Skip to main content

Találat: informatikai közbeszerzés

Hamarosan zárul a regisztráció a Digitális Kormányzati Ügynökségnél – a beszerzési és fejlesztési terv, valamint az aktuális informatikai környezet feltöltése

„A Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. (a továbbiakban: DKÜ) ezúton hívja fel az érintett szervezetek figyelmét arra, hogy a 301/2018 (XII. 27.) Kormányrendelet 30.§ (3) bekezdése értelmében gondoskodniuk kell a Portálon történő regisztrációjuk elvégzéséről, emellett fel kell tölteniük a Portálra a 2019. évre vonatkozó éves informatikai beszerzési és fejlesztési tervüket, valamint az aktuális informatikai környezetükről szóló legfontosabb adataikat is, melynek határideje 2019. július 9. napja. A DKÜ felhívja az érintett szervezetek figyelmét arra is, hogy a Portálon történő regisztráció, valamint a tervek, illetve...

Részletek

Rogán Antal az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén – Digitális Kormányzati Ügynökség és közbeszerzések

„A magyar gazdaság megfelelő ütemben bővül, ám a romló nemzetközi környezet miatt a növekedés fenntartására kell összpontosítani - mondta a miniszterelnök kabinetfőnöke az Országgyűlés gazdasági bizottságának csütörtöki ülésén. Éves meghallgatásán Rogán Antal a nemzetközi hatások közül kiemelte az európai gazdaság lassulását, amely szerinte a hibás brüsszeli döntések következménye. A növekedést ösztönző kormányzati döntések közül elsőként a turizmus támogatásának jelentőségét hangsúlyozta. Az ösztönző intézkedéseket azzal indokolta, hogy az ágazat teljesítménye kétszer olyan gyorsan bővül, mint a magyar gazdaság egésze, a GDP-n belül 11...

Részletek

A Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökségről szóló rendelkezések hatálybalépése napjáról

„A Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 29. § (3) bekezdésében foglaltak alapján eljárva megállapítom, hogy a Korm. rendelet 29. § (2) bekezdésében meghatározott feltétel bekövetkeztének – a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaságnak a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 46. § (7) bekezdése szerinti bejegyzésének – napja 2019. április...

Részletek

A Kormány 31/2019. (III. 1.) Korm. rendelete a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet módosításáról

„...1. § A Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 30. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: „30. § (1) A 3. alcímben meghatározott kormányzati informatikai beszerzéssel kapcsolatos eljárást – e §-ban foglalt eltérésekkel – a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaságnak a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 46. § (7)...

Részletek

301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről

„...1. Általános rendelkezések 1. § (1) E rendelet hatálya kiterjed: a) a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsra (a továbbiakban: NHIT), b) a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaságra (a továbbiakban: Digitális Kormányzati Ügynökség). (2) Az informatikai beszerzések során e rendelet előírásai szerint jár el: a) a Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szerv, a Miniszterelnöki Kormányiroda, b) az a) pontban szabályozott költségvetési szerv irányítása vagy felügyelete alá tartozó központi, területi és helyi költségvetési szerv vagy intézmény, c) a Kormány által alapított,...

Részletek

Schleswig-Holstein fokozatosan megszabadulna a kereskedelmi szoftverektől

„A német szövetségi tartomány a jövőben a nyílt forráskódú megoldásokra akar építeni és hosszú távon teljesen leváltaná a kereskedelmi szoftvereket. Az új tartományi kormány a koalíciós szerződésében vállalta, hogy nyílt forráskódú programokat fog használni. A koalíciós tárgyalások során a Zöldek elérték, hogy a jövőben a beszerzések feltételeit úgy módosítják majd, hogy előnyt élvezhessenek a nyílt forráskódú alkalmazások, mert csak így biztosítható, hogy a közigazgatás annyira, amennyire csak lehetséges, függetleníteni tudja magát az egyes szoftverfejlesztőktől. Robert Habeck helyi miniszterelnök-helyettes és energiaügyi, mezőgazdasági, környezetvédelmi...

Részletek

Túlzottan függ a Microsofttól az európai közigazgatás

„Az amerikai konszern rendkívül kedvező helyzetben van az Európai Unióban, szoftverei gyakorlatilag verseny nélkül nyerik meg a közbeszerzéseket. Az Investigate Europe nevű hálózat elkészítette a jelentését, amelyben azt vizsgálta, hogy mennyire függnek az európai állami hivatalok a Microsofttól. Az eredmény lesújtó: az Európai Bizottság "gyakorlatilag a Microsoft foglyának számít". Mindez növekvő IT-kiadásokat és egyúttal kevésbé hatékony technikai fejlődést jelent. Az anyag elkészítésében gazdasági és IT-szakemberek, biztonsági szakértők és politikusok vettek részt 12 európai országból, továbbá az Európai Bizottság és az Európai Parlament...

Részletek

16 milliárdos közbeszerzés: uniós projektekhez kapcsolódó közigazgatási informatikai rendszerekkel kapcsolatos tanácsadás

„A közigazgatási informatikai rendszerekkel kapcsolatos szakértői és minőségbiztosítási szolgáltatások beszerzésére írt ki 16 milliárd forintos keretösszegű tendert a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság. A Közbeszerzési Értesítőben megjelent nyílt felhívás szerint a keretösszegből azok az intézmények igényelhetnek szolgáltatást, amelyek uniós finanszírozásból fejleszthetik az informatikai rendszerüket. A szakértői szolgáltatás két részből áll. A nagyobb - 13 milliárd forintos - részből (egyebek mellett) a folyamat- és szervezetfejlesztéshez, az igazgatásszervezéshez és szabályozáshoz, a pénzügyi tervezéshez, továbbá a teszteléshez és oktatáshoz igényelhetnek szakértői szolgáltatást azok, akik fejlesztik az...

Részletek

Oroszország függetleníti akarja magát a nyugati világ szoftverpiacától

„Dimitrij Medvegyev elrendelte, hogy az állami szervek 3 éven belül álljanak át orosz gyártmányú szoftverekre. Az orosz miniszterelnök erre vonatkozó egy tervet is elfogadott, amely szerint az állami szervek által kiírt pályázatoknál előnyben kell részesíteni a helyi szoftver cégeket, a kormánynak pedig a jogszabályi környezetet kell megteremtenie. Az állami és önkormányzati szerveknél külföldi gyártású szoftverek alkalmazását tiltó kormányrendelet és szövetségi törvény ez év január elsején lépett hatályba. A jogszabályok értelmében azok az állami szervek és szervezetek, amelyek a munkájukhoz szükséges szoftvert vásárolnak,...

Részletek

A Kormány 228/2016. (VII. 29.) Korm. rendelete az állami szervek informatikai fejlesztéseinek koordinációjáról

„...1. § E rendelet alkalmazásában: 1. informatikai fejlesztési terv: a költségvetési tervezés folyamatában az adott évben rendelkezésre álló, a 2. mellékletben meghatározott adattartalmú infokommunikációs fejlesztési-beszerzési tervadat; 2. KIBER-rendszer: az informatikáért felelős miniszter által működtetett, az 1. pontban meghatározott fejlesztési tervek bejelentésére szolgáló, egyedi intézményi azonosítást lehetővé tévő, elektronikus felülettel rendelkező Központi Informatikai Beszerzési Rendszer; 3. Kormányzati Adatközpont: a Kormány által biztosított, felhő alapú szolgáltatást is nyújtó informatikai szolgáltató központ; 4. Központi Kormányzati Szolgáltatási Busz: olyan fizikai és logikai réteg, amely adatforgalmat biztosít...

Részletek
Page 1 of 3 1 2 3