Skip to main content
gazdaság

Érik a botrány az útdíjtenderen?

Szerző: 2012. december 4.No Comments

„Az elmúlt hetek tárgyalásai után a végéhez közeledik az elektronikus útdíj rendszerére kiírt pályázat, a Napi Gazdaság információi szerint a kiíró Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. ma küldi ki a pályázóknak a végleges ajánlattételi felhívást, amelyben a cégeknek, konzorciumoknak nyilatkozniuk kell a technológiai specifikáció mellett az utolsó árról is. A tervek szerint december 14-én születhet döntés.

A befutóknak mindenesetre észnél kell lenniük, mert amennyiben a nyertes rendszere nem működik 2013 júliusától, a kiírás szerint a győztesnek hatalmas kötbért kell fizetnie. Ha például az ÁAK szerződésszegés miatt lenne kénytelen felmondani a megállapodást, a cégnek akár az ajánlati összeg felét is ki kellene fizetnie. Ha működik a rendszer, de hibásan, napi százmillió forintot kell fizetni. A kockázat így jelentős, miközben a cégek a kezdetektől hangoztatták, hogy nagyon kevés a rendelkezésre álló idő. A kormány már jövőre 75 milliárd forint pluszbevételt vár ettől.

Tovább növeli a kockázatot, hogy már két cég is a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz (KDB) fordult. A szlovák Towercom Infrastructure beadványa kapcsán november 20-án tartották a tárgyalást, határozat még nem született, információink szerint a bizottság december 6-ig dönthet, de ez tíz nappal meghosszabbítható. Néhány napja azonban az osztrák Kapsch is a döntőbizottsághoz fordult, mégpedig azért, mert szerintük a kínai cég ajánlata több kifogásolható elemet tartalmazott, például új szereplőt vontak be a pályázatba, s erre már nem lett volna lehetőségük. A Kapsch ezt a kifogást az előzetes vitarendezés során is felvetette, de az ÁAk elutasította az osztrák cég észrevételét, ezért fordultak az osztrákok a KDB-hez.

A Népszabadság szerint ráadásul kétségbeesett kapkodásba kezdett a tenderen az ÁAK. A lap hétfői számában azt írja, hogy a sztrádatársaság kicsúszott a maga szabta határidőből, és a lemaradást a rendszer eleve rövid tesztidőszakának rövidítésével próbálja ellensúlyozni. A pályázóknak kipostázott végleges ajánlattételi felhívásban a technológiai semlegességre hivatkozva olyan díjszedési megoldások előtt is nyitva hagyják a kaput, amelyekből botrány lehet – írja a Népszabadság.

A lap emlékeztet arra, hogy az ÁAK a pályázat meghirdetésekor egyértelművé tette, hogy az elektronikus útdíjrendszer 2013. július 1-jei bevezetése csak akkor biztosítható, ha legkésőbb 2012. december elején a nyertes ajánlattevővel a szerződésköltés megtörténik.

A jelentkezők közül a legkisebb „játéktere” a Getronicsnak volt. A cég ugyanis 43 milliárd forintos első körös ajánlatot tett, miközben a kormány addigi kommunikációjában 42 milliárd forintos ráfordítás szerepelt. Ezt követte a kínaiak 49 milliárdos ajánlata, míg a T-Systems 66, a Kapsch pedig 165 milliárdra becsülte a beruházás költségét. Szakmai körökben azt feltételezik, hogy végül a Kapsch árajánlata is a kormányzati összeg közelében lesz.”

Forrás:
Érik a botrány az útdíjtenderen?; Diószegi József; Napi Gazdaság/MTI-Eco; 2012. december 3.