67. Kormányinfó: közbeszerzések, új büntetőeljárási kódex, vasútfejlesztés, folytatni kell az adóbürokrácia további csökkentését, létszámleépítések

„A miniszter arról is beszélt a tájékoztatón, hogy várhatóan pénteken a parlament elé kerül a közbeszerzési törvény módosítása, amellyel szigorúbb lesz a jogszabály, egyszerűsödnek az eljárások, és gyorsul a pályázatok elbírálása. A tervezett módosítások közül kiemelte, hogy aki a közbeszerzési eljárás szabályait megszegi, azt 90 napra kizárják a közbeszerzésekből. A törvénymódosítás célja az is – folytatta -, hogy minél több ajánlat érkezzen be egy-egy felhívásra, továbbá hogy védjék az alvállalkozók szempontjait. A közbeszerzési értékhatárokat is felülvizsgálják, és bevezetik, hogy három ajánlatot kell kérni még a közbeszerzési értékhatár alatt is.

Ötpárti egyeztetés lesz az új büntetőeljárási kódexről
Lázár János arról is beszámolt, hogy a kormány ötpárti egyeztetést tart szükségesnek a büntetőeljárási és a rendőrségi törvényről is. Szerinte megérett az idő a büntetőeljárási kódex újraalkotására. Ezt egyebek mellett azzal indokolta, hogy az 1998 óta hatályos jogszabályt 80-szor kellett módosítani, továbbá az átlagos ügyintézési idő 380-390 nap, azaz 10-20 százalékos növekedés tapasztalható.

Szólt arról is, hogy elkerülhetetlennek tartja a bírósági utat a földforgalmi törvény ügyében indult kötelezettségszegési eljárás miatt. Az unió azt akarja, hogy külföldiek és jogi személyek is korlátlanul vásárolhassanak földet, a kormány azonban ezt meg akarja akadályozni – ismertette, hozzátéve, hogy november 15-éig megválaszolják az EU észrevételeit.

1200 milliárd forintos vasútfejlesztést hagyott jóvá a kabinet
Bejelentette továbbá, hogy mintegy 1200 milliárd forint értékű vasútfejlesztést hagyott jóvá a kabinet. A 2022-ig szóló koncepció egyebek között vasút- és vasúticsomópont-fejlesztést, elővárosivasút-építést, valamint vasúti szerelvények vásárlását tartalmazza.

A tervek szerint korszerűsítik a Budapest és Százhalombatta, valamint a főváros és Hatvan közötti vonalat, továbbá a Balaton körüli vasúti hálózatot mind a déli, mind az északi parton – tájékoztatott. Hozzátette, vasúti kocsik vásárlására mintegy 100 milliárd forintot szánnak. A források 80 százaléka az Európai Uniótól származik majd, a fennmaradó 20 százalék pedig hazai lesz.

Jóváhagyták továbbá a debreceni és a kecskeméti repülőtér fejlesztését – tudatta a tárcavezető.

Orbán Viktor miniszterelnök egyúttal kezdeményezte, hogy foglalkozzanak a ferihegyi repülőtér és Budapest belvárosának jelenleg nem megfelelő összeköttetésével. Ezért a stratégiai kabinet napirendre veszi a reptér és a belváros közúti és vasúti összeköttetésének kérdését – közölte a miniszter.

A tárcavezető elmondta, hogy a kormány szerdán 137 milliárd forintot hagyott jóvá a 3-as metró korszerűsítésére. Az ezzel kapcsolatos kérdésekre felvetette: hogyan lenne a kormány ellensége a programnak, amikor ő maga a legnagyobb támogatója? Mint mondta, nem vállalnak felelősséget, ha a vonal leáll, mert minden támogatási döntést időben meghoztak. Hozzáfűzte: reméli, hogy nem politikai, hanem biztonsági okai lesznek egy esetleges leállításnak, s ha ez bekövetkezne, a kormány kész segíteni a fővárosnak.

Kitért arra is, hogy többször kérték a fővárosi önkormányzatot, hogy adjon egy esélyt a magyar buszoknak, ennél többet nem tudnak tenni.

Folytatni kell az adóbürokrácia csökkentését
A kormány megtárgyalta az adótörvények módosítására tett nemzetgazdasági minisztériumi javaslatot is, és több döntést hozott: folytatni kell az adóbürokrácia csökkentését; módosulnak a kisadózó vállalkozások tételes adója, a kata szabályai, jelentősen növelve ezzel január 1-jétől a kedvezményeket; emellett Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert megbízták, folytasson tárgyalásokat a gazdasági szereplőkkel a jelenlegi helyzetben szükséges lépésekről, például a járulékcsökkentés, béremelés kérdéséről.

Lázár János mezőgazdasági ügyekről is számot adott, így például arról, hogy lezárult a mezőhegyesi ménesbirtok megvásárlása, azok pedig, akik ott korábban földbérleti jogot szereztek, összesen mintegy egymilliárd forint kártalanításban részesülnek.

Jóváhagyta a kormány a nemzeti kastély- és várprogramot, amelynek keretében 19 kastélyt és 20 várat újítanak fel 45 milliárd forintból – számolt be. A stratégiai kabinet döntéseit ismertetve elmondta, országos köztestületként létrejöhet a Honvédelmi Sportszövetség. Tájékoztatott arról is, hogy változnak az építésügyi eljárások, így a jövőben nemcsak új épületeknél tekintenek el az építési engedélytől, hanem bővítésnél is.

[A közszférában tervezett leépítésekről]
Lázár Jánost kérdezték a közszférában tervezett leépítésről, amellyel kapcsolatban megerősítette, sokallja – különösen munkaerőhiány esetén -, hogy a mintegy 4,3 millió munkavállalóból egymillióan az államtól kapják fizetésüket. Az állam pénzéből túl sok bürokrata él – fogalmazott. Közölte, a január 1-jével megszűnő állami hivatalokban, háttérintézményekben a jogutódlásnál és feladatátvételnél 20 százalékos létszámleépítés lesz, ami tízezres elbocsátást jelent…”

Forrás:
Nincs jogi alapja Renzi fenyegetésének; Miniszterelnökség; 2016. október 27.

A bejegyzés kategóriája: gazdaság, közigazgatás:magyar
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.