Találat: szoftverpiac

Robbanás jön a használtszoftver-piacon

„Az Európai Bíróság (EB) napokban megjelent ítélete, miszerint a gyártók már nem tilthatják meg ügyfeleiknek, hogy eladhassák feleslegessé vált licenceiket, várhatóan fellendíti a használt szoftverek piacát. Az ezek kereskedelmével foglalkozó cégek nagy reményeket fűznek a megváltozott helyzethez, míg a nagy szoftvergyártók a helyzetet elemzik. A szoftvergyártók már nem akadályozhatják a használt szoftverlicencek továbbértékesítését, akkor sem, ha a hozzá való programokat internetről töltötte le és telepítette az ügyfél − ahogyan azt a legtöbb mennyiségi licenckonstrukciónál teszi a legtöbb vállalat − mondta ki az...

Részletek

Magyarországra nem érdemes fizetős alkalmazást gyártani (iPhone-ra)

„Mi az eredmény? A programot közel tízezren töltötték már le. Ennek a fele indította el legalább egyszer és annak is a fele használta már parkolásra. Vagyis minden negyedik letöltő használja legalább egyszer a programot. Igaz, ezek nagy része, 80 százalék aztán újból használja. Állítólag 150 ezer darab iPhone van Magyarországon. Én ezt kicsit túlzó számnak érzem, de ha csak 100 ezer van, akkor jól mutatja az arányokat. Két hónap alatt kb. minden tizedik tulajdonoshoz juthat el egy ilyen "közhasznú" ingyenes program. Ezt...

Részletek