Találat: statisztikai szolgáltatás modernizálása

Olyan válság ez a mostani, mintha hibernálna a gazdaság – interjú a KSH elnökével

„ Lesznek területek, ahol nagyobb visszaesés várható, mint 10 éve – véli Vukovich Gabriella, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke, aki szerint a 2008-2009. évi válság előtti és a mostani krízist megelőző munkaerő piaci viszonyok jelentősen eltérőek, akkor a 15-64 éves népesség foglalkoztatási rátája 57 százalék volt, 2019-ben elérte 70 százalékot, a munkanélküliségi ráta 2005-2008 között pedig 7-8 százalék körül mozgott, ezzel szemben 2019-ben 3,5 százalék volt. A KSH elnökével adatról, információról, téves adatértelmezésekről és a statisztikusok előtti kihívásokról is beszélgettünk interjúnkban. Magyarországon...

Részletek

A digitális fejlődés miatt lehet, hogy 2021-ben az utolsó népszámlálás lesz Angliában

„A 2021-es népszámlálás lehet az utolsó - árulta el az Egyesült Királyság statisztikai szolgálatát irányító vezető. Sir Ian Diamond professzor elmondása szerint vizsgálják, hogy a kötelező jelleggel minden tíz évben minden háztartás adatait felmérő kérdőívvel szemben olcsóbb alternatívát keresnek. A közel 200 éve végzett rendszeres népszámlálás értékes információt nyújt a népességről a tanácsok (helyi önkormányzatok) és a kormányzati szervezetek számára. A főstatisztikus reményei szerint más forrásokból származó adatokkal helyettesíthetik a mostani megoldást. A népszámlálás minősége olyan jó, amennyire csak lehet. mondta. A...

Részletek

Növekszik az álláskereső mobilalkalmazást használók száma Magyarországon

„A legnagyobb magyar állásportált jelenleg a látogatók 34 százaléka böngészi így, ez több mint 20 százalékos növekedést jelent 2014-hez képest. A komolyabb oldalak már mind rendelkeznek mobilra optimalizált tartalommal, de ha a böngészésen túl jelentkezni is szeretnének a munkavállalók, akkor a dedikált alkalmazás használata praktikus megoldás. A Profession álláskereső mobilalkalmazását eddig több mint 60 ezer felhasználó töltötte le. Többségük a gyorsaság miatt: fontosnak tartják, hogy az elsők között értesüljenek egy megpályázható pozícióról. A felhasználók 77 százaléka Google Play-ről, 23 százalékuk pedig az...

Részletek

Az információs társadalom megbízható adatokat követel

„A tudás és az információ alapú társadalom megköveteli a megbízható minőségű adatokat, de arra is szükség van, hogy az emberek megértsék az adatok üzenetét - mondta Walter Radermacher, az Eurostat főigazgatója, a statisztika világnapjához kapcsolódó budapesti konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatón. Az Európai Unió 2020-ig megújítja a statisztikai rendszerét, hogy minimális költséggel állítsanak elő adatokat az állampolgárok és a cégek részére. A statisztikusoknak is reagálniuk kell az olyan új kihívásokra, mint a globalizáció, a digitális forradalom, valamint a globális környezetvédelem szükségessége - tette...

Részletek

Átalakítás előtt a hivatalos statisztika

„A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) többirányú fejlesztési tervet határozott meg a hivatalos statisztika átalakítására az új európai uniós statisztikai rendelet. A tervezett fejlesztések célja, hogy megtalálja a válaszokat korunk olyan kihívásaira, mint a modernizáció, és a bővülő felhasználói csoportok változó igényei. A KSH a Statisztikai Világnap alkalmából rendezett „Innováció és kooperáció – a hivatalos statisztika megújításáért” elnevezésű konferencia keretében vázolta fel fejlesztési terveit. A hivatalos statisztikai szolgálatok a világ minden részén komoly modernizációs kihívások előtt állnak. Az Európai Unió statisztikai hivatalainak működését...

Részletek