Skip to main content

Találat: önkormányzatok

Szétesik Pest megye?

„Meglehetősen egyenlőtlen elosztásban juthatnak uniós forrásokhoz a Pest megyei települések. A fő kedvezményezett ugyanis Budapest és környéke. Az egyenlőtlen uniós forráselosztás miatt Nagykőrös mihamarabb - lehetőleg már jövőre - Bács-Kiskun megyéhez csatlakozna. Nem a megye és a települések között van ellentét, mert ugyanaz a céljuk: hogy külön régiót alkossanak Budapesttől - mondta az InfoRádiónak a Pest Megyei Önkormányzat sajtófőnöke, aki hozzátette: jelenleg Budapest és Pest megye együtt alkotja a közép-magyarországi régiót. Ennek az a hátránya a megye számára, hogy az Európai Unióból...

Read more

Mindent felforgat az új önkormányzati törvény

„Az önkormányzati ciklusok öt évig tarthatnak a mostani négy helyett, a helyi iparűzési adó egy részét elveszítenék a nagyobb települések, bevezetik az önkormányzati felszámolási eljárásokat, és lélekszámához kötik a főállású polgármesterséget, illetve csődbiztosok lesznek – többek között ezeket a változásokat tartalmazza az új önkormányzati törvényt előkészítő első munkaanyag. A 44 oldalas dokumentum alapján készülő jogszabály hosszas egyeztetések után június második felében kerülhet első olvasatban a kormány elé, a tervezet végszavazása októberben vagy novemberben lehet. ... A finanszírozás szemlélete lényegében úgy változik, hogy...

Read more

Navracsics: A cél, hogy kommandósból is lehessen adóügyintéző

„Célunk, hogy az állammal foglalkozó hivatások átjárhatóak legyenek, vagyis tudjunk olyan tudást biztosítani, hogy ha egy katona- vagy rendőrtiszt eljut abba a korba, hogy nem teljesíthet már utcai vagy frontszolgálatot, de a szakmai tudása máshol kamatoztatható, akkor őt ne nyugdíjba küldjük, hanem az állami intézményrendszer más területén, akár a közigazgatásban hasznosítsuk - magyarázta a politikus, aki szerint egy kommandósból akár adóügyintéző is lehet, ha megszerzi az ehhez szükséges végzettséget. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek pedig pontosan ez a célja. ... Közigazgatási reformról a...

Read more

Változó közigazgatás

„A 21. század elején a közigazgatás növekvő társadalmi szerepe, jelentősége vitathatatlan tény. A piac mindenhatóságába vetett hit már a múlté, az állami, a magán, és a civil szektor szoros együttműködésére, kooperációjára van szükség ahhoz, hogy a gazdasági, társadalmi, szociális, kulturális jólét kívánatos szintje megvalósuljon. Kérdés ugyanakkor, hogy milyen állam az, amely a jog uralmának megőrzése mellett képes a kor szükségleteit megfelelően szolgálni. ... A kötet négy nagy tematikai részre tagozódik. A bevezető fejezetek az állammal kapcsolatos modern elméleteket, az állami feladatok változását...

Read more

Tállai: a járási rendszer a megoldás az önkormányzatok problémáira

„A járási rendszer lesz az önkormányzatiság alapja, nevesítik a járási székhely fogalmát, és az egyes önkormányzatok mellett a települések meghatározott feladatokat kötelező társulási formában látnak majd el - mondta el az önkormányzati rendszer tervezett átalakításáról a terület államtitkára pénteken a Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetségének közgyűlésén pénteken Tatán. "A 3200 magyarországi település egyharmada 500 fő alatti, ezekben 281.000 ember él, de még az ezer fő alatti települések száma is 1700. Belátható, hogy egy 800-900 fős településen nem lehet minden szolgáltatást megszervezni" - indokolta...

Read more

Navracsics: a közigazgatás korszerűsítése nem jelenti az önkormányzati rendszer államosítását

„A közigazgatási rendszer korszerűsítése nem csorbítja a megyei és a települési önkormányzatok önállóságát - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken Kecskeméten. A közigazgatás korszerűsítése, a készülő új önkormányzati törvény csak egyet jelenthet: "az államigazgatás és az önkormányzati szféra partneri viszonyát, azaz a két egymástól alapvetően eltérő igazgatási tevékenységnek egymást kell segítenie a jövőben is, akármilyen jogszabályváltozás történik" - mondta a miniszterelnök-helyettes a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal vezetőivel, valamint a polgármesterekkel folytatott megbeszélése után tartott sajtótájékoztatón . Navracsics Tibor hangsúlyozta: az elfogadott...

Read more

Szabó Erika: történelmi léptékű feladatot végzünk

„A területi közigazgatásban egy év alatt lezajlott átalakítás olyan nagy, hogy szükségét érzem a kialakított kormányhivatalok és Kormányablakok gyakorlati munkájának helyszíni megtekintését. Az országjárás során megbizonyosodtunk afelől, hogy valóban megfelelően működnek a hivatalok. Eddigi tapasztalataink alapján a megfogalmazott cél – az udvarias ügyintézés kialakítása – megvalósult. A Kormányablakokban jelenleg 30 ügykörben járunk el, ugyanis március 15. óta az egyszerűsített honosítási eljárás indítását is lehet kérelmezni. Ennek népszerűségét jelzi, hogy eddig közel 500 ember kérvényezte. Az ügyfelek többnyire általános tájékoztatás, ügyfélkapu nyitása, gyermekgondozási...

Read more

A közeledő járásokról

„Az alkotmányozással kapcsolatosan hatalmas politikai és szakmai viták és álviták közepette lassan, de szinte napról-napra határozottabban előtérbe kerül a járások léte, ha úgy tetszik: a járási rendszer visszaállítása. Függetlenül attól, amint azt több írásomban említettem, úgy tűnik, hogy az alkotmányozás kérdése alapvetően nem érintette (remélhetőleg) az önkormányzatiság és az önkormányzati rendszer lényegét. Azt viszont rögtön ki kell emelni, hogy a járás, mint téma iránti érdeklődés nem véletlenül haladja meg az átlagosat, hiszen olyan dologról beszélünk, amely közvetlenül vagy közvetve érinti, illetve érintheti...

Read more

A feladatellátás finanszírozását „kőbe kell vésni”

„Az önkormányzatokról kidolgozandó sarkalatos törvényben ön szerint kell-e alapjaiban változtatni az önkormányzati rendszeren? Ha igen, akkor hol és hogyan? Az új sarkalatos törvényben a feladatellátás finanszírozását „kőbe kell vésni”. Ennyi biztosan kellene ahhoz, hogy a jogszabályok legalább a lehetőséget megadják az önkormányzatok számára, hogy a forrást szerezzenek. Túlfoglalkoztatottság van a közszférában? Lehet még megtakarítani pénzt jelentős létszámleépítésekkel? Egyáltalán: min lehet még takarékoskodni? Tapasztalatom szerint nincs túlfoglalkoztatottság a közszférában. Az önkormányzatok sokszor a jogszabályban előírt személyi, végzettségi feltételeket sem tudják teljesíteni. Ebből következik,...

Read more

A közigazgatás a konvergencia programban

„6.1.2. Strukturális kiadáscsökkentő intézkedések Központi közigazgatás A közigazgatás megújítását célzó kormányzati program, az ún. Magyary Program általános célja a „hatékony nemzeti közszolgálat” megteremtése. Az új Kormány munkájának megkezdése óta a Magyary Program mind a négy fő pillérében: a feladat, a szervezet, az eljárás és a humánpolitika tekintetében megtörténtek az első hatékonyságjavító intézkedések, valamint további lépésekre kerül sor. A feladatrendszer megújítása A közigazgatás újjászervezéséhez mindenekelőtt rögzítésre kerül, hogy az államnak milyen feladatokat kell ellátnia mind nemzeti szinten, mind a nemzetközi vállalások tekintetében. A...

Read more
Page 43 of 48 1 42 43 44 48