Skip to main content

Találat: tudomány- és technológiatörténet

Száz évre tekint vissza a magyar rádiózás

„Sorakoznak az évfordulók: a lakihegyi antenna 90 éves, a budapesti panorámát meghatározó Széchenyi-hegyi adótorony 65 éves. December 1-én ünnepeljük a Magyar rádiózás napját, a rendszeres műsorszórás 98 éve indult el, a kísérleti adások száz éve kezdődtek meg hazánkban. Magyarországon az Antenna Hungária Zrt. 136 telephelyével biztosítja a rádiós, illetve a földfelszíni tévés műsorszórást. A földfelszíni sugárzás budapesti panorámát is meghatározó épülete, a Széchenyi-hegyi adótorony idén 65 éve állt szolgálatba. A magyarországi rádióadás kísérleteit száz évvel ezelőtt kezdte meg az Antenna Hungária Zrt....

Részletek

„A SZTAKI hardverfejlesztései – Számítástechnika a vasfüggöny mögött és azon túl”

„2023. április 20-án, 9:30-kor kezdődik „A SZTAKI hardverfejlesztései – Számítástechnika a vasfüggöny mögött és azon túl” című konferencia és tárlatvezetés a SZTAKI Kende utca 13-17. szám alatti épületének alagsori Nagytanácstermében. A program során a résztvevők előadásokat hallgathatnak a magyarországi számítástechnika korai éveiről, illetve a SZTAKI hardverfejlesztésének különböző időszakairól. A rendezvény a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) és a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) közös szervezése, az előadók is e két szervezet kötelekéből érkeznek. Az NJSZT és a SZTAKI közös konferenciája két irányból...

Részletek

A hazai egészségügyi informatika története

„Hely: Óbudai Egyetem (Budapest III. Bécsi út 96/B) F09 terem Dátum: 2023.03.24. 2023. március 24. péntek 14 órától a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) Informatikatörténeti Fóruma (iTF) és az Óbudai Egyetem (ÓE) az iTF Nagy Számítástechnikai Műhelyek sorozatának következő rendezvényére várja az érdeklődőket. Rendezvényünk mindenki számára nyitott, ingyenes, de részvételi szándékát kérjük, hogy a Regisztrációs oldalon jelezze A részletes programot a Meghívó tartalmazza A rendezvényről videofelvétel készül, amelyet az NJSZT iTF a rendezvényt követően a honlapján, valamint YouTube csatornáján és más internetes oldalakon...

Részletek

Arcképek a magyar egészségügyi informatika történetéből, 1959-2022

„Aszklépiosz a gyógyítás görög istene a gyógyítás hatalmával (amit a bot jelképez) meg tudta újítani betegei életét (bőrét megújító kígyó). Az elmúlt évtizedekben a gyógyító hatalom alapvető eszközévé vált az informatika. A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) Informatikatörténeti Fórumának (iTF) tárlata a magyar egészségügyi informatika 60 éves történetének meghatározó, alkotó személyiségeit mutatja be. Munkájuk és kollégáik tevékenysége lehetővé teszi a modern informatikai eszközökön alapuló gyógyítás, a megelőzés terén az egyre hatékonyabb egészségügyi ellátás kialakulását. A tárlat szereplőinek tevékenységét meghatározó történeti hátteret a...

Részletek