Skip to main content

Találat: Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)

Szinte mindenben duplázott az e-szja

„Szinte mindenben duplázott az e-szja, a tavalyi duplájára, majd 1,5 millióra nőtt az szja-bevallásukat interneten beküldők száma, kétszer annyian, több mint 800 ezren fogadták el a bevallási tervezetet módosítás nélkül, miközben az e-szja felületet az idén 3,3 milliószor keresték fel, ami ugyancsak duplája a tavalyinak - tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t pénteken. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) saját fejlesztésű e-szja felülete a látogatottsági adatok alapján a bevallási időszak egyik legnépszerűbb hazai honlapja lehet. Az adatok duplázása igazolja, hogy egyre elterjedtebbek a...

Read more

Akár százmilliárdos nagyságrendű extra adóbevételt is hozhat az online számlázás

„Akár százmilliárdos nagyságrendű extra adóbevételt is hozhat a közkasszának a kormányzat legújabb, a feketegazdaság elleni elektronikus rendszere, az online számlázás. Szakértői vélemény szerint a júliusban induló szisztéma óriási ugrást jelenthet a gazdaság tisztításában, még úgy is, hogy ez ügyben az elmúlt években már magunk mögött hagytuk régiós versenytársainkat. A feketézéssel felhagyóktól érkező jelentős befizetés szolgálhat fedezetül a következő idők adócsökkentéseihez. Július elsején megkezdi működését a kormányzat legújabb, feketegazdaság elleni rendszere, az online számlázás. A szisztéma lényege, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...

Read more

A megújult NAV szolgáltatásait érdemes kihasználni

„Számos új szolgáltatást nyújt ügyfeleinek az adóhivatal 2016-tól. A mellett, hogy ezek a könnyítések több mint ötmillió magánszemélyt, illetve mintegy egymillió vállalkozást segítenek az adóügyeik intézésében, a szolgáltatások nemzetközi szinten is példaértékűek, átvételük lehetőségét több uniós tagállam adóhivatala jelenleg is vizsgálja - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t. 2016. január 1-jétől megváltozott az ügyfelekhez való hozzáállás a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV), Tállai András szerint a hivatal szolgáltatóként segíti az adózókat abban, hogy az előírásoknak megfelelően és...

Read more

A Cégkapu hiányosságaira figyelmeztet a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete

„A számviteli beszámoló közzétételéről több rendelet is szól. Az egyik ilyen rendelet szerint az elektronikus űrlapot a személyre szabott ügyintézési felület útján kell a céginformációs szolgálat részére megküldeni. A beszámoló beküldésekor a beküldő személy az elektronikus űrlap benyújtásával nyilatkozik arról, hogy az elektronikus űrlapon megadott adatok a valóságnak megfelelnek. Itt szó sincs arról, hogy a beküldőnek a cég képviseleti jogával rendelkező személynek kell lennie, de arról sincs szó, hogy cégkapu hozzáféréssel kellene rendelkeznie. Tehát a számviteli beszámoló cégkapun keresztüli ügyintézését tehát jelenleg...

Read more

A Kormány 1077/2018. (III. 13.) Korm. határozata a központi költségvetést megillető kötelezettségek egységes nyilvántartásának kialakításáról

„A Kormány felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a bürokráciacsökkentés érdekében gondoskodjon arról, hogy a közigazgatási hatóságok által meghozott döntésekben szereplő, a központi költségvetést megillető fizetési kötelezettségek nyilvántartása országosan egységesen történjen, e fizetések egyetlen számlára legyenek teljesíthetők, és e számla tekintetében – a végrehajtás elrendelésétől függően – kizárólag az állami adó- és vámhatóság ellenőrizze a befizetések megtörténtét. Felelős: nemzetgazdasági miniszter, igazságügyi miniszter, Miniszterelnökséget vezető miniszter, belügyminiszter Határidő: 2019. január 1...” Forrás: A Kormány 1077/2018. (III. 13.) Korm. határozata a központi költségvetést megillető kötelezettségek...

Read more

Már több mint 220 ezren nézték meg a bevallási tervezetüket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) saját fejlesztésű e-szja rendszerében

„A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) saját fejlesztésű e-szja rendszerében hétfő óta - péntek reggelig - már több mint 220 ezren nézték meg a bevallási tervezetüket - nyilatkozta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára vasárnap az MTI-nek. Hozzátette: a péntek reggeli adatok szerint több mint 83 ezren már el is küldték a bevallásukat. A küldők több mint 58 százaléka, mintegy 70 ezren módosítás nélkül fogadták el az adóhivatal által összeállított tervezetet. A bürokráciacsökkentés mérföldköve az, hogy a...

Read more

Adófórum összefogással az adózás új rendjéről

„Teltház előtt tartott közös tájékoztatást a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, a VOSZ Budapesti és Pest megyei Regionális Szervezete, valamint a NAV az adóeljárás és az egyes adótörvények 2018. évi változásairól. A Krisztina körúti székházba szervezett fórumon egyéni konzultációra is lehetősége nyílt a vállalkozóknak. „Egy-egy adófizetési határnapon gyakran emlegetik a vállalkozók a régi mondást: „Adjuk meg a királynak, ami a királyé”. De nem mindegy, mennyit és hogyan” – kezdte bevezetőjében Marjay Gyula, a VOSZ BPMRSZ elnöke, aki egyben a rendezvény szakmai moderátora is...

Read more

Itt a NAV új szolgáltatása, az utólagos adótraffipax: március 13-án indulnak az eljárások

„Márciusban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legújabb szolgáltatásával, az utólagos adótraffipaxszal a foglalkoztatás szabályszerűségét vizsgálja kiemelten - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára az MTI-nek. Az utólagos adótraffipax lényege az önkéntes jogkövetésre ösztönzés, éppen ezért az adóhivatal az ellenőrzés megkezdése előtt egy hetet biztosít a hibák javítására, a bejelenteni elmulasztott alkalmazottak bejelentésére, illetve a bevallani elmulasztott adó összegének megfizetésére - emlékeztetett. A kockázatelemzők már megkezdték az érintettek kiválasztását a foglalkoztatotti bejelentések, a kifizetői bevallások, valamint az adóhivatal rendelkezésére álló...

Read more

Eddig csaknem kétszer annyian kérték sms-ben adóbevallásukat a NAV-tól, mint tavaly ilyenkor

„Péntekig mintegy 350 ezren kérték papíralapú szja-bevallási tervezetük postázását a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV), idén is az sms a legnépszerűbb, a kérelmezők 70 százaléka így fordult az adóhatósághoz - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek. Tállai András felidézte, az e-szja projektje 2018-ban tovább bővült, idén egymillióval több, mintegy 5 millió bevallási tervezetet készít a hivatal. Ezek elektronikusan elérhetők lesznek március 15-e után az ügyfélkapun keresztül. Akinek nincs ügyfélkapuja, március 19-ig kérheti a papíralapú bevallási tervezetének...

Read more

Az elektronikus adóügyintézés fejlesztése és gyakorlata

„ A magyar adórendszer átalakítására vonatkozó javaslatok között hosszú évek óta szerepel az egyszerűsítés, ezen belül is - egyik legfontosabb igényként - az adóadminisztrációs terhek csökkentése. A felgyorsult világban az ügyintézésre fordított idő mindenkinek drága. Az adóalanyok egy része szándéka ellenére sem képes egyedül eligazodni a paragrafusok sűrűjében, így segítségre szorul. Optimális esetben kérdéseire a választ az adóhatóság által biztosított különböző csatornákon gyorsan megkapja. A tanulmány célja, hogy feltérképezze az adóalanyok adózással kapcsolatos tájékozódási szokásait, az elektronikus ügyintézés lehetőségének ismertségét és gyakorlati...

Read more
Page 17 of 38 1 16 17 18 38