Skip to main content

Találat: Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)

Lecsapott a NAV – vége az ingyen filmletöltéseknek?

„A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által felderített szerzői jogokat érintő bűncselekmények java része a kisebb hamisítások körébe tartozik, összességében néhány száz millió forint értéket képviselve − tavaly óta kizárólag a NAV foglalkozik ezekkel, korábban a VP és a rendőrség megosztva nyomozott. Az összesen 3,5 milliárd forint elkövetési érték nagyobb részét 2011-ben nem is az ilyen típusú bűncselekmények tették ki, hanem az internetes kalózkodás különböző területein elkövetett visszaélések. Tavaly 11 ilyen esetben végzett felderítést és nyomozást a NAV, az elkövetési érték pedig 2,5...

Részletek

eGovernment Konferencia és Kiállítás – Poznan58

„A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közös delegációval képviseltette magát a lengyelországi Poznanban megrendezett eGovernment konferencián és kiállításon. A 2011. november 17-én és 18-án megtartott konferencia és kiállítás célja az Európai Unió tagállamai által, közösségi-, vagy nemzeti szinten megvalósított elektronikus közszolgáltatásokat, és azok interoperabilitását támogató megoldások kölcsönös bemutatása, megvitatása volt. A kiállítással egybekötött konferencián részt vettek az Európai Bizottság, valamint a résztvevő tagállamok magas szintű képviselői, továbbá a meghívott és regisztrált érdeklődők. A...

Részletek

A KSH jövőre áttér az elektronikus adatgyűjtésre

„A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) bemutatott egy informatikai újdonságot, amelynek a segítségével a jövő év elejétől kezdődően fokozatosan áttér az adatok elektronikus úton történő gyűjtésére - közölte a KSH szerdán. A hivatal tájékoztatása szerint január végén a honlapjukon keresztül lehet majd kitölteni egy regisztráció nélküli kérdőívet, a második negyedévben pedig elérhető lesz az adatszolgáltatói program, próbafelhasználókkal és teszt jellegű kérdőívekkel. A rendszerre való teljes átállást a jövő év harmadik negyedévére tervezik - tették hozzá. Az alkalmazás a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt...

Részletek

Milliárdos IT-projekt zárult a NAV-ban

„Az Adóalany Centrikus Adatszolgáltatási Modell (ACM) projekt célja többek között, hogy lehetővé tegye az adózók számára, hogy megtekintsék az adóhatóságnál nyilvántartott alapadataikat akár 5 évre visszamenőleg, illetve nyomon követhetővé váljon az adózói bevallások beérkezése, feldolgozottságuk állapota is. Igen fontos szolgáltatása a rendszernek az is, hogy felsorolja a fontosabb hiányzó, be nem adott bevallásokat, amelyeket az adózónak pótolnia szükséges. A projekt keretein belül egy olyan szolgáltatás is elérhetővé válik, amelynek segítségével az adózó meg tud győződni arról, hogy érvényes megbízólevél alapján folytat-e nála...

Részletek

Bárki megnézheti saját adózási adatait az ügyfélkapun keresztül

„Az ügyfélkapun keresztül az adózók megtekinthetik saját adózási adataikat - ez az egyik eredménye az Adóalany Centrikus Adatszolgáltatási Modell (ACM) nevű projektnek. A fejlesztés hivatalos lezáró rendezvényét pénteken tartották Budapesten. A rendszert az EU finanszírozta és 1 milliárd 257 millió forintba került - jelentette be Kópiás Bence, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség elnökhelyettese. Az ACM egyes moduljai folyamatosan élesednek. A leglényegesebb változás a korábbi rendszerhez képest az, hogy amíg a korábbi a bevallások alapján, adónemenként tartotta nyilván az adatokat, addig az ACM...

Részletek

Hol marad a .gov?

„...„.hu” vagy „.com”. Szó esik hazai kis és nagy vállaltokról, a multinacionális cégekről. De, hogy stílszerű legyek, hol maradt a „.gov”? Tetszik, nem tetszik, a legnagyobb és legösszetettebb informatikai rendszerekkel az államigazgatás rendelkezik. Ezeket pedig informatikusok működtetik, mégpedig nem is kevesen. Amennyiben pl. a NAV-ot nézzük (APEH + VP) vagy ezerháromszázan. De nagy informatikai szervezete van a MÁK-nak, KEKKH-nak, ONYF-nek, hogy csak néhányat említsek. Ezekről a kollegákról, munkakörülményeikről és feladataikról nagyon keveset tudnak a felsőoktatásban tanulók. Ez azonban nem az ő hibájuk....

Részletek

Lekapcsolták a legnagyobb magyar kalózszervereket

„A pénzügyi nyomozók kiiktatták a legnagyobb magyar kalózszerverközpontot; a működtetők ellen nyomozás indult, a bűnözői csoport két irányítója előzetes letartóztatásban van - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A közlemény szerint a szerverparkot, amelynek működtetésében komoly szerepet játszott a CINEDUB csoport, sikerült felszámolniuk a nyomozóknak, akik többhelyszínes rajtaütéssel lepték meg a szervezet vezetőit. A hálózat tíz szerverből állt, ezek közül három olyan több millió forintos háttérgép volt, amely több mint 70 terabájt adatot tudott tárolni. A weboldalról mintegy ötezer filmet, négyezer...

Részletek

Kell-e adózni a munkahelyi internetezés után?

„Az adóhatóság tájékoztatója abban nyújt eligazítást, hogy a munkáltató által a munkavégzéshez nyújtott munkahelyi vagy otthoni internet-elérés magáncélra történő használata von-e maga után adófizetési kötelezettséget. Az alábbiakban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tájékoztatóját idézzük. A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja tv. 4.§-ának (2) bekezdése szerint: nem keletkezik bevétel olyan dolog használatára, szolgáltatás igénybevételére tekintettel, amelyet a kifizető a tevékenységében közreműködő magánszemély részére a munkavégzés, a tevékenység ellátásának hatókörében, a tevékenység ellátásának feltételeként biztosít. Ez a rendelkezés irányadó abban...

Részletek
Page 36 of 36 1 35 36