Skip to main content

Találat: redaktor

Diplomáciatörténeti kutatásokat tervez az új Magyary Chair

„A magyar diplomáciatörténeti tudományos iskola újraindítását szeretné elérni a következő években Fülöp Mihály, az NKE egyetemi tanára, aki október 19-én vehette át a Magyary Chair címet Prof. Dr. Patyi Andrástól, az NKE rektorától. A külföldön is elismert szakember négy évtizede vesz részt a nemzetközi diplomataképzésben, jelenleg a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar európai tanulmányok tanszék oktatója. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem által létrehozott Chairship program lényege, hogy az intézmény a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően elismerje azoknak az egyetemi tanárainak és kutatóprofesszorainak a munkáját, akik...

Read more

Egy nemzetközi tudományos konferencián is bemutatták a 2015-ös Jó Állam Jelentést

„Egy nemzetközi tudományos konferencián is bemutatták a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi Intézete által készített, 2015-ös Jó Állam Jelentést. A dokumentum a kormányzati hatékonyság változásait, fejlődését vizsgálja, egy autonóm, tudományosan megalapozott mérési, értékelési módszertan és adatbázis segítségével. Az International Research Society for Public Management (IRSPM) október 15-16-i rendezvényén Dr. Kis Norbert kiemelte, hogy a Jó Állam Jelentésnek nem célja a nemzetközi értékelési rendszerek helyettesítése. Az NKE továbbképzési és nemzetközi rektorhelyettese szerint olyan indikátorrendszer kidolgozására volt szükség, amely hazai vonatkozásban is alkalmazható. Kis Norbert...

Read more

Elkészült az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló törvény tervezete

„...A Digitális Nemzet Fejlesztési Program megvalósításával kapcsolatos aktuális feladatokról, valamint egyes kapcsolódó kormányhatározatok módosításáról szóló 1486/2015. (VII. 21.) Korm. határozat 5. pont b) alpontja értelmében a Kormány a Digitális Nemzet Fejlesztési Program Digitális Állam pillér megvalósítása érdekében felhívta a belügyminisztert, hogy az elektronikus ügyintézés elterjesztése érdekében - a Miniszterelnökséget vezető miniszter és az igazságügyi miniszter egyetértésével, az érintett miniszterekkel és a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanáccsal együttműködve - nyújtson be előterjesztést a Kormány részére az elektronikus ügyintézés szabályairól, amely tartalmazza a hatósági,...

Read more

Elkészült az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT), valamint az Ágazati portál fejlesztése

„Október 16-án, pénteken 10 órakor a Kossuth Klubban kerül sor ünnepélyes keretek között a „Nemzeti Egészségügyi Informatikai (e-Health) Rendszer – Elektronikus közhiteles nyilvántartások és ágazati portál fejlesztése” című TIOP-2.3.2 / KMOP-4.3.3 projekt átadására. A projekt keretei között 2,1 milliárdos európai uniós támogatással megvalósuló EESZT karabinerként fogja össze a magyar e-Egészségügyet. Egységes informatikai környezettel és a legmagasabb fokú adat- és kibervédelemmel biztosítja az egészségügyi ágazaton belüli költséghatékony kommunikációt a nap huszonnégy órájában. Az egészségügyi szféra regisztrált felhasználói számára létrehozott zárt szakmai portál, az...

Read more

Bemutatták a Magyar Nemzeti Helynévtár elnevezésű online adatbázist

„Bemutatták a Magyar Nyelvstratégiai Intézet (MANySI) támogatásával megvalósult Magyar Nemzeti Helynévtár elnevezésű online adatbázist kedden este Budapesten. Az intézet igazgatója, Bencze Lóránt köszöntőjében elmondta: a nyelvi jelek, így a magyar nemzeti nyelv életben tartása is csak korszerű forráskutatással, valamint az eredmények könnyen hozzáférhető, egyszerre digitális és papíralapú rögzítésével lehetséges. Mint fogalmazott, a Magyar Nyelvstratégiai Intézet azzal a céllal jött létre, hogy tudományosan alátámasztott tanácsadásával elérje a kormánynál és az Országgyűlésnél ezen munkálatok támogatását. A Magyar Nemzeti Helynévtárat Tóth Valéria, a Debreceni Egyetem...

Read more

Infotér Konferencia 2015 – Ismét várja az érdeklődőket a KIFÜ szakmai színpad

„A két évvel ezelőtti sikeres bemutatkozást követően, az idei évben ismét önálló programmal vesz részt szervezetünk az információs társadalom legjelentősebb eseményén. Célunk, hogy az előző rendezvény tapasztalatait, illetve célközönségünk érdeklődési körét figyelembe véve ismét olyan szakmai programot állítsunk össze, mely hasznos gyakorlati szempontú ismeretekkel szolgál a közigazgatás projektmenedzsment területen dolgozó szakemberei számára. Rendezvényünk a konferencia első napján (2015. november 5-én) 14.50 órától, a balatonfüredi Blaha Lujza hotel konferenciatermében (Balatonfüred, Gyógy tér 1.) várja az érdeklődőket. A megnyitó beszédeket követően az EKOP elmúlt...

Read more

E-egészségügy: az OEP már a célegyenesben

„Célegyenesbe érkezett az OEP munkavégzéshez szükséges korszerű, egységes informatikai hátteret biztosító fejlesztés. Az OEP szakrendszerei az államigazgatási szervek szakrendszerei közül elsőként csatlakoztak a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala által működtetett Összerendelési Nyilvántartáshoz - tudatta a Pénztár közleménye. Célegyenesbe érkezett az OEP feladatellátásához és munkavégzéshez szükséges korszerű, egységes informatikai hátteret biztosító fejlesztés. A fejlesztés eredményeképpen létrejött integrált rendszer lehetőséget ad az ellátórendszer szereplői és az OEP közötti elektronikus kapcsolat fejlesztésére, valamint az állampolgárok számára is egyszerűsítést jelent. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár az...

Read more

A magyar közjogi komparatisztika története a polgári korban II. (konferencia)

„Az NKE Közigazgatás-tudományi Kar Közjogi Intézet Európai és Összehasonlító Közjogi Tanszéke és az MTA TK Jogtudományi Intézet Összehasonlító Alkotmányjogi Kutatócsoportja tisztelettel meghívja Önt A magyar közjogi komparatisztika története a polgári korban II. című konferenciára Időpont: 2015. november 9. (hétfő) 9.00 Helyszín: NKE KTK 1118. Ménesi út 5. 402-es terem 9. 00. – 10. 30 Halász Iván: Bevezető gondolatok Szinay Ildikó: A magyar államfő (kormányzó) jogállásának komparatisztikai vizsgálata a két világháború között Takács Albert: A miniszteri felelősség összehasonlító perspektívában Somogyi Renáta: A közigazgatási...

Read more

Az Európai Számvevőszék szerint a vidékfejlesztési képzési programok „irányítása hiányos és túlzottan költséges”

„A vidéki területeken az uniós finanszírozásban részesülő szakképzési és tanácsadási programok működtetése meglehetősen költséges, a már meglévő programok gyakran ismételten megjelennek és a rendszer a már bejáratott képzéseket nyújtó szolgáltatóknak kedvez – szögezi le friss jelentésében az Európai Számvevőszék. A számvevőszéki jelentés szerint a tagállami irányítási eljárások nem megfelelőek, és a bizottsági felügyelet sem elégséges. A mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás mellett, amelyek továbbra is a vidéki gazdaság központi elemeit képezik, az uniós vidékfejlesztési politika a vidéki területeknek – a szakoktatás, a szakképzés...

Read more

Közigazgatás-történeti műhelykonferencia (1867–1918)

„A Magyar Nemzeti Levéltár tisztelettel meghívja Önt a „Közigazgatási történetek“ a dualizmus korából című Közigazgatás-történeti műhelykonferenciára. 2015. november 5. Helyszín: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (Budapest, I. ker. Bécsi kapu tér 2–4.) 9.30 Köszöntő Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója Levezető elnök ifj. Bertényi Iván, Bécsi Magyar Történeti Intézet, igazgató 9.40-10.00 Miru György Debreceni Egyetem, BTK Modernkori Magyar Történeti Tanszék, tanszékvezető egyetemi docens A dualizmus kori közigazgatás politikai kontextusai 10.00–10.20 Ress Imre, MTA BTK TTI, ny. tudományos főmunkatárs A dinasztikus tudományos...

Read more
Page 1129 of 1814 1 1 128 1 129 1 130 1 814