Találat: önkormányzati társulás

Veszteséggel zárt a Tolna megyei hulladékgazdálkodási cég

„Majdnem 150 millió forintos veszteséggel zárta a tavalyi évet a cikói regionális hulladéklerakót üzemeltető Rekom Nonprofit Kft. - közölte a kft-t tulajdonló önkormányzati társulás elnöke az MTI-vel. Ács Rezső - egyben Szekszárd Fidesz-KDNP-s polgármestere - elmondta: a kft. 600 millió forintos nettó árbevétel mellett 149 millió forintos negatív eredményt ért el. A veszteséget elsősorban a tonnánként 6000 forintos hulladéklerakási járulék fizetése okozta, ebből a cégnek tavaly 280 millió forintos kötelezettsége volt. A törvényben előírt tőkeminimumot a társulás felhalmozási alapjából biztosítják - tette...

Részletek

Hét-tíz napon belül az önkormányzatok számláján lehet a pénz

„Hét-tíz napon belül az önkormányzatok számláján lehet az a pénz, amit a kormány múlt szerdán hagyott jóvá azon települések számára, amelyek a DRB Bankcsoportnál vezették számlájukat, és ezért forrásuk ragadt benn a négy bank valamelyikénél - jelentette be Tállai András. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkára hozzátette, hogy a felhasználási feltételeket a Belügyminisztériummal (BM) kötött támogatói okiratban határozzák majd meg. Az államtitkár felidézte, a kormány március 4-i határozatával már 67 önkormányzatot 244,7 millió forintos gyorssegélyben részesített annak érdekében, hogy a februári segélyeket,...

Részletek

Bizonytalan járás a közigazgatásban

„...Megyei polgármesteri fórumot rendezett szerdán a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége Balástyán. A program a járási rendszer kialakításához kapcsolódó több hónapos konzultációsorozat egyik állomása volt. A megjelentek tájékoztatást kaptak a kialakítással kapcsolatos feladatokról. A fórum első előadója Bekényi József, a Belügyminisztérium önkormányzati feladatok főosztályának vezetője volt, aki a törvényből adódó aktuális feladatokról beszélt. Elmondta: a minisztérium segíti a polgármesterek munkáját, hogy egy működőképesebb, átláthatóbb és finanszírozhatóbb önkormányzati rendszer jöhessen létre. Csonka Ernő, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért és választásokért felelős helyettes...

Részletek

Társulásokra ösztönöz a jogszabály

„ Az Országgyűlés hétfőn este név szerinti szavazással fogadta el az új önkormányzati törvényt, amely alapvetően átrendezi az állam és az önkormányzatok közötti feladat-, és hatáskörmegosztást. A parlament 259 kormánypárti igen szavazattal, 97 ellenzéki nem ellenében hagyta jóvá a Pintér Sándor belügyminiszter által jegyzett javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit, míg további részét 257 igen és 89 nem mellett szavazta meg. A több mint két évtized után átalakuló önkormányzati rendszer egyik legnagyobb újdonsága lesz, hogy a közoktatási intézmények és a kórházak is állami...

Részletek

Körzetesítés: megoldhatatlan a kormány háromezres egyenlete

„Jól elérhető, könnyen bejárható távolságú hivatali körzeteket kell kialakítani, ezért ahol indokolt, felmentés kellene a háromezres előírás alól. Közös önkormányzati hivatalt kell létrehozniuk az egy járáson belüli, egymással szomszédos településeknek; az így összeállt települések lélekszáma el kell érje a háromezer főt – áll az önkormányzati törvény frissen napvilágot látott tervezetében. A háromezer fős kritérium alapvetően átírhatja a jelenlegi körjegyzőségi határokat Somogyban is, mivel háromezer lakos alatt nem lehet közös hivatalt fenntartani. – Megkérdezzük előbb a tagjainkat és várhatóan azt fogjuk javasolni: a...

Részletek

Kritikák özöne érte a múlt héten ismertté vált önkormányzati törvénytervezetet

„...Nem azt várták az önkormányzati szövetségek az új önkormányzati törvénytől, amit kaptak. A kormány által múlt héten közzétett verzió számos meglepetést okozott a szervezeteknek, amelyek − legalábbis azt hitték − folyamatos egyeztetéseken vettek részt, előkészítendő a törvényt. Az egyeztetés nagyjából úgy nézett ki, hogy a kormány javaslata után ismertettük a saját álláspontunkat, majd a végeredmény egy harmadik verzió lett − mondta lapunknak Gémesi György, a Magyar Önkormányzati Szövetség (MÖSZ) elnöke, Gödöllő polgármestere. A MÖSZ a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségével együtt petíciót kíván...

Részletek