Kanadai gyakorlat a kockázatosnak minősített emberek rendőrségi nyomon követésére, intézmények közötti megosztott adatbázissal

„ A Motherboard hasábjain megjelent oknyomozó riport (Police in Canada Are Tracking People’s ‘Negative’ Behavior In a ‘Risk’ Database) szerint Kanada legalább két tartományában (Ontario és Saskatchewan) a rendőrség, valamint a szociális gondozás és az egészségügy szakemberei közös adatbázist működtetnek azokról az emberekről, akik sérülékenynek minősíthetők, így vagy az ő helyzetük kockázatos, vagy ők jelenthetnek kockázatot a környezetükre. Az adatbázisban – amelyben gyakran beleegyezésük nélkül szerepelnek az emberek – kiemelt súllyal szerepelnek kiskorúak és fiatalkorúak is. A rendszert körüllengő homályt jól jelzi, hogy a programban résztvevő rendőrségi egységek az adatbázisról Ontarioban csak a közbiztonságért és rendfenntartásért felelős minisztérium írásbeli engedélyével beszélhetnek.

A riport közvetlen adatokat csak az említett két tartományra vonatkozóan talált, így megállapításai is erre korlátozódnak. Az ezekben működtetett kockázatvezérelt nyomkövető adatbázis (Risk-driven Tracking Database, RTD) a Kanada-szerte elterjedt „Hub-modellen” alapszik, amelyben bűnmegelőzési céllal működnek együtt a rendőrséggel tanárok, szociális munkások, egészségügyi dolgozók és a tartományi kormányok. Az adatbázisban olyan kiemelten érzékeny információkat is tárolnak, mint a droghasználat, vagy ha támadás áldozatává vált valaki, vagy csak egyszerűen „negatív szomszédságba” költözött. A kockázatosnak ítélt emberek a feltevés szerint könnyen válhatnak bűncselekmények elkövetőivé vagy áldozataivá, így ha a feltöltött információk szerint ez indokolttá válik, a hatóságok megelőző jelleggel is beavatkozhatnak a kockázat csökkentése érdekében. A beavatkozás lehet csak annyi, hogy rákopognak az érintettre, közlik vele, hogy aggódnak érte, és tudnának-e róla beszélni, de gyakran letartóztatás vagy kényszer-gyógykezelés a vége.

Az RTD egyik célja, hogy azonosítsa a trendeket (pl. a drogfogyasztás megugrása egy adott környéken), adatokat biztosítva a hatékony erőforrás-elosztás tervezéséhez. Az adatokat megfosztják az egyéni azonosításhoz szükséges jellemzőktől (mint a név és a lakcím), ugyanakkor szakértők szerint szinte lehetetlen úgy lecsupaszítani az adatokat, hogy abból később ne lehessen az egyéneket azonosítani, különösen ha azokat más, hírekből vagy közösségi oldalakról információkkal kapcsolják össze.

A Hub-modell célja, hogy összekösse a rendőrséget a civilekkel annak érdekében, hogy a kockázatot jelentő emberek azonosítsák, lehetőséget biztosítva ezzel a beavatkozáshoz. Az információáramlás nem csak a rendőrség felé irányulhat, hanem fordítva is. Ha például valaki rendszeresen a rendőrséghez fordul amiatt, hogy a szomszédja zavaró, romboló magatartást folytat, de az nem minősül bűncselekménynek, akkor az ügy továbbirányítható más állami intézményekhez. 2018 áprilisáig mintegy 100 ilyen Hub működött Kanadában és az Egyesült Államokban (ebből 37 Ontarióban), ez év végéig még 55 város csatlakozása várható.

A Hub által generált beavatkozásokhoz szükség van arra, hogy a rendőrök, tanárok, orvosok és szociális munkások extrémen érzékeny adatokat is megosszanak a sérülékeny helyzetű emberekről, rögzítve ezeket a tartományi adatbázisokban. Az RTD nyilvántartja az illető korcsoportját, nemét, lakhelyét és a kockázati tényezőket, több mint 100 lehetséges kategóriában. Ezek közül a leggyakoribb a mentális betegség (vagy annak gyanúja), a bűncselekménybe keveredés, a drogfogyasztás és az antiszociális viselkedés. (A kockázati tényezők mellett 51 lehetséges kockázatcsökkentő tényezőt is nyilván tarthatnak.) Az adatokból ún. szituációs táblázatokat állítanak össze, amivel az adott beavatkozást igazolni tudják. Mivel ezek az indoklások gyakran csak szóban történnek meg, az ontarioi információs és adatvédelmi biztos irányelveket dolgozott ki a Hubok számára, a személyes adatokhoz való jog tiszteletben tartására, előírva az érintett beleegyezését az információ-megosztáshoz, valamint azt, hogy a beavatkozásnak több pozitív, mint negatív következménye legyen. Az irányelvek ugyan nem kötelezőek a Hubok részére, de a minisztérium „erősen ajánlja” azok figyelembe vételét a szituációs táblázatok használatakor (és természetesen az adatvédelmi törvények is kötik őket).

Az adatbázisokkal kapcsolatban civil szervezetek aggodalmukat fejezték ki, különösen a beleegyezés hiánya és a kiskorúak felülreprezentáltsága miatt. Szociális munkások szerint a beleegyezés azért is fontos lenne, mert önkéntes alapon a beavatkozások sokkal eredményesebbek lehetnek.

A Hubok és a nyomkövető adatbázisok támogatói ugyanazzal érvelnek, mint ami jogvédőkben az aggodalmakat váltja ki: az, hogy az RTD az előrejelzéseken alapuló (prediktív) rendőrségi beavatkozás hatékony eszköze lehet. Az aggodalmak oka, hogy nem áttekinthető az adatgyűjtés módja (egy időben pl. Facebook-megosztásokkal is be lehetett kerülni, amit állítólag már nem használnak), tisztázatlanok az algoritmusok és a legtöbb esetben nem kérik az érintett beleegyezését az információk megosztásába. Amennyiben pedig nem eléggé naprakészek a tárolt információk és a hatóságok nem ellenőrzik azokat más forrásból is, könnyen téves alapja lehet a beavatkozásnak. Jogvédők szerint, ha nem sikerül javítani a rendszer átláthatóságán, az könnyen a társadalom rendőri ellenőrzésének kiterjesztéséhez vezethet, folyamatosan megsértve a személyiségi és adatvédelmi jogokat.”

Forrás:
Police in Canada Are Tracking People’s ‘Negative’ Behavior In a ‘Risk’ Database; Nathan Munn; Motherboard; 2019. február 27.

A bejegyzés kategóriája: informatika, közigazgatás:külföldön, közigazgatási informatika, szakirodalom
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.