Skip to main content

Találat: redaktor

Döntött a kormány az e-kártya bevezetéséről

„Döntött a kormány az e-kártya bevezetéséről, amely több személyi okmányt egyesíthet a jövőben – jelentette be Lázár János a mai Kormányinfón... Döntött a kormány az e-kártya bevezetéséről Lázár János jelezte, hogy a kormány szerdai – 12 órán át tartó ülésen hozott – döntése értelmében felmenő rendszerben vezetik be az új okmányt, amely összevonja a személyi igazolványt, a lakcímkártyát, az adókártyát, a TB-kártyát és az útlevelet, kibővíthető közlekedési kedvezmények igénybe vételére jogosító kártyákkal és akár diákigazolványként is funkcionálhat. Az e-kártya alkalmas lesz elektronikus...

Read more

1200 milliárd forintnyi fejlesztési forrás a megyei jogú városoknak

„Júniusig megállapodik a kormány valamennyi megyei jogú várossal a területfejlesztési források felhasználásáról – közölte Lázár János pénteken Hódmezővásárhelyen. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Megyei Jogú Városok Szövetségének kétnapos közgyűlését követő sajtótájékoztatón azt mondta, huszonöt éve nem volt példa arra, hogy az állam 1200 milliárd forintnyi forrás felhasználását és elosztását a megyei jogú városokra vagy a megyékre bízta volna. Ez azt jelenti, a kormány valódi partnerként tekint az önkormányzatokra, s nem kívánja gyámság alá helyezni őket - tette hozzá. Lázár János jelezte, az...

Read more

A közpolitikai döntéshozatal jogi környezete az önkormányzati politikában

„Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi és Politikatudományi Intézetei, valamint a Magyar Politikatudományi Társaság Közpolitikai Szakosztálya tisztelettel meghívják Önt A közpolitikai döntéshozatal jogi környezete az önkormányzati politikában című kerekasztal-beszélgetésre. A rendezvény időpontja: 2015. május 19. (kedd) 14.00. Helyszíne: MTA TK JTI Tárgyaló (1014 Budapest, Országház utca 30., II. emelet) A kerekasztal-beszélgetés a „Közpolitikák és jogi környezetük” című, kéthetente megrendezésre kerülő programsorozat része. A teljes beszélgetéssorozatról további információk elérhetőek az Intézet honlapján a http://jog.tk.mta.hu/kozpolitikak-es-jogi-kornyezetuk linken. A beszélgetés résztvevői: * Hoffman István habilitált egyetemi docens,...

Read more

Információs Társadalom Parlamentje – 2015. június 18–19.

„Az idei Információs Társadalom Parlamentjén nagyon fontos szakmai kérdéseket kell közösen megvitatniuk a résztvevőknek. Ezekben a hónapokban indulnak el a 2014-20-as európai uniós költségvetési ciklus első projektjei, lázasan zajlanak az előkészítések, a nagyközönség számára most válik ismertté számos pályázati lehetőség, és alkalom adódik a széleskörű visszacsatolásra az elmúlt egy év kormányzati tevékenységéről is. Másrészről az infokommunikáció az elmúlt fél évben vált - remélhetőleg végérvényesen - a nagypolitika számára is központi témává, így a magyar információs társadalom építésének legfontosabb kérdései tartják lázban a...

Read more

A szolgáltatóknak tetszik a közműadó-kedvezmény

„A Hírközlési Érdekegyeztető Tanács (HÉT) és a Magyar Telekom is üdvözli a közműadó kedvezményt előirányzó jövő évi adótörvény-javaslatot. A hírközlési szolgáltatókat tömörítő szervezet elnöke, Kövesi Gabriella az MTI-nek elmondta: a HÉT álláspontja szerint a lépés beruházásélénkítő hatású, és hozzá fog járulni a szélessávú fejlesztések felgyorsításához. A közműadó várható csökkentése így jó az iparágnak, a fogyasztóknak és ezáltal az államnak is - tette hozzá. Az egyesület a legjelentősebb magyarországi távközlési szolgáltatóknak, valamint azok szövetségeinek szervezete, tagja a Digi Kft., az Invitel Távközlési Zrt.,...

Read more

Egyre komolyabb a szándék a közműadó elengedésére

„Meg kell fontolni a közműadó elengedését azoknál a távközlési cégeknél, amelyek új hálózatot építenek vagy korszerűsítik a meglévőt – többek között erről is beszélt hétfőn az Országgyűlésben Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációs államtitkára. Egy képviselői kérdésre adott válaszban fejtette ki a témáról véleményét, amely szerint a beruházást követően nem csak csökkenteni lehetne, de éveken keresztül teljesen megszüntethetnék a közműadó-fizetési kötelezettséget. Az MTI beszámolója szerint hozzátette azt is, hogy korszerűsítés esetén akkor járna a kedvezmény, ha 100 Mbit/s sávszélességűre bővítenek...

Read more

A brit kormányzat nem újítja meg a Microsoft-tal a Windows XP-kre tavaly kötött támogatási szerződését

„A brit kormányzat tavaly támogatási szerződést kötött 5,5 millió angol fontért az általa még használt Windows XP-kre a Microsoft-tal. A szerződés egy évre szólt, idén április 14-ig tartott. A kormányzat úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződést, annak ellenére sem, hogy a Whitehall-on még számítógépek ezrei futtatják az "ősi szoftvert". Ugyan a kormányzat nem újítja meg a szerződést, az egyes minisztériumok és kormányzati hivatalok önállóan dönthetnek a szerződés meghosszabbításáról. A Metropolitan Police a meghosszabbításról tárgyal, mert majdnem 36 ezer gépen futtat...

Read more

Lázár János a bürokrácia csökkentéséről az építésügyben és másutt, a mérnöki kamarákról, közbeszerzésekről és más aktuális kérdésekről

„Együttműködési megállapodást írt alá Lázár János a Magyar Mérnöki Kamara (MMK) és a Magyar Építész Kamara (MÉK) elnökeivel, a legfontosabb közös feladatok között a miniszter az építésüggyel kapcsolatos állami bürokrácia jelentős csökkentését és az európai uniós források hatékonyabb és átláthatóbb felhasználását említette. A kedden, Budapesten aláírt megállapodás alkalmából rendezett sajtótájékoztatón a miniszter kiemelte: a szakmai szervezetekkel való együttműködéssel el szeretnék érni, hogy olyan új építésügyi rendszer, beruházási szisztéma jöjjön létre, amely csökkenti a bürokráciát az építtetők számára és garanciát jelent az államnak...

Read more

Lekérdezhető lesz az Interneten az autók kilométeróra-állása

„...Több mint három éve, 2012. január elseje óta minden műszaki vizsgánál, illetve tulajdonosváltásnál rögzítik az autók kilométeróra-állását egy központi adatbázisban, amelyet a KEKKH, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala vezet. Mostanáig a tájékozott állampolgár, aki megalapozott döntést akart hozni a használtautó-vásárlásnál, az okmányirodában kérhette le a rögzített óraállásokat írásban, 1250 forintért, és az adatszolgáltatásra jellemzően több mint egy hetet kellett várnia. A KEKKH tájékoztatása szerint már a nyáron elérhetővé válhat az adatbázis netes lekérdezhetősége a honlapjukon. A szolgáltatást ügyfélkapus regisztráció után...

Read more

Már horgászjegy is váltható a központi elektronikus fizetési rendszerben

„Hat új intézménynél fizethetik kényelmesen és biztonságosan az igazgatási szolgáltatási díjakat és illetményeket az állampolgárok és gazdálkodó szervezetek. A központi elektronikus fizetési rendszer 2014-ben mintegy 1,1 millió fizetési műveletet bonyolított le, több mint kétmillió egyedi ügyben. A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) forrásaiból 2013-ban indította el „Központi elektronikus fizetési és elszámolási rendszerhez való kapcsolódás” c. projektjét. A központi fizetési rendszer kialakítása során egységes, biztonságos informatikai megoldásokkal teremtették meg a közigazgatási szakrendszerek és a bankok közötti kapcsolatot. Az...

Read more
Page 1221 of 1850 1 1 220 1 221 1 222 1 850