040-ig szóló, erősebb, összekapcsolt, ellenálló és virágzó vidéki területek és közösségek felé vezető jövőképet fogalmazott meg, melyet uniós szintű Vidékfejlesztési Cselekvési terv elfogadásával, valamint az uniós, nemzeti, regionális és helyi szereplők széles körét mozgósító Vidéki Paktum létrehozásával, továbbá eddig nem alkalmazott vidékfejlesztési megoldásokkal kíván elérni. A vidékfejlesztési szakpolitika hazai felértékelődését jelzi, hogy a 2021–2027-es programozási időszakban Magyarországon ez az...

Read more

Indul a Gólyales, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) programja!

„A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) TermészetLesen programjának következő állomása a Gólyales! A 19 éves múltra visszatekintő gólyafészek adatbázis teljesen megújult, sőt egy mobiltelefonos applikáció segítségével az adatszolgáltatás sokkal könnyebbé válik. A nemrég lezárult Téli Madárleshez hasonlóan a Gólyales akció célja a lakosság bevonása a környezetünkben élő madarak megfigyelésébe, a védelmüket is segítő „közösségi tudomány” (citizen science) jellegű adatgyűjtésbe.” Az MME 2005-ben indította el az első adatgyűjtésre szolgáló honlapját (golya.mme.hu), ami azóta a fehér gólyák fészkeit és költését megfigyelők legfontosabb hazai...

Read more

22/2023. (III. 13.) ME határozat monitoring bizottságok elnökeinek kinevezéséről és monitoring bizottságok elnökeinek felmentéséről

„1. A 2021–2027 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet 34. §-a alapján a) Lóga Mátét, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium államtitkárát a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz monitoring bizottsága, b) Nagy Bálintot, az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkárát az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program Plusz monitoring bizottsága, c) dr. Kutnyánszky Zsolt Krisztiánt, az Energiaügyi Minisztérium miniszteri biztosát a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Plusz monitoring bizottsága, d) dr. Rétvári Bencét, a Belügyminisztérium államtitkárát...

Read more

Változás jön az állami kórházaknál, központosítják a kórházi közbeszerzéseket

„Július elsejétől a fővárosi, majd 2024. január elsejétől országosan is minden kórház ingatlanüzemeltetési szolgáltatását központilag látja el az állam a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságon keresztül. A vonatkozó ügyben egy kormányrendelet és egy kormányhatározat is megjelent a Magyar Közlönyben. Előbbi a központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerző szervezet feladat- és hatásköréről szóló kormányrendeletet módosítja. Lényege, hogy a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) biztosítja az Országos Kórházi Főigazgatóság fenntartása alá tartozó, aktív fekvőbeteg-ellátást nyújtó fővárosi és vármegyei költségvetési intézmények számára az ingatlanüzemeltetési szolgáltatásokat...

Read more

Az NKE ÁNTK Kiberbiztonsági Kutatóintézetének idei első nemzetközi „rövidkurzusa”

„A március 15-i ünnephez közeledve, félidejéhez érkezett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar (ÁNTK) Kiberbiztonsági Intézete (KBKI) által szervezett kéthetes közép-és felsővezetői tréning. A program egyszerre jól bejáratott, ugyanakkor újszerű is. Az intézet szakmai portfóliójában évek óta súlyponti szerepet játszó képzés típusnak ugyanis ezúttal egy másik kontinensről verbuválódott a hallgatósága. A kétszer három napos tömbökbe rendezett előadások a nigériai közigazgatás szakemberei számára kínálnak intenzív továbbképzést. A tanfolyam első pillanatra különös „mixnek” látszik: egyszerre haladó kurzus, hiszen a résztvevők...

Read more
Page 182 of 1309 1 181 182 183 1 309