Skip to main content

Találat: postaügy

Falusi kisposták jövője, azaz a kistelepüléseink innovációs lehetőségei

Molnár Szilárd (Magyary Zoltán E-közigazgatástudományi Egyesület) cikke A Cseh Posta az év elején jelentette be, hogy veszteségeinek csökkentése érdekében – főleg a kistelepüléseken – bezárnak mintegy 1500 postafiókot, illetve ennek következtében közel 2000 embert elbocsátanak. Hasonló folyamat játszódott le hazánkban is, ahol 2003 és 2010 között körülbelül 500 kispostát zártak be a postamodernizálási program során. Ennek köszönhetően ma mintegy 950 kisközségben – azaz az összes hazai település közel egyharmadában, ami nem elhanyagolható arány – 350 mobilpostai járattal teszik elérhetővé a postai alapszolgáltatásokat. Csak...

Részletek

Kalmár István az adóhatóság átalakításáról

"...Ez egy nehéz időszak, hiszen nemcsak az adóhatóság, hanem a VPOP informatikáját is át kell tekinteni. Az én feladatkörömet minden változás érinti, s maga az APEH is átalakul, egy jobban irányítható rendszerré válik. Az elmúlt évekhez képest másmilyen lesz az adóhatóság. Ez alapvetően rendszertechnikai, szervezéselméleti kérdés, s nem informatikai. Ennek egyik oka, hogy szerintem az APEH szervezete más formában jobban működne, mások a prioritások, és emiatt át kell alakítani magát a szervezetet is. Ám pontosan ugyanez igaz a VPOP-ra is. Egymástól függetlenül...

Részletek

Nyitrai: Újra fontossá válik a kistelepülésen lakók élete

"A Veszprém megyei Küngös községben újra megnyitották a postát hétfőn, elsőként az országban azon falusi kisposták közül, amelyeket az elmúlt években a postai modernizációs program keretében zártak be...Mi a kispostákra közösségi térként tekintünk, olyan intézményre, amely nemzeti szolgáltató – fogalmazott az államtitkár, megjegyezve: tiszteletre méltó a Magyar Posta múltja, de nagyon fontos a jövője is. Az államtitkár szerint a jövőben a postának „nyitottnak kell lennie az innovációra”, mert igen komoly kihívások előtt áll. Ezzel összefüggésben említette az Európai Unió postai liberalizációs tervét,...

Részletek
Page 10 of 10 1 9 10