Skip to main content

Találat: Magyarország

Új mobilapplikáció segíti a mentők munkáját ősztől

„Az ÉletMentő elnevezésű alkalmazás gyorsabbá és egyszerűbbé teszi a mentőhívást a segítségre szorulók számára – jelentették be az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) és a fejlesztő cég közös csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója elmondta, az applikáció nagyban megkönnyíti a mentők munkáját, hiszen az előre feltöltött fontosabb egészségügyi adatokat (vércsoport, cukorbetegség, életkor, gyógyszerérzékenység) a diszpécserközpont azonnal látni fogja. Ezen kívül az applikáció elsősegélynyújtáshoz szükséges információkat is tartalmaz, de a tervek szerint látható lesz rajta a bajba jutotthoz legközelebb eső sürgősségi ellátóhely, patika...

Read more

A turizmusban is igény lesz a mesterséges intelligenciára

„A jelenleginél kétharmaddal nagyobb igény lesz a turizmusban a mesterséges intelligenciával, a virtuális és kiterjesztett valósággal kapcsolatos ismeretekre, valamint egyharmaddal több a programozói, adatelemzői, üzleti intelligencia, big data elemzői tudásra 2030-ra – állapította meg az Új Turizmus Generáció Szövetség Budapesten tartott pénteki konferenciája. Az MTI-hez eljuttatott közleményük szerint az Új Turizmus Generáció Szövetség (Next Tourism Generation Alliance) az EU új kezdeményezésének munkacsoportja; az egyedülálló projekt 8 ország 14 partnerének részvételével a turisztikai ágazat készségeinek helyzetét méri fel, előrejelzéseket készít és stratégiai megoldást...

Read more

Big Spatial Data: lehetőségek, kihívások és tapasztalatok

„Az utóbbi évek egyértelmű trendje, hogy a kvantitatív elemzések már nemcsak a tradicionális statisztikai adatforrásokra építenek, hanem azokra a nagy mennyiségben, sebességben és változatosságban keletkező új adathalmazokra is, amelyeket a szakma átfogóan csak Big Data állományoknak nevez. Ezeket a forrásokat a területi kutatók egyre intenzívebben használják, ám ennek ellenére még korántsem kiforrott a Big Spatial Data állományok, azaz a térbeli tartalommal bíró és hatalmas mennyiségben keletkező adatok kezelésének és feldolgozásának módszertana. A tanulmány célja a Big Spatial Data állományokkal kapcsolatos fogalmak és...

Read more

A Térstatisztikai Műhely alakuló ülése a KSH-ban

„A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a területi kutatásokkal foglalkozó egyetemi tanszékek, doktori iskolák, valamint kutatóintézetek részvételével 2019. március 21-én megalakult a Térstatisztikai Műhely. Célja a szakmai párbeszéd erősítése, továbbá a KSH és a kutatók közötti együttműködés elmélyítéséhez keret biztosítása. A KSH eddig 23 partnerintézménnyel írt alá együttműködési megállapodást, de nyitott a műhelyhez később csatlakozni szándékozó intézmények számára is. Az alakuló ülésen résztvevőknek a KSH lehetőséget adott a területi kérdésekkel foglalkozó tevékenységei – ezen belül adataival, módszertanával, felméréseivel, kiadványaival kapcsolatos tapasztalatok –...

Read more

A KSH az online pénztárgépek adatainak átvételével mérsékli az adatszolgáltatói terheket

„Részben kiváltásra kerül a kiskereskedelmi forgalomra vonatkozó havi adatgyűjtés A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a kiskereskedelem és vendéglátás forgalomra vonatkozó havi adatgyűjtését 2019-től részben kiváltja a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) átvett, online pénztárgépek (OPG) által rögzített adatokkal, ezáltal a KSH az adatszolgáltatók terheit jelentősen csökkenti, miközben korábban és nagyobb részletezettséggel tudja közzétenni a kiskereskedelmi forgalom adatait. A kiskereskedelmi forgalom értékének meghatározása és változásának mérése az egyik legfontosabb rövid távú konjunktúramutató. A KSH kiskereskedelmi forgalomra vonatkozó havi rendszerességű adatgyűjtése (OSAP1045) – új...

Read more

A héten olvastuk: válogatás a Közbeszerzési Értesítőben megjelent informatikai és szakpolitikai témájú eljárások eredményeiből – 2019. március 25-március 29.

Előzetes tájékoztató EMIR és Doktár alkalmazások 2019. évi fejlesztése Közbeszerzési Értesítő száma: 2019/59 Közzététel dátuma: 2019.03.26. Ajánlatkérő: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Vállalkozási szerződés EMIR és Doktár alkalmazások 2019. évi fejlesztése tárgyában Az Ajánlatkérő telephelyén működtetett „Egységes Mérésügyi Információs Rendszer” (a továbbiakban: EMIR) és kapcsolódó Doktár rendszerének 2019. évi fejlesztése a felhívás II.2.4) pontjában, illetve a közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint. Lásd bővebben Ajánlati/Részvételi felhívás PPKE - Informatikai Keretszerződés - 2019 Közbeszerzési Értesítő száma: 2019/58 Közzététel dátuma: 2019.03.25. Ajánlatkérő: Pázmány Péter Katolikus Egyetem...

Read more

Tíz évig féláron adja az 5G-s spektrumot az állam

„Kedvezményes sávdíjjal tolja meg a kormány az 5G-s hálózatok kiépítését – szúrta ki a HWSW az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének a frekvencialekötés és -használat díjáról szóló 1/2011. (III. 31.) rendelethez kiadott módosításában. A módosító szövege a múlt pénteki Magyar Közlönyben jelent meg. A kormányzati cél, hogy a kiépítés ideje alatt csökkenjen 5G-s hálózatok üzemeltetési költsége – írja a lap. "...meghatározott sávdíjból 50% kedvezmény illeti meg" A módosító szerint a 2019. március 15-ét követően indított versenyeztetési eljárás keretében a 708−733/763−788 MHz...

Read more

Fontos változás az ingatlan-nyilvántartás, térképészet, és a földügy szervezetében: Nemzeti Földügyi Központ

„A Kormány 1. az államigazgatási szervezetrendszer működési hatékonyságának növelése, illetve a földügyi igazgatási feladatok egy kézben való összpontosítása érdekében szükséges hatáskör-átcsoportosítással összefüggésben egyetért azzal, hogy a) az agrárigazgatáshoz szükséges államigazgatási és kapcsolódó állami feladatokat, b) az agrár- és földügyi szakigazgatási rendszerek, valamint a Nemzeti Földalapba tartozó vagyon-nyilvántartási rendszer működtetését, c) a Nemzeti Földalapba tartozó földek feletti tulajdonosi jogok gyakorlását, d) az osztatlan közös tulajdonban álló földek megosztási eljárásával összefüggő feladatok koordinálását országos hatáskörű szervezet lássa el; 2. egyetért a Nemzeti Földügyi Központ...

Read more

Fontos változás az ingatlan-nyilvántartás, térképészet, és a földügy szervezetében: Lechner Tudásközpont

„...1. § (1) Budapest Főváros Kormányhivatala Földmérési, Távérzékelési és Földhivatali Főosztályából az Alaphálózati és Államhatárügyi Osztály, a Földügyi Fejlesztési és Üzemeltetési Osztály, a Kozmikus Geodéziai Osztály, a Szolgáltató Osztály, a Távérzékelési Osztály, a Térinformatikai Osztály, valamint az ezen osztályoknak informatikai támogatást biztosító Informatikai Főosztályból az Informatikai Osztály 6 feladatait – közfeladat-ellátási és tovább-foglalkoztatási kötelezettséggel – jogutódlással 2019. április 1-jétől a Lechner Tudásközpont Területi, Építészeti és Informatikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Lechner Nonprofit Kft.) látja el. (2) Az (1) bekezdés szerinti...

Read more

Az állam a kockázati tőkés szerepében

„A cikk a 2010 óta megvalósult, állami hátterű kockázatitőke-befektetéseket vizsgálja, különös figyelmet fordítva a hibrid (piaci és állami forrásokat ötvöző) és a tisztán állami hátterű befektetési alapok teljesítményének összehasonlítására. A tapasztalatok szerint a hibrid finanszírozású vállalkozások alacsonyabb növekedést és foglalkoztatást mutattak, mint a tisztán állami hátterű alap által finanszírozott vállalkozások. Az innovativitás terén mindkét befektetési konstrukcióban alacsony aktivitást mutattak a vállalatok. A cikk következtetései szerint a magánérdek megjelenése a hibrid konstrukcióban nem vezetett automatikusan hatékonyabb finanszírozási modellhez, sőt nagyobb erkölcsi kockázatokat rejt...

Read more
Page 479 of 1322 1 478 479 480 1 322