Hamarosan zárul a regisztráció a Digitális Kormányzati Ügynökségnél – a beszerzési és fejlesztési terv, valamint az aktuális informatikai környezet feltöltése

„A Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. (a továbbiakban: DKÜ) ezúton hívja fel az érintett szervezetek figyelmét arra, hogy a 301/2018 (XII. 27.) Kormányrendelet 30.§ (3) bekezdése értelmében gondoskodniuk kell a Portálon történő regisztrációjuk elvégzéséről, emellett fel kell tölteniük a Portálra a 2019. évre vonatkozó éves informatikai beszerzési és fejlesztési tervüket, valamint az aktuális informatikai környezetükről szóló legfontosabb adataikat is, melynek határideje 2019. július 9. napja.

A DKÜ felhívja az érintett szervezetek figyelmét arra is, hogy a Portálon történő regisztráció, valamint a tervek, illetve az egyéb hivatkozott adatok feltöltése két egymásra épülő, mégis jól elkülöníthető folyamat.

Az érintett szervezet regisztrációja akkor sikeres, ha annak tényéről a benyújtást követően, a „Regisztrációs útmutató” 19. pontja szerinti tartalmi és formai ellenőrzés végeztével a DKÜ e-mailben üzenetet küld a kapcsolattartónak. Az útmutató rögzíti, hogy a DKÜ a tartalmi és formai ellenőrzés során a regisztrációt jóváhagyja, vagy elutasíthatja. Utóbbi döntés esetében a regisztrációs folyamatot meg kell ismételni és újra rögzíteni kell a szükséges adatokat, az elutasítás indoklásában foglaltak figyelembevételével.

A sikeres regisztrációt követően, az „Informatikai beszerzési és fejlesztési tervek feltöltését segítő és a jóváhagyás folyamatát leíró útmutató”-ban foglaltak szerint eljárva, az érintett szervezet a tervsorok kitöltését követően a „Beszerzési és fejlesztési terv benyújtása” gombra kattintva 2019. július 9. napján 23 óra 59 percig nyújthatja be a beszerzési és fejlesztési tervét. A terv benyújtását követően a DKÜ megkezdi annak formai és tartalmi ellenőrzését. A DKÜ az ellenőrzés eredményeképpen a tervet 5 munkanapon belül jóváhagyja, vagy pedig hiánypótlásra/átdolgozásra visszaadhatja azt az érintett szervezet részére.
A 2019. évre vonatkozó aktuális informatikai környezet adatainak feltöltése továbbá akkor sikeres, ha a feltöltést követően a „Végleges benyújtás” mezőre, majd pedig a „Mentés” gombra kattintva az érintett szervezet ugyancsak az előzőekben említett időpontig – 2019. július 9. napján 23 óra 59 percig – benyújtja adatait, „Az aktuális informatikai környezet adatainak feltöltését segítő útmutató”-ban foglaltak szerint eljárva.

Az érintett szervezet tehát a jogszabályi előírásnak akkor felel meg, ha legkésőbb 2019. július 9. napján 23 óra 59 percig sikeres regisztrációval, benyújtott beszerzési és fejlesztési tervvel, továbbá az aktuális informatikai környezetet érintő benyújtott adatokkal rendelkezik.”

Forrás:
Beszerzési és fejlesztési terv, valamint aktuális informatikai környezet feltöltése; Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt.; 2019. június 18.

A bejegyzés kategóriája: közigazgatás:magyar, közigazgatási informatika
Kiemelt szavak: , , , , , , .
Közvetlen link.