Skip to main content

Találat: 2015 november

Több mint 300 milliárd forint jut fejlesztésre a Balaton térségében

„Soha ekkora nagyságú forrással nem gazdálkodhatott még a Balaton környéke, mint most – mondta Vitályos Eszter államtitkár abból az alkalomból, hogy bejelentették: a 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklusban több mint 300 milliárd forint jut a balatoni térség fejlesztésére. Történelmi jelentőségű pillanatnak számít a Balaton életében, hogy forrást is rendeltek az üdülőrégió stratégiai céljainak megvalósításához, amire a rendszerváltás óta nem volt példa - mondta Bóka István, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke Balatonfüreden. A kormánydöntésről a kabinet, valamint a kiemelt üdülőkörzet országgyűlési képviselői együtt...

Read more

Javaslatok az internetről szóló nemzeti konzultáció (InternetKon) eredményei alapján

„Fontos eredménynek tartjuk, hogy több tízezren vettek részt az internetről és a digitális fejlesztésekről szóló nemzeti konzultációban (InternetKon). Az InternetKon kérdéssorára a résztvevők az interneten válaszolhattak. Ezt számos szakmai egyeztetés és konferencia egészítette ki. Az InternetKon vezetője a konzultáció eredményei alapján, a szakértők javaslatait is figyelembe véve egy kormányhatározat elfogadására tesz javaslatot, amelynek legfontosabb pontjai az alábbiak. Az internetezés áfája csökkenjen 18%-ra. Az internetezés árának további csökkentése érdekében a kormány készítsen elő megállapodást a piaci szereplőkkel a távközlési különadó csökkentéséről. A kormány...

Read more

Elindult a „Rendelkezési Nyilvántartás” webhelye (KEKKH)

„...Az új szabályozás az informatikai rendszerek helyett a jól használható szolgáltatásokra helyezi a hangsúlyt, és ennek rendeli alá az informatikai rendszerek kialakítását és működtetését. Újdonságként került be a rendszerbe a „szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatás” (szeüsz) fogalma; a szeüsz-ök voltaképpen az elektronikus közigazgatás kisebb-nagyobb építőkövei, olyan nélkülözhetetlen szolgáltatások és háttérrendszerek, amelyekből a legbonyolultabb ügytípusok elektronikus változata is kialakítható. Az új megközelítés alapgondolata az ügyfél önrendelkezési jogának tiszteletben tartása; az új szemlélet lehetővé teszi, hogy az ügyfelek (állampolgárok, vállalkozások) maguk határozzák meg, milyen mértékben...

Read more

Adalékok a kreatív gazdaság elméletéhez

„A posztindusztriális forradalommal, amelyet az információ forradalmának is nevezhetünk, kezdetét vette egy új korszak, amely új társadalmi és gazdasági világrendet teremtett, és átalakította a versenyképességről alkotott elképzeléseket. A versenyképesség a közgazdaság-tudomány több részterületén az elmúlt két évtizedben az egyik kulcsfogalommá vált (Horváth Gy. 2001). Az Európai Unió országainak, köztük hazánknak is szembe kellett nézniük a tudás, az innováció és a kreativitás felértékelődésével, amely egyben a humán erőforrás jelentőségének erősödését is jelentette. Az új gazdasági erőt napjainkban azok az iparágak képviselik, amelyekben a...

Read more

Megjelent a Helyi Fejlesztési Stratégiák elkészítését támogató felhívás

„A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Helyi Fejlesztési Stratégiák elkészítésének támogatása” című (VP-19.1-15 kódszámú) felhívás. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 1 milliárd forint. A támogatási kérelmek benyújtása 2015. december 10-től 2015. december 17-ig lehetséges. A támogatási kérelem benyújtójának a benyújtás időpontjában rendelkeznie kell a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 57/B. § (1) bekezdésével összhangban a 2007. évi XVII. tv. 28.§-a szerinti MVH ügyfél azonosítóval. A támogatás fő céljai: helyi szintű kapacitásfejlesztés, bevonás, aktivizálás, képzések, szemléletformálás közösségi akciók szervezésén keresztül; megalapozott, a...

Read more

A Microsoft is csatlakozik a pénzügyi informatika forradalmához: blokkláncplatform Azure-ra alapozva

„Nem a bitcoin izgatta fel a Microsoftot, hanem a mögötte álló technológia, amely olyan ígéretesnek tűnik, különösen a pénzügyi szektorban való alkalmazása, hogy a redmondiak sem akarnak kimaradni belőle. Az Azure-ban olyan játszóteret, lényegében egy blockchain platformot hoztak létre, amelyben a pénzügyi cégek kísérletezhetnek a technológiára épülő szolgáltatásokkal. A Microsoft azonban nem az eredeti bitcoinos alapokra építkezik. Az üzletbe ugyanis bevett egy brooklyni startupot is, a ConsenSyst, amely a blockchain egy továbbgondolását, az Ethereum Project eddigi eredményeit próbálja átültetni a gyakorlatba. Az...

Read more

A pénzügyi világ óriásai fektetnek be a bitcoin virtuális pénz alapjául szolgáló blokklánc-technológiába

„Több lehet múló hóbortnál vagy a terroristák játékpénzénél a legismertebb virtuális valuta, a bitcoin, miután a világ legnagyobb bankjai kezdték el kutatni és tesztelni a mögötte álló titkosítási technológiát. A nemrégiben még lesajnált szuperpénz végül tényleg elsöpörheti a jelenlegi pénzügyi rendszert, csak éppen nem úgy, ahogyan azt kitalálója megálmodta. Mi sem jelzi jobban a bűnszervezetek és spekulánsok által is kedvelt bitcoin megítélésének változását, mint hogy öltönyös úriemberek foglalták el a korábbi szakadt farmeros, önjelölt zsenik helyét a működésével foglalkozó konferenciákon. Ma már...

Read more

A webhelyek egynegyede a WordPressre épül

„Mérföldkőhöz érkezett az ingyenes és nyílt forráskódú tartalomkezelő rendszer. A W3Techs nevű webelemző portál rámutatott, hogy immár az oldalak egynegyede a WordPress rendszerén alapul. Két évvel ezelőtt ez az arány még 20 százalék volt. Az októberben újonnan elérhetővé vált honlapok közel 30 százaléka épül a WordPressre. A tartalomkezelő rendszerek rangsorában a WordPress még jobban áll, hiszen a piaci részesedése 58,7 százalék. A vetélytársak közül a Joomla 6,6; a Drupal 5, a Magento 2,9, míg a Blogger 2,8 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik. A...

Read more

Drónok: könnyű lesz megvenni, de sokba kerülhet használni

„A jövőben nem kell engedélyt kérni a drónok használatához, de be kell jelenteni a legkisebb hobbi kopter birtoklását is a Légyügyi Hivatalnak. A kereskedők azt jósolják, hogy karácsonykor a legkeresettebb termék lesz a boltokban. Aki megvette, reptetni is akarja, amit minden alkalommal szabályosan jelezni kell a nem várt légi balesetek elkerülése érdekében. A parlament a drónok, vagyis a pilóta nélküli, távirányított repülő eszközök használatát készül szabályozni. A mezőgazdaság, a filmipar már jó ideje dolgozik ilyen repülő eszközökkel, de várhatóan egyre több civil,...

Read more

A kohászváros kulturális erőművet kap

„A MaNDA feladata a nemzeti kultúrkincs digitalizálása, valamint a már meglévő anyagok rendszerezése, majd közzététele. Ha nem szól közbe semmi, december végére elkészül, januárban megnyit az ózdi volt erőmű épületében a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet objektuma. Ötven, magasan kvalifikált, diplomás szakember találhat itt munkát. A 2011-ben létrejött intézmény egyik fő feladata a nemzeti kultúrkincs digitalizálása, a már meglévő anyagok rendszerezése. Mi itt az ózdi Millenárist építjük – hangoztatta tegnap az egykori iparvárosban tartott sajtótájékoztatóján Lovas Lajos, a 2011-ben létrejött Magyar...

Read more
Page 7 of 13 1 6 7 8 13