Barack Obama kiterjesztette offenzíváját

„Munkacsoportot hozott létre az amerikai kormány helyi idő szerint hétfőn az adatgyűjtés átláthatóbbá tételére. A szakértői csoport felállítására az elmúlt hetek titkos adatgyűjtési botrányai után Barack Obama elnök személyesen adott utasítást.

Hírügynökségi jelentések szerint a csoport munkáját James Clapper nemzeti hírszerzési igazgató felügyeli. A független szakértőkből álló testületnek azt kell vizsgálnia, hogy vajon az Egyesült Államok – a kommunikációs technológiák fejlődésének fényében – az adatgyűjtési kapacitásait olyan módon használja-e, ami a legjobban védi az ország nemzetbiztonsági, illetve külpolitikai érdekeit.

James Clapper szerint ugyanakkor a munka során ” más politikai megfontolásokat” is figyelembe kell venni. Az igazgató ennek kapcsán említette a titkos információk nem engedélyezett terjesztésének kockázatát, valamint annak szükségességét, hogy megőrizzék a közvélemény bizalmát.

A szakértői csoportnak 60 napon belül közbülső jelentést kell Obama elé terjesztenie. A végkövetkeztetéseket, valamint a jövőre vonatkozó ajánlásokat pedig a testületnek legkésőbb december közepéig kell kidolgoznia.

Az amerikai elnök a múlt hét végén hirdette meg “átláthatósági offenzíváját”. “Meg kell találnunk a megfelelő egyensúlyt biztonságunk, valamint a szabadságjogok tiszteletben tartása között” – fogalmazott az elnök, aki szerint nem történtek ugyan visszaélések, de – mint hozzátette – reagálni kell a közvélemény elbizonytalanodására.”

Forrás:
Barack Obama kiterjesztette offenzíváját; HVG.hu; 2013. augusztus 13.

A bejegyzés kategóriája: közigazgatás:külföldön, közigazgatási informatika
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.