Skip to main content

Találat: önvezető járművek

A mobilitás jövőjét alakítja Szingapúr

„Az önvezető járművek már hihetetlenül fejlettek, ám az alkalmazásukkal kapcsolatos kihívások nem csak technológiai jellegűek. A városi mobilitás átalakítása azoknak a tereknek az újragondolását is megköveteli, ahol az új autonóm autók közlekednek, és ahol parkoltatják őket. Tiziano Terzani nem rajongott Szingapúrért. Amikor ott járt a firenzei író, újságíró, azt mondta, hogy az egyedüli, amit a városállam nyújtani tud, az a repülőtere. Ott koncentrálódik minden, amit a város be tud mutatni: a hatékonyság, a tisztaság és a rend. Terzani összegzésében van valamennyi igazság,...

Részletek

Megjelent a Scientia et Securitas első száma

„...A fenti előzmények hatására született meg 2019-ben az az elhatározás, hogy a Belügyi Tudományos Tanács, a Doktoranduszok Országos Szövetségével együttműködésben, az Akadémiai Kiadó szakértői munkájával, nyílt hozzáférésű, elektronikus tudományos folyóiratot jelentet meg Scientia et Securitas címmel. A folyóirat szellemiségével kapcsolatban az alapítók az alábbi szerkesztési elvek iránt elkötelezettek: A SCIENTIA ET SECURITAS interdiszciplináris folyóirat, minden tudományterületről fogad be tudományos igényű dolgozatokat, amely az adott terület biztonsági aspektusát is vizsgálja. A folyóirat eredeti kutatásokról szóló kéziratokat közöl, kiegészítve recenziókkal, valamint konferencia-beszámolókkal a Kitekintő...

Részletek