Skip to main content

Találat: tudomány- technológia- és innovációpolitika (TTI-politika)

Az Óbudai Egyetem tudományos és innovációs parkot létesít Kaposváron

„Az extenzív korszakot lezárva a magyar gazdaság egyre inkább átkerül az intenzív fejlődés szakaszába, amikor jelentősen nő a hozzáadott érték - mondta a pénzügyminiszter Kaposváron, ahol támogatásáról biztosította a városban tervezett okosipari beruházást. Varga Mihály a leendő Tudományos és Innovációs Park színhelyén tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a magyar gazdaság bebizonyította, hogy képes csúcstechnológiás termékeket előállítani. Az elmúlt tíz évben sikerült elérni azt a célt, hogy egymillióval több embernek legyen munkája a magyar gazdaságban, a fejlődés extenzív szakasza megteremtette a lehetőségét annak, hogy egyre...

Read more

Nemzeti Kutatási Kiválósági Program (NKKP) néven folytatódik 2024-től az OTKA-program

„A legkiválóbb nemzetközi sztenderdek alapján megújítva, Nemzeti Kutatási Kiválósági Program (NKKP) néven folytatódik 2024-től a hazai tudományos kutatásokat csaknem négy évtizede támogató OTKA-program. Erre a célra a tavalyi 13,5 milliárd után idén bő 40 százalékkal több, 19 milliárd forint pályázati forrás érhető el, amelynek elosztásáról – a nemzetközi szakmai értékelő testületek ajánlása alapján – az újonnan létrehozott, Krausz Ferenc Nobel-díjas magyar fizikus által vezetett Kutatási Kiválósági Tanács fog döntést hozni. A 2023-ban meghirdetett Neumann János Program stratégiai célja a hazai kutatások gazdasági,...

Read more

Társadalmi egyeztetésen a GINOP Plusz 2.1.1-24 „Fókuszterületi innovációs projektek támogatása” című felhívás tervezete

„Elindult a „Fókuszterületi innovációs projektek támogatása” című (GINOP Plusz 2.1.1- 24 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése. Felhívjuk a figyelmet, hogy a felhívástervezetben szereplő kiválasztási kritériumrendszert a GINOP Plusz Monitoring Bizottság még nem fogadta el, így a Monitoring Bizottság esetleges módosító javaslatai a felhívásban a társadalmi egyeztetést követően átvezetésre kerülnek. A felhíváshoz kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat 2024. május 27-ig várjuk a véleményezésre kialakított partnerségi fórumban.” Forrás: Társadalmi egyeztetésen a GINOP Plusz 2.1.1-24 kódszámú „Fókuszterületi innovációs projektek támogatása” című felhívás tervezete; Pályázati Portál; 2024. május...

Read more

Társadalmi egyeztetésen a GINOP Plusz 2.1.3-24 „KKV-k innovációs képességének támogatása” című felhívás tervezete

„Elindult csütörtökön a kkv-k innovációs képességeinek támogatását célzó GINOP Plusz pályázat társadalmi egyeztetése, az észrevételeket és a javaslatokat május 26-ig várják - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, innovációért, szakképzésért és felnőttképzésért felelős államtitkára csütörtökön Gödöllőn. Hankó Balázs elmondta, hogy a 75 milliárd forint keretösszeggel, európai uniós társfinanszírozással megvalósítani tervezett új pályázat a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) innovációs képességeit támogatja. Az idén 40 milliárd forint lesz pályázható, projektenként 20 és 50 millió forint közötti támogatással. Az államtitkár...

Read more

Ismét Jakab Roland a Mesterséges Intelligencia Koalíció elnöke

„Ismét a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezérigazgatóját választották a Mesterséges Intelligencia Koalíció élére. A koalíció céljai között a magyar vállalkozások és a nemzetgazdaság versenyképességének növelése éppen olyan fontos elemként szerepel, mint az MI-technológiákhoz kapcsolódó oktatási vagy etikai kérdések megvitatása. A 70 magyar és nemzetközi cég, egyetem, tudományos műhely, szakmai és közigazgatási szervezet részvételével 2018 októberében megalakult Mesterséges Intelligencia Koalíciónak már 500 tagszervezete és ezer MI-szakértője van. A szervezet hat munkacsoporttal (adatipar és adatvagyon, alkalmazások és piacfejlesztés, nemzetközi kapcsolatok, oktatás és tudatosítás, szabályozás...

Read more

A magyar gazdaság összeépült az egyetemekkel

„A magyar gazdaság összeépült az egyetemekkel, a képzési rendszer alkalmazkodott az ipar igényeihez, az innovációs elvárásokhoz - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ipari és technológiai szakkiállításainak keddi megnyitóján. Hankó Balázs a felsőoktatás, a szakképzés és felnőttképzés fejlesztési fordulatával magyarázta, hogy Magyarország a gyártási csúcstechnológia alkalmazásának világrangsorában az 5. helyre jött föl. A világ legjobb 5 százalékában 12 belföldi egyetem van, a jelentkezők száma évek óta eléri a 120...

Read more

Hankó Balázs: új fókuszterületi innovációs pályázat indul

„Megnyitják májusban az 50 milliárd forintos új Fókuszterületi innovációs pályázatot, amelyben még nagyobb hangsúlyt kapnak az egyetemi-kutatóintézeti-vállalati együttműködések - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, innovációért, szakképzésért és felnőttképzésért felelős államtitkára csütörtökön egy budapesti konferencián. Hankó Balázs a Joint Venture Szövetség "Innovációra Magyar!" című interaktív konferenciáján elmondta azt is, hogy a 2023-as Fókuszterületi innovációs pályázatban több mint 30 milliárd forinttal támogatnak 54 projektet az egészségügy, a digitalizáció és a zöld átállás területén. Ismertetése szerint a Neumann János Program célja az egyetemek...

Read more

Bódis László: sürgeti az innovációs ökoszisztéma és az innovációs teljesítmény fejlesztését

„Mind a magyar, mind az európai versenyképességet a termelékenység minőségének javítása alapozhatja meg hosszú távra - mondta Nagy Ádám a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparügyekért felelős helyettes államtitkára a Magyar Innovációs Szövetség 35. közgyűlésén csütörtökön Budapesten. Nagy Ádám szerint mennyiségi versenyben Európa nem tarthat lépést a világ más részeivel, Magyarország ezért elkötelezett a gazdaság minőségi szempontú átalakítása mellett, és az EU-elnöksége alatt is ezt fogja képviselni. A fejlesztési kilátások belföldön kedvezőek, hiszen a magyar gazdaság visszatért az emelkedő pályára, a válságsokkokat sikerült leküzdeni,...

Read more

Nagy Márton a Microsoft képviselőivel tárgyalt a mesterséges intelligencia (MI) szabályozási és közigazgatási alkalmazási kérdéseiről

„Nagy Márton megbeszélést folytatott a Microsoft, vagyis a világ legnagyobb szoftvervállalatának képviselőivel, köztük Robert Ivanschitz-cal, a cég jogi és vállalati ügyekért felelős vezető jogtanácsosával, aki egy olyan szakemberekből álló csapatot irányít, amely Közép-Európában, a Közel-Keleten és Afrikában összesen mintegy 109 országban segíti a vállalat üzleti tevékenységét. A találkozó főbb témáit Magyarország EU elnökségi tervei, a mesterséges intelligencia (MI) szabályozási kérdései, valamint az MI állami szektorban való felhasználásának lehetőségei képezték. A felek a megbeszélés folyamán egyetértettek abban, hogy az olyan fejlett technológiák, mint...

Read more

Mesterséges intelligencia – Sikeres az Európai Unió nagyszabású terve? (Európai Számvevőszék)

„Milyen választ kapnánk, ha megkérdeznénk egy csevegőrobottól, hogy mi fogja megszabni az Unió jövőbeli gazdasági fejlődésének útját? Alighanem ezt felelné: a mesterséges intelligencia („MI”). Ennél jobb választ politikusok és szakértők is aligha tudnának adni. 2018-ban az Európai Bizottság a tagállamokkal összehangolt (2021-ben felülvizsgált) tervet fogadott el a mesterséges intelligenciával kapcsolatos beruházások fokozása és a jogi keret kiigazítása érdekében. A tervnek el kellett indítania az Európai Uniót azon az úton, amelynek végén az MI körüli kiélezett versenyben (ahol elsősorban az Egyesült Államok és...

Read more
Page 9 of 62 1 8 9 10 62