Skip to main content

Találat: algoritmikus átláthatóság

Egyre többször hoznak meg fontos döntéseket algoritmusok

„A szoftverek elsősorban az oktatás, az igazságügy és egészségügy területén kapnak komoly szerepet. Az AlgorithmWatch nevű szervezet 16 európai országban vizsgálta meg, hogy mekkora mértékben támaszkodnak a döntések az algoritmusokra. Az eredmény kijózanító volt. Észtországban az állam elvileg támogatást ad minden gyermek után és ezért a szülőknek semmit sem kell tenniük. A születés után ugyanis minden szükséges információ bekerül egy adatbázisba, majd egy program magától kielemzi azokat. Akinek jár a támogatás, az automatikusan megkapja azt. Az ilyen eljárások neve Automated Decision Making...

Részletek

A jövő nagy kérdése: ki felel azért, ha a robot hibázik?

„ A mesterségesintellgiencia-szakértő szerint még nem vagyunk abban a korban, hogy ne volna felelőssé tehető egy gép, mondjuk egy önvezető autó üzemeltetője, így az autógyárak felelősségvállalási nyilatkozata ma még korai. A robotok nem vonhatók felelősségre az általuk okozott károkért, azokért elsősorban az üzembentartó és az üzemeltető tartozik felelősséggel – mondta az InfoRádiónak a Mesterséges Intelligencia Koalíció szakértője, Necz Dániel. "Különválik a polgári és a büntetőjogi felelősség. Polgári jogi értelemben az üzembentartó felel. Egy önvezető autó magasabb szintű felelősséget jelent az üzembentartónak, tehát...

Részletek

A mesterséges intelligencia miatt komoly jogalkotásra lesz szükség a közeljövőben, mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora

„ A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora szerint előbb vagy utóbb az alaptörvényben is meg kell jelennie a mesterséges intelligencia témakörének. Az intézmény a közelmúltban egész napos konferenciát szervezett erről. Számos ponton érinti a mesterséges intelligencia az emberi jogokat – hívta föl a figyelmet Koltay András rektor. Elég a szólásszabadságra gondolni, hiszen a nagy online platformok sorra hoznak olyan döntéseket, hogy mit mutatnak meg a felhasználóknak, és mi az amit törölnek a rendszerből, és ezeket mind algoritmusok, mesterséges intelligencia végzi. De ugyan így...

Részletek

A mesterséges intelligencia hatása az alapjogokra – beszámoló a konferenciáról

„Mára a Föld népességének 59 százaléka lett aktív közösségi média felhasználó, ezért a kapcsolódó jogi kihívásokra az eddigieknél gyorsabban kell válaszolni, például az alapjogok terén, amelyek esetében az állami mellett a magánszereplők is megjelentek – hangzott el a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott konferencián. Mára a mesterséges intelligencia (MI) által futtatott algoritmusok jogi, vagyis szabályozó szerepet is ellátnak. Hamisítatlan slágertémának nevezte a mesterséges intelligencia alkalmazásának alapjogokra gyakorolt hatását megnyitójában az NKE rektora. Koltay András szerint a konferencia együttműködő partnere, az Alkotmánybírság munkájában értelemszerű...

Részletek

Az Európai Bizottság a mesterségesintelligencia-technológiák alkalmazásának átfogó szabályozására készül, ennek keretében felmerült az arcfelismerés használatának időleges korlátozása

„Az Európai Bizottság a mesterségesintelligencia-technológiák alkalmazásának átfogó szabályozására készül. Ez a magyar rendőrség Szitakötő-projektjét is megakaszthatja. Átmenetileg betiltaná az arcfelismerési technológiák alkalmazását az Európai Bizottság – írja az Euractiv. A lap birtokába jutott egy dokumentum, amely 3-5 éves moratóriumot javasol, ami alatt fel kell mérni a technológiák bevezetésének várható hatásait, valamint lehetséges kockázatait, és ki kell dolgozni azok kezelési módját. A moratórium alatt az állami szervek és a magánszféra szereplői sem alkalmazhatnának ilyen technológiákat nyilvános terekben (utca, közösségi terek stb.). A tervezet,...

Részletek

Francia iránymutatás a közigazgatási algoritmusok elszámoltathatóságáért

„A RightsCon a digitális korszak emberi jogainak legnagyobb nemzetközi fóruma. A 2019-ben esedékes éves konferenciát június 11-14-én, 130 ország 2500 résztvevőjével rendezték meg Tuniszban. A közigazgatásban és közszolgáltatásokban használt, mesterséges intelligenciához kapcsolódó algoritmusok elszámoltathatóságát megvitató szekciót az Etalab, a francia miniszterelnöki hivatal felügyelete alatt álló munkacsoport vezette. Az Etalab felelős Franciaországban a nyílt adatokért és adatgazdálkodásért, a nyílt kormányzásért, valamint az ezek eszközeként szolgáló www.data.gouv.fr portál üzemeltetéséért. Az Etalab korábban, ez év márciusában már megjelentette irányelveit arra nézve, hogy miképpen lehet a...

Részletek

Algoritmusok használata néhány poszt-szocialista ország közigazgatásában

„...A kutatásunk kulcsszava az alGOVritmus, amely olyan, a kormányzatok által használt automatizált döntési, kiválasztási mechanizmusokat takar, melyek eredménye az állampolgárokat valamilyen módon érinti. Különös hangsúlyt fektettünk azon algoritmusokra, amelyek közvetlenül érintik az egyén jóllétét. Olyan folyamatokról vagy szabályrendszerekről van szó, amelyek kalkulációkon, számítógépes műveleteken keresztül emberi mérlegelés nélkül hoznak eredményt. A kutatás az ePaństwo Alapítvány (Lengyelország), a KohoVolit.eu (Csehország és Szlovákia), az IDFI (Grúzia), a K-Monitor (Magyarország) és a CRTA (Szerbia) munkatársai által 2018 novembere és 2019 áprilisa között gyűjtött adatokra és...

Részletek

Az arcfelismerő rendszerek szabályozásának problémáival küszködik az amerikai közigazgatás

„A washingtoni meghallgatáson sok minden kiderült a hatóságok által is alkalmazott technológiák zavarba ejtő hiányosságairól és az átláthatatlan, szabályozatlan felhasználásról. Szerdán egy amerikai alsóházi bizottság előtt a mesterséges intelligenciát kutató szakemberek, jogászok és hatósági képviselők is az arcfelismerő MI-technológiák szabályozásának szükségességéről győzködték a képviselőket. A fotókat és videofelvételeket elemző MI szoftverek technikai kérdései vagy társadalmi hatásai ma már felkapott témának számítanak, sokszor olvasni azokról a pontatlanságokról, amelyeket az ilyen szoftverek működése során tapasztalnak a fejlesztések során vagy akár a gyakorlati felhasználásban. Legutóbb...

Részletek

A szlovák kormányfő a „digitális humanizmus”-ról

„A modern technológiák jelentik a jövőt, de ezeknek mindig az embereket kell szolgálniuk. Ezt Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő jelentette ki szerdán a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) párizsi miniszteri találkozóján. Idén Szlovákia tölti be az OECD minisztertanácsának elnöki posztját. A szlovák elnökség fő témája: „A digitális transzformáció kiaknázása a fenntartható fejlődés terén - lehetőségek és kihívások”. A miniszterelnök szerint Szlovákiának is fel kell készülnie a jövőre, ezzel együtt pedig a modern technológiákra. „Ipari ország vagyunk, de fel kell készülnünk rá, hogy...

Részletek

Az OECD Mesterséges Intelligencia Alapelvei

„Melyek az OECD Mesterséges Intelligencia Alapelvei? Az OECD Mesterséges Intelligencia Alapelvei elősegítik az innovatív és megbízható mesterséges intelligenciát (MI), amely tiszteletben tartja az emberi jogokat és a demokratikus értékeket. Az OECD-tagállamok 2019. május 22-én fogadták el, a mesterséges intelligenciáról szóló OECD-tanácsi ajánlást elfogadva. Ez az első ilyen tartalmú, kormányzati aláírással rendelkező nemzetközi dokumentum. Az OECD-tagországokon kívül más országok is, köztük Argentína, Brazília, Kolumbia, Costa Rica, Peru és Románia már jelezték, hogy betartják az OECD MI-elveit. A csatlakozás lehetősége nyitva áll további országok...

Részletek
Page 1 of 2 1 2