Skip to main content

Találat: redaktor

Budapesti konferencia az e-demokráciáról és e-kormányzásról

„A magyarországi államreform program és az e-közigazgatás fejlesztési stratégia kérdéseit, valamint az ehhez kapcsolódó európai uniós, régiós, illetve tágabb globális tapasztalatokat vitatják meg szakemberek a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen és az Andrássy Egyetemen zajló kétnapos konferencián. A 20 országból érkezett előadók olyan aktuális témákról tartanak értekezéseket, mint például a nyílt és közérdekű adatok kezelése, az elektronikus azonosítás és a kiberbiztonság. „Azért fontos a mai konferencia, mert nem csupán az e-demokrácia, az elektronikus igazgatás jogi szempontjaival foglalkozik, hanem a modern társadalom kihívásaira, a modern...

Read more

Oktatási adatok, 2014/2015

„Magyarországon a 2014/2015-ös tanévben 1 millió 758 ezer gyermek és fiatal – az érintett 3–22 éves korosztály 86%-a – vesz részt óvodai nevelésben vagy különböző szintű nappali képzésekben, közel 46 ezer fővel kevesebben, mint az előző tanévben. Óvodába 321,5, általános iskolába 748,5 ezer gyermek jár, középfokú oktatásban 471 ezer fiatal tanul, a felsőoktatási intézmények hallgatóinak száma 217 ezer. Kapcsolódó adatok Táblázatok (xls) Táblák (STADAT) – Hosszú idősorok Táblák (STADAT) – Idősoros éves adatok – Oktatás Táblák (STADAT) – Idősoros éves adatok –...

Read more

A közoktatás indikátorrendszere 2015

„"A közoktatás indikátorrendszere” című kiadvány a magyar közoktatási rendszer jellemzőit leíró törzsindikátor-rendszert, az indikátorok 2013. évre és az indikátorok nagy részében azok 2001-2012. évekre számított értékeit mutatja be. Az indikátor-rendszer kifejlesztésével létrejött Magyarországon egy évente frissíthető kiadvány, amely alkalmas arra, hogy a szakpolitikai döntéshozók könnyen és pontosan tájékozódjanak a közoktatás aktuális állapotáról a változások trendjeiről, és az érdeklődő szakértő és nem szakértő közönség is megismerje a magyar közoktatást leíró legfontosabb mutatókat. A kötetet kiegészíti a Technikai útmutató "A közoktatás indikátorrendszere" című kiadványhoz,...

Read more

Kiszámíthatóbb és egyszerűbb lesz EU-s forrásokra pályázni

„A kormány olyan pályázati rendszert hoz létre, mely kiszámíthatóbb és egyszerűbb lesz a korábbinál - jelentette ki a fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkár a 2014-2020-as uniós ciklusban elérhető fejlesztési támogatásokról és lehetőségekről tartott előadásán. „Az új rendszer nem a vállalkozások csuklóztatására épül” - mondta Csepreghy Nándor, majd hozzátette; korábban egy GINOP pályázathoz 600 adatmezőt kellett kitölteni, ma már csak mintegy háromszázat, mert a nyilvános adatokat az állami adatbázisok nyerik ki. 2015 végére száz tételre csökkentik egy klasszikus pályázat adatmennyiségét, azok is leginkább...

Read more

Az Internet világnapján rajtol az InternetKon20

„Az internetről és a digitális fejlesztésekről szóló nemzeti konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos sajtótájékoztatón elmondta: a kormány elfogadta az InternetKon végleges, 20 kérdésből álló kérdéssorát. Deutsch Tamás közölte: a kérdések témái nem változtak az április közepén ismertetettektől, de a megfogalmazásukat – szakmai párbeszéd eredményeként – pontosítottuk, és az igényeknek megfelelően új válaszlehetőségeket fogalmaztunk meg, így alakult ki az InternetKon20 végleges kérdéssora. A miniszterelnöki biztos kiemelte: magától értetődőnek tartjuk, hogy az internetről és a digitális fejlesztésről szóló nemzeti konzultációra az internet...

Read more

A Bizottság 16 kezdeményezése az európai digitális egységes piac létrehozására

„Az internet és a digitális technológiák átalakítják világunkat az üzleti és a magánélet minden területén. Európának aktív szerepet kell játszania a digitális forradalomban, és az abból fakadó új digitális lehetőségeket minden polgár és vállalkozás számára elérhetővé kell tennie. A kérdés: hogyan? A válasz: az EU egységes piacában rejlő lehetőségeket kihasználva. A mai napon az Európai Bizottság nyilvánosságra hozta a digitális egységes piac létrehozását célzó terveinek részleteit, amely egyike kiemelt prioritásainak. Az internetes akadályok miatt a polgárok nem férnek hozzá bizonyos termékekhez vagy...

Read more

Csomagszállító szolgáltatást tesztel az Uber

„A társaság lehetővé tenné a kereskedők számára, hogy futárok és sofőrök segítségével juttassák el a csomagjaikat a megrendelőknek. Az Uber azzal kísérletezik, hogy egy új szolgáltatás keretében - egyelőre csak az Amerikai Egyesült Államok területén - az UberRush futárjaival és a saját sofőrjeivel még a vásárlás napján kiszállítsa a megrendelt termékeket. Az ezzel kapcsolatos információkat a TechCrunch jelentette meg. A cég keresi annak módját, hogy miként lehet a futárok és a sofőrök erőforrásait még jobban kihasználni. Az UberRush nevű szolgáltatást már tavaly...

Read more

Forradalom készül: a Tesla akkumulátorai a megújuló forrásból származó elektromos energia tárolásának első, könnyen alkalmazható eszközei

„Már hónapok óta pletykálnak róla, hogy a Tesla alapító Elon Musk az autózás forradalmasításánál többet is szeretne tenni azért, hogy egy fenntartható világban élhessünk. A találgatások alapját a Nevadába tervezett, Gigafactory néven elhíresült óriási lítium-ion akkumulátorgyár, illetve a szintén Musk érdekeltségébe tartozó SolarCity egy éve futó tesztprogramja adta. Ez utóbbi keretében a SolarCity szolgáltatótól napelem rendszert lízingelő ügyfelek egy alapdíj és némi havidíj befizetése mellett egy falra szerelhető akkumulátorcsomaggal otthon tárolhatták, majd éjszaka felhasználhatták a napelemeik által termelt extra, el nem használt...

Read more

A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. másfél éven belül elindítja a Nemzeti Elektronikus Jegyrendszer Platformot

„Szerda reggel tájékoztatót tartott a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. (NMF Zrt.) a hazai közszolgáltatások intelligensé tételével kapcsolatban. A mobilparkolási megoldásával elhíresült állami cég vezérigazgatója, Veres Mihály bejelentette, hamarosan elindul a Nemzeti Elektronikus Jegyrendszer Platform (NEJP), amit az intelligens közösségi közlekedés egyik alappillérének szánnak. Veres elmondta, hogy intelligens, működő és fenntartható megoldásokat szeretnének létrehozni a hazai közszolgáltatásban, minimális erőforrással a hatékonyság maximalizálását tűzték ki célul, ez a smart korszak legfontosabb jellemzője. Jelenleg 350-400 ezer felhasználó napi szinten igénybe veszi a mobilparkolási rendszert, ez tehát...

Read more

Vidékfejlesztés, mint fenntartható fejlődés

„A vidékfejlesztés és a közmunkaprogram volt terítéken a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) által kezdeményezett konzultációs fórumon. Április 22-én a tizenhárom állomásból álló szeminárium nyolcadik helyszíne Szarvas volt, ahol a településvezetőket és az érintetteket tájékoztatták a legfontosabb változásokról. - A polgármesterek korábbi észrevételei alapján is már sikerült a döntéseket befolyásolni – összegzi az eddig eredményeket dr. Gémesi György elnök. Most szeretnénk tájékoztatást adni a közmunkaprogram új lehetőségeiről, összefoglalni a jelenlegi helyzetet, ha pedig van érdemi észrevétel, továbbítani a megfelelő döntéshozó szervekhez. A másik...

Read more
Page 1208 of 1834 1 1 207 1 208 1 209 1 834