Skip to main content

Találat: videó-kommunikációs központi rendszer

Egerben mutatták be az országos bírósági távmeghallgatási rendszer működését

„ Az Egri Törvényszék felújított épületében mutatták be a bírósági szervezetben augusztus végéig országszerte kiépülő távmeghallgatási rendszer működését. Nyiri Beáta, az Egri Törvényszék elnöke a csütörtöki sajtótájékoztatón kiemelte: a Közigazgatás-fejlesztési Operatív Program (KÖFOP) kiemelt elemeként megvalósuló fejlesztés a teljes közigazgatást érinti és 3 milliárd forintba kerül. Elmondta azt is, hogy a nyár végéig a bírósági szervezetben 72 tárgyalótermet, továbbá a büntetés-végrehajtási épületekben 39 helyiséget szerelnek fel a távmeghallgatáshoz szükséges eszközökkel, amelyek az ügyeket tárgyaló törvényszékektől távol tartózkodó tanúk és vádlottak kihallgatását teszik...

Részletek

A NISZ és a T-Systems szerződést írt alá videó-kommunikációs központi rendszer kialakítására

„A NISZ és a T-Systems 2017. szeptember 6-án aláírták azt a szerződést, amelynek célja, hogy kialakítson egy felhőalapú, rugalmasan bővíthető központi videó-kommunikációs egységet az „Elektronikus megoldás az eltérő földrajzi helyszíneken történő közigazgatási ügyintézés munkaszervezésének és kommunikációjának fejlesztésére” című európai uniós projektben. A projekt 3 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült a Közigazgatás- és Közszolgáltatás- Fejlesztési Operatív Program KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15 „Adminisztratív terhek csökkentése” című konstrukció keretében, melynek fő kedvezményezettje a NISZ Zrt. A NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. aláírta a T-Systems...

Részletek