Skip to main content

Találat: redaktor

Még több ügyet intézhetünk majd a kormányablakokban

„További 315 üggyel bővül a kormányablakokban intézhető ügytípusok száma. Így a lakosság már közel 1500 ügyben keresheti majd fel a kormányablakokat – fogalmazott Baltay Tímea kormányablakokért felelős helyettes államtitkár, a soroksári iroda átadóján. Kilenc munkaállomásnál, két fotófülkénél és egy ügyfélirányító pultnál várják az ügyfeleket az ügyintézők a szerdán átadott soroksári kormányablakban, mellyel együtt immár 257 integrált ügyintézési pont működik országszerte. Még idén valamennyi – összesen 270 – kormányablakot átadják, ebből 6 iroda a fővárosban nyílik majd – ismertette Baltay Tímea. „A kormányablakok...

Read more

Könnyebb lesz vállalkozni

„Debrecen – Kényelmesebb ügyintézés, átláthatóbb és kevesebb adminisztráció a jövőben. – Folytatódik a bürokrácia- és az állami rezsicsökkentés, valamint az államigazgatás reformja, melynek célja, hogy versenyképes, szolgáltató típusú közigazgatást valósítsunk meg, ami az állampolgárok és a gazdaság szereplőinek érdekét is szem előtt tartja – mondta köszöntőjében Rácz Róbert Hajdú-Bihar megyei kormánymegbízott szerdán azon a konferenciasorozaton, mely a vállalati szektorhoz kapcsolódó közigazgatási bürokrácia csökkentését tűzte ki célul. Hús-vér problémák Az eseményen aznap megtartott kerekasztal-beszélgetésen Fülöp Zsolt, a Trans-Sped Cégcsoport tulajdonosa említést tett a...

Read more

A közszféra weboldalainak és mobil alkalmazásainak az egész Unióban való hozzáférhetőbbé tétele

„Az Állandó Képviselők Bizottsága 2016. május 25-én megerősítette az Európai Parlamenttel létrejött megállapodást a közszféra weboldalainak és mobil alkalmazásainak az egész Unióban való hozzáférhetőbbé tételére vonatkozó első szabályokkal kapcsolatban. A vonatkozó irányelvtervezet értelmében az uniós tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy a közszektorbeli szervezetek weboldalai és mobil alkalmazásai megfeleljenek a hozzáférhetőségre vonatkozó közös európai előírásoknak. Emellett biztosítani kell a polgárok számára azt is, hogy ha egy tartalom nem hozzáférhető, akkor arra vonatkozóan meghatározott információkat kérhessenek. Az új előírásoknak köszönhetően a tartalmak hozzáférhetőbbé és...

Read more

A beadott pályázatok harmada hibás

„Hibás pályázatok sokasága érkezett be eddig az európai uniós támogatások elosztásáért felelős minisztériumokhoz. A támogatási kérelmek zöménél hiánypótlásra volt szükség, ám még így is a pályázatok közel harminc százalékát kellett elutasítaniuk az irányító hatóságoknak – tájékoztatta lapunkat a Miniszterelnökség. A legtöbb támogatási kérelmet már azelőtt érvényteleníteni kell, hogy eljuthatna az értékelői szakaszba, mivel a pályázó hibásan vagy hiányosan nyújtotta be a dokumentumot. A Miniszterelnökség szerint érezhetően óriási az érdeklődés az EU-támogatásokra, a vállalkozók azonban sok esetben felkészületlenül, előzetes tájékozódás nélkül indulnak a...

Read more

A közműszolgáltatók kötelesek lesznek átengedni szélessávú hálózat építésére alkalmas infrastruktúrájukat ilyen hálózatok létesítése céljából más piaci szereplők számára

„Sok internetező...nem tud másik, olcsóbb vagy jobb szolgáltatót választani, mert a konkurencia nincs jelen a környéken, de egy törvénymódosításnak hála ez a helyzet hamarosan megváltozhat. „Szennyvízhálózatban, gázcsövek mentén, és az áramszolgáltatók oszlopain is kötelező lesz helyet biztosítani a hírközlési szolgáltatóknak, hogy fejleszteni tudják a szélessávú hálózatukat” - ez áll az elektronikus hírközlési törvény (Eht.) július 1-én hatályba lépő módosításában. Ennek óriási a jelentősége, mert a hálózatépítésben még mindig a földmunka a legdrágább, ez teszi ki az összköltség 60-70 százalékát - derült ki...

Read more

NMHH: 2020-ig szóló rádióspektrum-stratégia és nyilvános frekvenciagazdálkodási szoftver a hosszú távú tervezhetőségért

„A vállalkozások kiszámítható szakmai tevékenységének megteremtésére az NMHH a hírközlési piac számára egyrészt közzéteszi a következő öt évre szóló nemzeti rádióspektrum-stratégiáját az előző ötéves időtartamhoz hasonlóan, másrészt online, interaktív grafikus elemeket használó felületet nyit meg a frekvenciagazdálkodásra vonatkozó rendelet értelmezéséhez. Elkészült az NMHH rádióspektrum-stratégiája 2016-2020 Az NMHH kidolgozta a 2016 és 2020 közötti időszakra szóló rádióspektrum-stratégiáját. A dokumentum meghatározza a legfontosabb spektrumgazdálkodási stratégiai irányokat és feladatokat, bemutatja a spektrumgazdálkodást befolyásoló szabályozói és tágabb gazdasági, technológiai környezetet, valamint tájékoztatja a piaci szereplőket a...

Read more

A Miniszterelnökséget vezető miniszter 14/2016. (V. 25.) MvM rendelete a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói tevékenységről

„...1. § rendelet alkalmazásában: 1. felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: azon büntetlen előéletű természetes személy, akit az e rendeletben meghatározottak alapján a közbeszerzésekért felelős miniszter által vezetett minisztérium előzetesen regisztrált és az előzetes regisztráció alapján a a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvényben (a továbbiakban: Kbt.) megjelölt szerv névjegyzékbe vett, rendelkezik az e rendelet szerinti felsőfokú végzettséggel, felelősségbiztosítással és közbeszerzési gyakorlattal, továbbá aki a közbeszerzési eljárásban részt vevők oktatására vonatkozó feltételrendszer kialakítására, valamint a közbeszerzési tárgyú képzések irányítására, felügyeletére és ellenőrzésére vonatkozó Korm....

Read more

A Kormány 110/2016. (V. 25.) Korm. rendelete az állami projektértékelői jogviszonyról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2016. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról

„...1. § E rendeletet a) a mikro-, kis- és középvállalkozások – beleértve az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott egyes támogatások esetében a természetes személyeket és a mezőgazdasági termelőnek minősülő nagyvállalat méretű vállalkozásokat is – számára nyitva álló, a 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 272/2014. Korm. rendelet) 54. § a) pontja szerinti kiválasztási eljárásrenddel érintett felhívásokra, b) a helyi vagy területi önkormányzatok számára nyitva álló, a 272/2014. Korm....

Read more

Elavult a hazai vállalkozások számlázási gyakorlata

„Egy friss kutatás eredményei meglehetősen gyászos képet festenek a hazai vállalkozások számlakezelési módszeréről. A GKI Digital és a Xerox Magyarország közös kutatása azt vizsgálta, miként járnak el a legnagyobb magyarországi cégek a számlák kezelésekor. Kiderült, a nagyvállalatok között is nagyítóval kell keresni azokat, amelyek kihasználják a technológia nyújtotta lehetőségeket. A megkérdezettek többségénél viszont kis túlzással középkori állapotok uralkodnak, amin nem is nagyon akarnak változtani. Ej, ráérünk arra még! Hiába tenné gyorsabbá, átláthatóbbá és nem utolsó sorban olcsóbbá az ügymenetet az elektronikus számlázás,...

Read more

Molnár Zsolt (Románia): az elektronikus közigazgatás által lehet csökkenteni a bürokráciát

„„Sürgősen lépéseket kell tennünk a bürokrácia csökkentésének irányába a temesvári polgármesteri hivatalon belül. E téren az elektronikus közigazgatás bevezetését szorgalmaznám, hisz ez megkönnyítené az ügyintézést és jelentősen csökkentené a várakozási időt a kasszáknál” – mondta Molnár Zsolt parlamenti képviselő, az RMDSZ temesvári polgármesterjelöltje a román köztelevízió (TVR) szombat esti választási vitaműsorában. Az RMDSZ jelöltje kitért arra is, hogy a bánsági kisebbségek élhető, modern város szeretnének és az RMDSZ listáján induló kisebbségi koalíció a mindennapi élet komfortérzetének növelését szeretné elérni. „Ki kell tudjuk...

Read more
Page 1110 of 1869 1 1 109 1 110 1 111 1 869