Skip to main content

Találat: Tuzson Bence

Tuzson Bence: Valódi közszolgálatot építünk, a hivatalainknak segítenie és nem gáncsolnia kell az embereket

„Személyes feladatomnak tekintem, hogy a rossz és fölöslegesen hosszadalmas eljárásokat kiiktassuk. Szolgáltató államot építünk, amelynek egyetlen feladata, hogy az embereket szolgálja, de a közösség érdekében létrejött szabályokat következetesen betartassa – mondta a PestiSrácok.hu-nak adott nagyinterjúban Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára arra a felvetésünkre, hogy az emberek ma még sokszor útonállóként, kerékkötőként tekintenek a hivatalnokokra, akik újabb és újabb kötelezettségekkel egzecíroztatják a törekvő polgárokat, vállalkozókat. Tuzson Bence elismerte, hogy a központi közigazgatásban, főként a minisztériumokban 2008 óta valóban nem volt érzékelhető...

Részletek

Kormányablak működik a Sziget fesztiválon

„A kormányablak a Sziget fesztiválon is jelen van és nemcsak biztosítja az állam szolgáltatásait, hanem lehetőséget is ad az érdeklődőknek bepillantani a különböző tevékenységek működésébe - mondta a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára a rendezvényen tartott sajtótájékoztatón. Tuzson Bence hangsúlyozta: a Szigeten működő kormányablakbuszban szinte az összes olyan szolgáltatást igénybe lehet venni, ami a fesztiválon kívüli kormányablakban is igénybe vehető. Beadható kérelem személyi igazolvány, útlevél készítésére és az emberek segítséget kaphatnak elveszett okmányaik pótlásában is. Olyan államot építünk, ahol a szolgáltatás elsődleges. Az...

Részletek

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) adott otthont a „Digitális Bíróság” projekt nyitórendezvényének

„Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) július 5-én ad otthont a "Digitális Bíróság" projekt nyitórendezvényének. A projekt célja - amelynek megvalósítására az OBH több mint két és fél milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert - a bírósághoz való hozzáférés további egyszerűsítése. Az OBH informatikai fejlesztésekkel biztosítja a bíróság és az ügyfelek közötti elektronikus kapcsolattartás akadálymentes működéséhez szükséges technikai feltételeket, és az elektronikus ügyintézés optimális, ügyfélbarát módon történő továbbfejlesztését. A bíróságokon 2018-ra teljessé vált az ügyfelekkel való elektronikus kapcsolattartás. A fejlesztések azonban...

Részletek

Mobilizált ügyfélszolgálati irodák: Magyarországon tíz Kormányablak Busz lesz

„Az elmúlt években olyan közigazgatást építettünk, amely élvezi az emberek bizalmát, segíti a magyar állampolgárok és a vállalkozások boldogulását. Célunk, hogy a magyar emberek számára az ügyintézés ideje, az arra fordított energia és anyagi terhei csökkenjenek, ezáltal javuljon életminőségük. Ezt szolgálta a kormányablakok kialakítása és ezt a célt szolgálja a kormányablak buszok üzembe helyezése is – mondta Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár a hatodik Kormányablak Busz átadásán. Tuzson Bence a Vas megyei Jánosházán helyezte üzembe a hatodik kormányablak-feladatok ellátására kialakított Mobilizált Ügyfélszolgálatot...

Részletek

Tuzson Bence: mentesíteni kell az embereket a felesleges ügyintézéstől

„Az ügyszámok csökkentését tartja a közigazgatás előtt álló egyik legfontosabb feladatnak a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára. Tuzson Bence a Rádió Orienten elmondta: ennek érdekében szisztematikus munkával fogják átvizsgálni az ügyeket, hogy mentesítsék az embereket a felesleges adminisztrációs terhektől. A közszolgálaton belül a legnagyobb jelentőségű terület a közigazgatásé. Nemcsak azért, mert mintegy 40 ezer ember dolgozik benne, hanem mert a kormány bármely intézkedése a helyi igazgatáson keresztül jut el az emberekhez. A közigazgatás tehát egyfajta kapu, amin keresztül az állam eljut polgáraihoz, és...

Részletek

Gulyás Gergely a Miniszterelnökség struktúrájáról, feladatairól és vezetőiről

„...Lázár János azzal búcsúzott a Miniszterelnökségtől, hogy: „én 112 kormányinfót tartottam, hajrá!” Elfogadja a kihívást? Nem kihívást látok benne, hanem biztatást, amely egy, a bajtársiasság erényeit megjelenítő pártban üdvözlendő, és hálás is vagyok érte. Ön is fog akkor kormányinfót tartani? Természetesen. A sajtó tájékoztatása a kormányülésekről továbbra is a Miniszterelnökség feladata marad. Lázár János a kormányinfókkal műfajt teremtett, ami a politikában komoly teljesítmény, ezért e jó gyakorlat folytatásra érdemes. Ki lesz a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, aki egyben az ön miniszterhelyettese? Orbán Balázs....

Részletek

Új adatközpont alapkövét tették le Gödön

„Az egységes kormányzati adatkezelés megvalósítását szolgáló központ építése kezdődött Gödön, az MVM NET Távközlési Szolgáltató Zrt. nemzetközi biztonsági minősítéssel rendelkező adatközpontjának alapkövét pénteken tették le, a beruházás 2017 harmadik negyedévében készül el. Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára, Pest megye 5. számú választókerületének országgyűlési képviselője a több mint 10 milliárd forintból megvalósuló beruházás versenyképességi jelentőségére hívta fel a figyelmet, mivel a fejlesztés hozzájárulhat a modern közigazgatáshoz, a gyorsabb és hatékonyabb ügyfélkiszolgáláshoz. Az államtitkár az adatok összeköthetősége iránti igényre is...

Részletek

Az Európai Unió nem hagyta jóvá az internet-előfizetés áfájának csökkentését

„...A Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára kiemelte: az Európai Unió nem hagyta jóvá, hogy a jövő év elejétől 27 százalékról 18-ra csökkenjen az internet-előfizetés áfája, így ennek érdekében tovább kell küzdeni. Hangsúlyozta: az internet áfája soha nem lett volna ennyire alacsony, sőt a kormány további célja volt, hogy a 18 százalékos szintet tovább csökkentse. Ráadásul előtte megkérdezték az emberek véleményét, és ők támogatták ezt a szándékot - emlékeztetett. Tuzson Bence közölte: ma már a magyar háztartásokban nélkülözhetetlen az internet, ezért a...

Részletek

Nemzeti Turisztikai Ügynökség jön létre a turizmus fejlődéséért

„A turisztikai iparág fejlődése érdekében hatékony, modern, jól működő szervezetrendszer kialakítására van szükség, ezért létrejön a Nemzeti Turisztikai Ügynökség, a turizmussal kapcsolatos erőforrások koncentrálására - jelentette be Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Budapest Turizmusa 2020 konferencián. Kifejtette: folytatódik a turizmus dinamikus növekedése, a szektor várhatóan idén is 5-6 százalékkal bővül majd, ehhez az erőforrások tagoltságának megszüntetésére, hatékonyabb felhasználására van szükség. A centralizálás segíthet egy egységes országimázs kialakításában, továbbá abban, hogy a turizmus GDP-hez való hozzájárulása elérje a versenytársakéhoz hasonló 12-15...

Részletek

InternetKon – a digitális átalakulás fontos eleme

„Digitális fejlesztés és adócsökkentés az internetről és a digitális fejlesztésekről szóló nemzeti konzultáció eredménye alapján készülő kormányhatározat tervezetének két vezérgondolata – jelentette ki a konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos az Informatika a Társadalomért Egyesület konferenciáján. Deutsch Tamás kifejtette, a készülő kormányhatározat egyik fő célja a további erőforrások biztosítása a digitális fejlesztéseknek, valamint megteremteni a lehetőséget a digitális átalakulásban arra, hogy le lehessen bontani a fogyasztók bekapcsolódásának akadályait. A tervezet tartalmát november 11-én hozzák nyilvánosságra az InternetKon weboldalán, a döntés-előkészítő szakmai...

Részletek
Page 4 of 4 1 3 4