Skip to main content

Találat: redaktor

Ingyenes lehet az adóigazolás és az erkölcsi bizonyítvány

„Majdnem négyszázezren adtak ötleteket a nyáron a kormánynak arról, milyen állami díjakat, fizetni való terheket töröljenek el a döntéshozók az újabb rezsicsökkentés keretei között. Úgy tudjuk, a kormány már elfogadta a közigazgatási díjak mérsékléséről szóló, 107 törvény módosítását indítványozó javaslatot, a tervek között szerepel az erkölcsi bizonyítványok kiállításáért fizetendő díj megszüntetése, s nagy a valószínűsége annak is, hogy a jövőben az adóigazolások illetékét már nem kérik el a vállalkozásoktól. Számottevő érdeklődés mellett zajlott le az állami rezsicsökkentésről a nyáron megtartott konzultáció –...

Read more

Feloldotta az uniós gazdaságfejlesztési pénzek kifizetésének tilalmát az Európai Bizottság

„Fellélegezhet a költségvetés, feloldotta az uniós gazdaságfejlesztési pénzek kifizetésének tilalmát az Európai Bizottság – tudta meg a Magyar Idők. Az április óta tartó vita lezárultával több mint 100 milliárd forint érkezhet Magyarország számlájára. Piaci szakértők szerint a költségvetési egyenleg mellett az államadósságra is érezhető hatást gyakorolhat az újranyíló brüsszeli pénzcsap. Feloldotta az Európai Bizottság a Gazda­ság­fejlesztés operatív program (GOP) első, második és harmadik prioritásának felfüggesztését – értesült a Magyar Idők. A szeptember huszonharmadikán született brüsszeli határozattal lezárul a mintegy 700 milliárd forintnyi...

Read more

Már idén elérhető lesz a GINOP támogatások harmada

„Több mint 900 milliárd forint uniós fejlesztési forrás még idén elérhető lesz a mikro-, kis- és középvállalkozások számára, ami a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Program (GINOP) 2014-20-as időszakra vonatkozó 2700 milliárd forintos keretösszeg harmada - tájékoztatta Rákossy Balázs szerdán az MTI-t. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára hozzátette: 2017 júliusáig az uniós költségvetési ciklus minden magyar pályázatát kiírják, a teljes keretösszeg rendelkezésre áll majd a versenyképesség javítása, a munkahelyteremtés, a magyar ipar fejlesztése érdekében. A támogatásból pedig főként a...

Read more

Nem járási központ Izsák, mégis kormányablak nyílt

„Bár nem járási központ Izsák, mégis egy kormányablakot nyitottak a városban, ahol hat munkatárs intézi a város, Orgovány, Ágasegyháza lakosainak az ügyeit. Ugyanakkor más településekről is bárki betérhet olyan kéréssel is a munkatársakhoz, melyekre itt is találhatnak megoldást, vagy ha nem, akkor tanáccsal látják el az érdeklődőt. Kedd délelőtt Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke, dr. Feldmann Zsolt az FM helyettes államtitkára, Kovács Ernő a kormányhivatal kormánymegbízottja, dr. Zombor Attila főigazgató, Mondok József polgármester és Turánné Török Ágnes, a kiskőrösi járási hivatal vezetője...

Read more

Elektromos autókat tesztel a Magyar Posta

„2015. nyár végétől elektromos autókat és motorokat tesztel a Magyar Posta. Az autókat az első hónapokban Budapesten, később pedig vidéken használják csomagkézbesítési feladatok ellátására, a motorokat futárpostai területen tesztelik – mondta Szarka Zsolt, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója. A 2015. szeptember 25-én délelőtt, a Magyar Posta budaörsi Országos Logisztikai Központjában tartott sajtótájékoztatóján bemutatott 6 gépjárművet a Citroen (Citroen Berlingo), a Nissan (Nissan ENV 200), a Volkswagen (VW Golf7), a Kia (Kia Soul), valamint a Renault (Renault Kangoo) bocsátotta a cég rendelkezésére, a...

Read more

A közszolgálati- és munkajog szerepének, jogrendszerbeli helyének változása és hatása a jogviszony szereplőire a mindennapokban

„A munkajog és a közszolgálati jog fogalmi struktúrája sokszor összekapcsolódik. Ezeknek a fogalmaknak az értelmezése ezért többlet jelentésrétegeket hordozhatnak. Ez kifejezetten érvényesül azoknál a fogalmaknál, melyeket a jogalkotó a legújabb kori kodifikáció során tett a normaszövegek részévé explicit módon. Ezek a fogalmak kimondatlanul is az adott munkajogi és szolgálati jogviszonyok sajátja volt, némileg eldugva a félhomályban. A kérdés, hogy fénybe kerülésük, és erőltetett alkalmazásuk vajon szükséges-e, illetve beváltja-e a hozzáfűzött reményeket. Lehet-e objektívan alkalmazni, vagy a szubjektivitás fog teret nyerni az objektivitás...

Read more

A magántanári habilitációtól az egyetemi katedráig : Adalékok Magyary Zoltán tudományos pályaképéhez (1923-1930)

„Az összeállítás Magyary Zoltán 1923 és 1930 közötti tudományos pályafutásának kevéssé feltárt mozzanataival foglalkozik. Magyary Zoltán, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium IV. tudománypolitikai és egyetemi ügyosztályának vezetőjeként 1927-ben szerezte meg az egyetemi magántanári címet. Három évvel később nyilvános rendes egyetemi tanárként meghívást kapott a budapesti tudományegyetem jog- és államtudományi kara frissen szervezett közigazgatási- és pénzügyi jogi tanszékére. A levéltári források alapján rekonstruálható, hogyan zajlott le a csak második nekifutásra sikeres egyetemi magántanári habilitáció, miként az is, hogy milyen megfontolásokra tekintettel került a...

Read more

Személyi változások a Miniszterelnökségen

„...A Miniszterelnökség államtitkárává, miniszterhelyettessé nevezik ki Csepreghy Nándor fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkárt október elsejétől – jelentette be Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatóján jelezte, hogy az eddigi miniszterhelyettes, L. Simon László államtitkár munkájára a továbbiakban is számít egyebek mellett az örökségvédelem, a műemlékvédelem, a kulturális kapcsolattartás területén. Lázár János azt is tudatta, hogy megköszönte Nobilis Mártonnak, a Nemzeti Kommunikációs Hivatal elnökének munkáját, aki csütörtökön benyújtotta lemondását. A hivatalt a kormányzati kommunikációs költségek racionalizálása miatt hozták létre, nyáron egy 25 milliárd...

Read more

Önkéntes piaci vállalások a Digitális Magyarország kiépítéséért

„2015. szeptember 24-én a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Magyar Telekom együttműködési megállapodást írt alá. A megállapodásnak köszönhetően a távközlési szolgáltató legkésőbb 2018. április 15-ig saját költségén korszerű szélessáv-hálózatot épít ki 230 ezer háztartásban, eddig lefedetlen területeken. A Digitális Magyarország program megvalósításának érdekében az Invitel, a UPC, a Tarr Kft. és hetven további szolgáltató több mint 270 ezer háztartás számára teszi elérhetővé szintén önerős beruházás keretében a legalább 30 Mbps sávszélességet biztosító internethálózatot, az erről szóló megállapodásokat a következő két hétben írják...

Read more

Ez a mobilegészségügy Achilles-sarka – adatvédelem, személyiségi jogok

„Az mHealth robbanás előtt álló piac, de nem szabad figyelmen kívül hagyni a gyártók érdekei mellett a személyes adatok fokozott védelmét - hívja fel a figyelmet Torsten Braner, a Taylor Wessing jogásza. Túl sok a megválaszolatlan kérdés az okoseszközök egészségügyi felhasználása körül – mutatott rá az Európai Bizottság nemrég közzétett kutatása. "Az egészségügyi alkalmazásoknál megadott adatok sok esetben annyira személyesek, hogy azokon keresztül egyértelműen beazonosíthatóak az egyes emberek és egészségi állapotuk” – figyelmeztet Torsten Braner. “Ráadásul ezen információk a magyar szabályozás értelmében...

Read more
Page 1140 of 1814 1 1 139 1 140 1 141 1 814