Skip to main content

Találat: redaktor

Egyesült Államok: könnyebb lesz betekinteni a kormányzati dokumentumokba

„Barack Obama amerikai elnök aláírta csütörtökön azt a jogszabályt, amely az információkhoz való szabad hozzáférésről szóló, csaknem fél évszázada fennálló törvény alapján szabadabb betekintést enged a kormányzati dokumentumokba a nyilvánosság számára. Az új jogszabály szerint a szövetségi hivataloknak – amikor eldöntik, hogy nyilvánosságra hozzanak-e egy információt – eleve abból kell kiindulniuk, hogy a lakosságnak joga van azt megismerni, nem pedig eleve titkosnak kell tartani. A jogszabály támogatói szerint a hivataloknak ezáltal nehezebb lesz visszatartaniuk az információkat. A jogszabályban egyúttal csökkentették azoknak a...

Read more

Gyászlobogó az iskolán – Vízvártól elvették a felső tagozatot

„A határ menti település az utolsó pillanatig küzdött azért, hogy megtarthassák felsőseiket a körzetes iskolaként működő intézményben, de a jogszabályi előírás megfúrta a helyiek összefogásával kiötölt mentőakciót. Senkinek sem kívánom, hogy átélje azt, amit a szülőknek és a pedagógus kollégáknak kellett a múlt hét szombaton tartott tanévzárón és ballagáson – összegzett Kozma László polgármester, nem kis elkeseredéssel hangjában, amikor elmondta, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó barcsi tankerületének vezetője az ünnepségen ismertette az államtitkári határozatot: Vízváron megszűnik a felső tagozat 2016 szeptemberétől. Mint ahogyan...

Read more

A kormányhivatalnokok fele kapott fizetésemelést

„ Ha a járási hivatali dolgozókra vonatkozik a fizetésemelés, akkor elméletileg minket is érintene. Ehhez képest nem tudunk semmiről. Várjuk a fejleményeket, reménykedünk - mondta egy járási földhivatali dolgozó a kormánytisztviselők béremeléséről, ami júliustól érvényes. A megyei kormányhivatal 1540 dolgozója közül 746 kapott illetményemelést – tájékoztatott Göbl Vilmos, a Miniszterelnökség sajtószolgálatának munkatársa. Új, sávos rendszert vezettek be, ami egyszerre küszöböli ki a közigazgatás bérezési gyakorlatának korábbi hibáit, és ad lehetőséget a tehetség és a szorgalom elismerésére. Az új, szolgáltató szemléletű közigazgatásban ugyanis...

Read more

SlowHow: Lassú város, okos város, élhető város – város-realitások környezet…

„Az elmúlt 70 évben a tudományban, a médiában és a mindennapokban is mindenki becsmérelte a nagyvárosi létmódot, mondván, hogy a nagyváros fárasztó, elidegenítő, megbetegítő környezet. Erre a tendenciára válaszul számos kezdeményezés jött létre azzal a céllal, hogy a városi életmódot megváltoztassa, humánusabbá tegye. Ilyen a lassú város mozgalom is, mely negyedik SlowHow előadásunk központi témája. Beszélgetünk arról, hogy: Mennyire reális, hogy a városi élet humánusabb legyen? Nem az-e esetleg már most is? Melyek az emberközeli városi élet kritériumai? Mi a cél a...

Read more

Főjegyzői találkozó az okosváros-stratégiákról Pozsonyban

„A smart city stratégiák és Szlovákia 2016. július 1-jén kezdődő soros EU-elnöksége volt a fő témája annak a főjegyzői találkozónak, amelyet Bécs, Budapest, Prága, Ljubljana és Pozsony részvételével tartottak a szlovák fővárosban. Az életminőség szem előtt tartása és az innováció képezi Pozsony okosváros-stratégiájának az alapját – mondta Ivo Nesrovnal, Pozsony polgármestere és Martin Maruska főjegyző azon a találkozón, amelyet öt főváros részvételével 2016. június 23-án tartottak a szlovák fővárosban a smart city stratégiákról és Szlovákia soros EU-elnökségéről. A találkozón Bécs, Budapest, Prága...

Read more

Somogy megye: akadozó világháló – gerincvezeték van, gyors internet nincs

„Tavaly ősszel mindenütt izgalmat keltett a községekben, hogy kiásták az árkokat a vezetékhez. Néhány helyütt, például Mosdóson és Hajmáson panaszkodtak is, mert zavarták a lakosokat a feltúrt utcák. Akadályozták a közlekedést, a kiásott földet néha a járdára és az autófeljárókra dobálták. A lapátot már hónapok óta letették a munkások, még sincsen előrelépés. Pedig a kormány szándékainak megfelelően a szélessávú internet hálózat kiépítésével a kis somogyi falvakat is bekapcsolnák az információs vérkeringésbe. A gerincvezeték már kiépült, de a szélessávú internet még nem működik,...

Read more

A kormány felülvizsgálja az uniós programokat

„A legrosszabb forgatókönyv megvalósulása esetén is csak az európai uniós támogatások 3-3,5 százaléka kerülhet veszélybe azzal, hogy Nagy-Britannia távozik a közösségből. Ráadásul a kötelező eredménytartalékkal hazánk kompenzálni tudja a kieső összeget. A kilépéshez kapcsolódó bürokratikus átszervezés okozta bizonytalanság azonban sokkal nagyobb kockázatot jelent, ezért minél előbb fel kell használni a fejlesztési pénzt. Ez az operatív programok felülvizsgálatát is jelenti – tudta meg a Magyar Idők. Bár az Egyesült Királyság befizetései az uniós büdzsé 5 százalékát adják, a kohéziós politika egyik kedvezményezettjeként mintegy...

Read more

Okos város: vidéken erősebb a helyi identitástudat

„Virág Benedeket, az Óbudai Városfejlesztő Kft. ügyvezetőjét kérdeztük a Smart Cityhez kapcsolódó közösségi tervezésről és az eddigi tapasztalatairól. ‒ Közösségi tervezés hogyan kapcsolódik a Smart City koncepcióhoz? ‒ A manapság széles körben használt és divatos „Smart City”, „okos város”, „intelligens város”, „kreatív város” megnevezések lényegében mind ugyanazt a fogalmat takarják. Olyan városokra használják ezeket a megnevezéseket, ahol az informatikai és a telekommunikációs technológiát (ICT) közösségi szinten képesek felhasználni; ahol nem a szolgáltatásokat, hanem az állampolgárokat helyezik a középpontba; és ahol nem öncélú...

Read more

Az MVM NET értékesítheti hazánkban elsőként a legnagyobb európai internetforgalom-cserélő szolgáltatásait

„Az MVM NET Zrt. a világ egyik vezető, Európa legnagyobb internetforgalom-cserélőjének, a frankfurti „DE-CIX”-nek (Deutscher Commercial Internet Exchange) a hivatalos viszonteladójává vált. Ezzel az MVM Csoportba tartozó telekommunikációs társaság az első Magyarországon, amely ilyen jogosultságot szerzett. „A viszonteladói státusz megszerzésének célja, hogy kiemelt üzleti partnereink, a magyarországi, valamint közép-kelet-európai nagykereskedelmi üzletfeleink számára a gerinchálózati kapacitások bérbeadása mellett értéknövelt, versenyképes szolgáltatásokat kínálhassunk Európa legnagyobb internetforgalom-cserélő központjában. Az új szolgáltatások nagyban hozzájárulnak stratégiai céljaink megvalósításához, hogy növeljük szolgáltatói szerepünket mind a hazai, mind pedig...

Read more

Európa és régiói versenyképessége

„Június 16-17-én az európai regionális versenyképesség iránt érdeklődők az ESPON harmadik szemináriumán nem csupán a kohéziós politika dimenzióit tanulmányozhatták mélyrehatóan, hanem megtudhatták azt is, hogy egy kis kreativitással mire használhatók a csatornák mentén békésen ringó régi hajók, vagy a parton hajladozó nádas. A kétnapos rendezvény helyszínéül a holland elnökség alkalmából épített impozáns rendezvénypalota szolgált. Az Európai Megfigyelő Hálózat a Területi Fejlődésért és Kohézióért (ESPON) nyílt szemináriumait félévente rendezik meg, június 16-17-én az Európai Uniós Tanácsának soros elnöke, Hollandia töltötte be a házigazda...

Read more
Page 1100 of 1869 1 1 099 1 100 1 101 1 869