Találat: platformgazdaság

QR-alapú párhuzamos társadalom és digitális leninizmus (Kína digitális világa)

„Múlt heti hírlevelünkben bemutattuk a Logic magazin 7. számát, amely tanulmánykötetként mutatja be Kína digitális átalakulását, a kínai internet világát. A továbbiakban két további elemzést ismertetünk. A „QR is King” c. írásában a hongkongi Chenxin Jiang rácsodálkozik arra a döbbenetes mértékű változásra, amit ahhoz képest tapasztalt, amikor 2016-ban (tehát mindössze három évvel korábban) Pekingben élt. Visszatérve a városba, szinte kirekesztett idegenként érezte magát amiatt, hogy készpénzzel próbált fizetni több helyen is, miközben a helyiek között ez már jószerivel teljeskörűen átadta helyét a...

Részletek

A digitális átalakulás hatása az uniós tagországok munkaerőpiacára

„... Az Európai Bizottság egy közelmúltban rendezett brüsszeli, a Munka jövője című magas szintű konferenciáján például kiderült, hogy az automatizáció miatti aggodalmakban van néhány tévhit - ám kijelenthetjük, hogy ezek tisztázása után sem valami megnyugtató a helyzet. Új munkahelyek is lesznek, de hol? A konferenciára készült szakértői háttértanulmány rámutat: igaz ugyan, hogy az automatizációval sok munkahely meg fog szűnni, de helyettük lesznek újak is. A dokumentum készítői továbbá arra is rámutatnak, hogy az automatizálás nem feltétlenül vezet nettó foglalkoztatáscsökkenéshez. Az viszont továbbra...

Részletek

Innovációs politika a digitalizáció korában – ahogy az OECD látja

„Az OECD Tudományos, Technológiai és Innovációs (STI) igazgatósága tanulmányt jelentetett meg a digitalizáció innovációra gyakorolt hatásáról és a digitalizáció korában sikerre vezető innovációs szakpolitikákról. Mint rámutatnak: napjainkban az innováció eleve digitális formában jelenik meg, vagy éppen adatokban, szoftverekben ölt testet. A digitális innováció egyaránt lehet a digitális technológiák eredménye és azok összetevője is, ami lehetővé teszi adatok gyűjtését, feldolgozását, kezelését, tárolását és terjesztését gépi úton. Az elektronika fejlődése (Moore-törvény) és az adattudományok előretörése megteremtette az alapját és egyben folyamatosan bővülő távlatokat nyitott...

Részletek

Az osztrák főváros megszakította a tárgyalásokat az Airbnb lakásmegosztó platformmal

„A két fél több mint egy éve folytatott egyeztetéseket arról, hogy a helyi turizmust támogató törvény, az adatvédelmi előírások, az adatmegosztási szabályok, az ellenőrzési lehetőségek és a helyi adórendeletek figyelembevételével egy megfelelő szerződést írjanak alá az Airbnb ügyfelei által fizetendő helyi adókról. A társaság ugyanakkor megtagadta, hogy a város ellenőrizhesse azt, hogy a befizetett adó valóban megfelel-e a bérlők pontos számának. Az Airbnb még arra sem volt hajlandó, hogy lehetővé tegye a személyes adatok kikérését a gyanús esetekben. Ezért Bécs vezetői megszakították...

Részletek

A Google feldarabolásán gondolkodnak az EU-szakértői

„A testület szakértői között komoly vita bontakozott ki azzal kapcsolatban, hogy keményebben kell-e fellépni a Google vagy a Facebook ellen. Visszatérő gondolat, hogy ezeket az óriáscégeket vagy fel kell darabolni vagy meg kell tiltani a számukra a bizonyos üzletekben való részvételt. Tommaso Valletti, az Európai Bizottság piaci versennyel foglalkozó vezető közgazdásza kijelentette, hogy korábban a Standard Oilt is szétverték és ez a lépés használt a piaci versenynek, éppen ezért lehet, hogy ideje elgondolkodni a Google feldarabolásán is. Emellett azon is el lehet...

Részletek

Kutatói vélemény: tegyük közjavakká a vállalatok magánadat-vagyonát!

„Az MIT Technology Review oldalán Mariana Mazzucato, a University College London professzora – aki a már a nevében is programadó Institute for Innovation and Public Purpose vezetője is – első olvasatra meghökkentő javaslatot fogalmaz meg: tekintsük az infokommunikációs óriásvállalatok által kezelt magánadat-vagyont közjószágnak, amelyekkel a társadalmi jólétet emelő célok megvalósítását lehet támogatni. Javaslatát azzal támasztja alá, hogy a Google, a Facebook, az Amazon és társai üzleti sikereiket olyan technológiák igénybevételére alapozzák, amelyek eredendően közcélú beruházásként vagy fejlesztésként jöttek létre. A Google algoritmusait...

Részletek

A megosztás alapú gazdaság és a digitális platformok megfelelő munkajogi szabályozása

„1. A sharing economy Az információs társadalomhoz kapcsolódik a megosztás alapú-, megosztásra épülő gazdaság (sharing economy) jelensége. A megosztás alapú gazdaságban az emberek jellemzően internetes felületeken, ún. platformokon keresztül szolgáltatnak egymásnak, melynek keretében megosztják egymással kihasználatlan tudásukat, szakértelmüket, készségeiket, dolgaikat, helyüket, vagy akár idejüket. Tehát kereskedelem tárgyává válnak hagyományosan terméknek nem minősülő erőforrások, dolgok, eszközök is. Megoszthatják a felhasználók egymással szabad helyüket otthonukban (Airbnb), helyet az autójukban (Uber, Oszkár, BlaBlaCar), parkolóhelyüket (Park Circa), ruháikat (ThredUp), felszereléseiket (gearcommons), idejüket (TaskRabbit, Instacart), tőkéjüket (Zopa,...

Részletek

Semmit sem kapunk az adatainkért cserébe, míg mások szépen keresnek rajtuk, mondta Angela Merkel

„Az adat vált a 21. század nyersanyagává, ami nagy kihívás a szociális piacgazdaság fenntartásában és a társadalmi igazságosság biztosításában Angela Merkel német kancellár szerint. Senki sem válaszolta meg azt a kérdést, hogy az új helyzetben miként lehet fenntartani egy méltányos, szociális piacgazdaságot. A politikus a G20 csoport argentin soros elnökségének idején a Global Solutions Summit címmel Berlinben rendezett konferencián kiemelte, hogy a 21. században már nem a szén és az acél vagy az alumínium és a réz, hanem az adat a legfőbb...

Részletek

Új monopolisták – az informatikai óriásvállalatok térnyerése

„Több mint harminc éve a fejlett gazdaságokra (különösen az Egyesült Államokra) az a jellemző, hogy nő a vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenség mértéke, illetve lassan emelkednek a reálbérek, és csökkennek a nyugdíjasok megtakarításai után járó kamatok. Mindeközben a vállalati profitok és a tőzsdeindexek erőteljesen emelkednek. Mostani kutatásaim azt mutatják, hogy ezeket a változásokat elsősorban a modern információs technológia okozta. Az információs technológia számos módon hat a gazdaságra. A számítógép, az internet és a mobiltechnológia átalakította a médiát, az online kiskereskedelmet, a gyógyszeripart és...

Részletek

Lechner Education: az adat a jövő aranya

„A kortárs városi lét innovációs, technikai és társadalmi kérdéseit feszegette a negyedik Lechner Education szeptember 12-én kedden. Az est folyamán három előadó beszélt a városi alapszolgáltatásokat kihasználó rengeteg új platform előnyéről és hátrányáról, az adat-alapú városfejlesztésről és a más települések számára is adaptálható jó gyakorlatokról. Az adat a jövő aranyérce. Nem is a témában szakértő előadóktól, hanem már a közönség soraiból hangzott el ez a tételmondat az első előadás során, szeptember 12-én este a Lechner Tudásközpont negyedik LED Lechner Education vol.04 eseményén,...

Részletek
Page 1 of 2 1 2