Skip to main content

Találat: Magyarország

Funkcionális térségek Európában, különös tekintettel a Visegrádi országokra

„Kollégánk, Igari András – Szabó Tamással, az ELTE Regionális Tudományi Tanszékének PhD-hallgatójával közösen – előadást tartott a Funkcionális térségek a területfejlesztésben című konferencián. A 2023. január 12-én Siófokon megrendezett esemény célja az volt, hogy a funkcionális térségek területfejlesztésben elfoglalt helyéről szakmai-tudományos diskurzust indítson el. Igari András és Szabó Tamás Funkcionális térségek Európában, különös tekintettel a Visegrádi országokra című előadásukban bemutatták az európai regionális politika időben változó megközelítéseit a speciális kihívásokkal küzdő térségekre vonatkozóan, valamint a környező országok funkcionális térségeire hoztak példákat. Európai...

Read more

Tulajdoni lap változások 2023-ban, csökkent az e-hiteles tulajdoni lap lekérdezési díja

„Olcsóbb lett az e-hiteles tulajdoni lap és megszűnt a nem hiteles tulajdoni lap lekérésének lehetősége 2023. január 1-től. Az elektronikus formátumú tulajdoni lap évente két alkalommal továbbra is ingyenesen lekérhető magánszemélyek részére, KAÜ bejelentkezéssel, a foldhivatal.hu oldalon keresztül, az efölötti igénylések pedig a korábbi 3600 forint helyett 3000 forintért elérhetőek. Az ingatlan-nyilvántartási adatok tovább-szolgáltatását jogszabály tiltja, az illetékes kormányhivatalok eljárnak a szabály megsértőivel szemben. Megszűnt a nem hiteles tulajdoni lap lekérési lehetősége 2023. január 1-től, ám jó hír, hogy ugyanekkor a korábban...

Read more

Navracsics Tibor: március végén jöhet az új döntés az uniós pénzekről

„Az igazságszolgáltatás és a közérdekű alapítványok szabályainak módosítása után készít új értékelést az Európai Bizottság Magyarországról – mondta Navracsics Tibor az InfoRádió Aréna című műsorában. A területfejlesztési miniszter jelezte, február végéig dönt a kormány a helyreállítási alap hitelének lehívásáról. Márciusi végéig kell a jogállamisági feltételességi eljárás keretében az igazságszolgáltatást érintő törvénymódosító csomagot elfogadnia az Országgyűlésnek – ez az Országos Bírói Tanácsnak biztosít majd többletjogokat például a bírói kinevezések ügyében –, valamint várhatóan a parlament elé kerül a közérdekű vagyonkezelő alapítványok működéséről szóló...

Read more

Lázár János interjú az állami beruházásokról és az építőiparról

„Részletes, számos témára kitérő interjút adott Lázár János építési és közlekedési miniszter a SPAKLI’21 podcastnak, melyet Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) Média Tagozata 2021-ben indított el. A mintegy háromnegyed órás beszélgetésből kiemelünk több az ágazat szempontjából különösen fontos részletet, és a teljes beszélgetéshez is elérhetővé teszünk egy linket. A tárcavezető beszélgetőpartnere Bene János volt. Magyarország a török hódításig európai nagyhatalom volt, azonban azóta ezt a 150 évnyi lemaradást nem tudta behozni az ország, még ha voltak időszakok, amikor közel került ehhez –...

Read more

Gyopáros Alpár: a falusi kisboltok megtartása kulcskérdés

„A munkáját jól végző tanyagondnok a falu lelke, amit az is bizonyít, hogy Magyarországon mintegy kétezer település tart fenn tanya- vagy falugondnoki szolgálatot - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos Böhönyén szerdán. Gyopáros Alpár a Somogy megyei községben a Magyar falu program pályázati támogatásának köszönhetően 30 millió forintból kialakított szolgálati lakás és 14 millió forintból vett tanyagondnoki kisbusz átadásán vett részt. A politikus hangoztatta: az aprófalvakban és egyebek mellett települések külterületein élők szolgáltatásokhoz jutását segítő falu- és tanyagondnoki szolgálat igazi hungarikum,...

Read more

Kapitális hiba adatok nélkül elméleteket alkotni – vallja Dr. Péter Róbert, a digitális bölcsészet kutatója

„Az AVOBMAT szövegbányászati alkalmazás fejlesztői 2022-ben elnyerték a Szegedi Tudományegyetem Innovációs Díját. A szoftverrel végezhető adatalapú szövegkutatási célok kapcsán Dr. Péter Róberttel, az SZTE BTK Angol-Amerikai Intézetének egyetemi docensével beszélgettünk: a digitális bölcsészet képes lesz-e beépülni a hagyományos bölcsészettudományba? Az AVOBMAT olyan platformfüggetlen szövegbányászati alkalmazás, amelyet szövegek és bibliográfiai adatok elemzésére terveztek. A program lehetővé teszi nagyméretű szöveges adatbázisok vizsgálatát, 16 nyelven képes előfeldolgozni, szemantikusan gazdagítani és elemezni metaadatokat és szövegeket. Az eredmények kritikai értelmezését segíti a feltöltött adatbázisok hiányosságainak azonosítása és...

Read more

Megújult a TakarNet honlap

„Megújult a TakarNet honlapja, a takarnet.hu. Az elektronikus ingatlan-nyilvántartás webes szolgáltatásait biztosító, 2003-ban indult TakarNet rendszer honlapja 2023 februárjától a mai igényeknek megfelelő, letisztult, felhasználóbarát felülettel szolgálja a felhasználókat. Megújult az ingatlan-nyilvántartással elektronikus szolgáltatásait biztosító TakarNet honlapja. A 2023. február 5-től elérhető új felületen a látogatók a jelenkor trendjeinek megfelelő, egyszerű, könnyen átlátható módon tájékozódhatnak az igénybe vehető szolgáltatásokról, az e-hiteles tulajdoni lap másolat, e-hiteles térképmásolat, e-hiteles földhasználati lap másolat lekérdezéséről, illetve az ingatlan tulajdoni lapján bekövetkező változásokról e-mail üzenetet küldő változásértesítőről....

Read more

Műhelyvita: „Az információs társadalom jogi kérdései”

„MEGHÍVÓ Az Internetes Jogtudományi Enciklopédia „Az információs társadalom jogi kérdései” rovatának szerkesztői tisztelettel meghívják Önt az Internetes Jogtudományi Enciklopédia „Az információs társadalom jogi kérdései” rovatának Első Műhelyvitájára A rendezvény időpontja: 2023. március 8. (szerda) 14.00 óra Helyszíne: a műhelyvita hibrid formában kerül megrendezésre, fizikai jelenlét az NKE (Budapest, Ludovika tér 2, 1083) szárnyépület fszt. 21. teremben, videó weblink: hamarosan. PROGRAM 14.00 – 14.20 Pünkösty András: Az adatgazdaság jogi kérdései (Opponens: Szőke Gergely László) 14.20 – 14.40 Homoki Péter: A jogászi munkák automatizálása...

Read more

Digitális történettudomány: elkészült a GISta Hungarorum adatbázis és digitális atlasz

„Az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete (BTK TTI) vezetésével elkészült az 1720-as, 1750-es (erdélyi) és 1780-as évek településszintű összeírásainak és népszámlálásának adataival kiegészített GISta Hungarorum adatbázis és digitális atlasz. Ezzel a már meglévő, 1865 és 1910 közötti adatsorok több száz tematikus, társadalmi-gazdasági-demográfiai viszonyokat ábrázoló online interaktív térképpel kiegészülve segítik a tájékozódást. A digitális platform neve utal a térinformatikai rendszer közkeletű angol rövidítésére (GIS: Geographic Information System), valamint a magyarok cselekedeteit bemutató két történeti műre (Gesta Hungarorum). A Magyarország Nemzeti Atlaszának online verziója...

Read more
Page 187 of 1309 1 186 187 188 1 309