Skip to main content

Találat: redaktor

Megvalósítási szakaszban a „Nemzeti Távközlési Gerinchálózat (NTG) fejlesztése” projekt

„A NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által konzorciumvezetőként irányított és a Kormányzati Eseménykezelő Központ közreműködésével zajló 3,2 milliárd forint összköltségű beruházásnak köszönhetően kedvezőbbé válik az elektronikus hírközlési szolgáltatások kihasználtsága. A fejlesztésnek köszönhetően a közigazgatási intézmények a jövőben nagyobb költséghatékonyság mellett vehetik igénybe az adat- és hangkommunikációs szolgáltatásokat. A 2013 végén aláírt támogatási szerződéssel megvalósítási szakaszába lépett projekt célja, hogy hatékonyabbá és korszerűbbé tegye a kormányzati infokommunikáció vezetékes távközlési szolgáltatásait, javítsa a Nemzeti Távközlési Gerinchálózat (NTG) hálózatbiztonsági állapotát, átterelje a Zártcélú Rendészeti Hálózat...

Read more

COSME program: az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Alap megállapodást írt alá a kkv-k finanszírozási lehetőségeinek ösztönzésére

„Egy, az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Alap (EBA) által a mai napon aláírt megállapodás alapján az európai kis- és középvállalkozások (kkv-k) hamarosan mintegy 25 milliárd EUR összegű további finanszírozáshoz juthatnak hozzá. A megállapodás aláírására ünnepélyes keretek között kerül sor. Az esemény házigazdája Ferdinando Nelli Feroci, az újonnan kinevezett ipar- és vállalkozáspolitikai biztos lesz. A COSME program költségvetésében a kkv-k finanszírozására elkülönített 1,3 milliárd EUR tőkeáttételi hatása révén az elkövetkező hét év során összesen akár 25 milliárd EUR mozgósítására kerülhet sor...

Read more

A Bizottság 100 millió eurót biztosít a gyorsított innovációt célzó eszközre és öt innovációs díjra

„Az Európai Bizottság a mai napon részletesen bemutatja „Gyorsított innováció” („Fast Track to Innovation”, FTI) elnevezésű kísérleti intézkedését és, valamint azt az öt innovációs díjat. Az új intézkedésekre az Európai Unió 100 millió eurót irányzott elő 80 milliárd eurós kutatási és innovációs programja, a Horizont 2020 keretében. Az európai gazdaság élénkítését segítő „Gyorsított innováció” innovatív vállalkozások és szervezetek részére nyújt támogatást azzal a céllal, hogy végső lökést adjon a kiváló ötletek piacra jutásához. A díjak a társadalmilag kiemelt fontosságú technológiai újításokat kívánják...

Read more

Hahn biztos az európaiak segítségét kéri a jövőbeli uniós városfejlesztési menetrend kialakításához

„Johannes Hahn regionális politikáért felelős uniós biztos arra kéri az Unió polgárait, hogy mondják el az uniós városfejlesztési menetrenddel kapcsolatos véleményüket – milyen formát öltsön és milyen módon valósuljon meg. A biztos azt kéri az érdekeltektől és a városlakóktól, hogy széles körben vegyenek részt az Európai Bizottság által közzétett hivatalos közleményhez kapcsolódó nyilvános konzultációban. Ez a felhívás arra az egyre növekvő igényre reagál, miszerint a városokat nagyobb mértékben be kellene vonni az uniós szakpolitikák kidolgozásába, az európai intézményeknek pedig egységesebben kellene kezelniük...

Read more

Az Európai Bizottság nyilvánosságra hozta legfrissebb jelentését az uniós távközlési piac helyzetéről

„Az Európai Bizottság ma jelentést tett közzé, melyben értékeli az uniós távközlési piac és szabályozás 2012–2013-as helyzetét. A jelentés főbb következtetései a következők: bár a távközlési ágazat bevételei 2013-ban is csökkentek, a beruházások terén már beindult a növekedés; a hagyományos telefonszolgáltatások helyét az egyre népszerűbb internetalapú (VoIP) telefonszolgáltatások veszik át; az adatforgalom mennyisége nagy ütemben nő; a mobiltelefonos hanghívás és adatforgalom ára magasabb az EU-ban, mint az Egyesült Államokban, ahol viszont többet is használják ezeket a mobilszolgáltatásokat, és emiatt mégis magasabb a...

Read more

A vártnál korábban jöhetnek az új uniós pályázatok

„A vártnál korábban, már a nyár végén, az ősz elején jöhetnek az új uniós pályázatok - írta a Napi Gazdaság kedden. A lapnak Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium uniós források felhasználásáért felelős államtitkára elmondta, hogy az Európai Bizottság és Magyarország folyamatosan tárgyal a kormány által márciusban benyújtott partnerségi megállapodásról, illetve a júniusba Brüsszelbe eljuttatott operatív programokról. "Arra számítunk, hogy október előtt, már a nyár végén, az ősz elején kiírhatunk új gazdaságfejlesztési pályázatokat. Első lépésben ez a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programot (GINOP)...

Read more

MENTA 2014

„Az idei, szeptember 17-18 között Budapesten megrendezésre kerülő MENTA az újonnan hivatalba lépett, iparágért felelős állami szereplők bemutatásán túl, az ágazati stratégia, IKT trendek és jövőkutatás témakörökre fókuszál. Szövetségünk idén immár 21. alkalommal rendezi meg évi hagyományos konferenciáját, az IVSZ Menedzsertalálkozóját. A rendezvény célja, hogy alkalmat teremtsen az infokommunikációs szakma és gazdasági, kormányzati környezetének képviselői számára arra, hogy kellemes baráti körülmények között osszák meg véleményüket egymással a szakma fejlődését érintő aktuális kérdésekben. Az idei, szeptember 17-18 között Budapesten megrendezésre kerülő MENTA az...

Read more

Kicsiknek szánnak forrást – interjú a vidékfejlesztési államtitkárral

„A kis- és középvállalkozások lehetnek a fő haszonélvezői a vidékfejlesztési források elosztásának a következő hétéves uniós ciklusban Kis Miklós Zsolt szerint. Az új vidékfejlesztési államtitkár szerint a zömmel a jövő évtől megjelenő pályázatok a munkaerőigényes ágazatokra, a feldolgozóiparra fókuszálnak majd. – Négy éve, az akkori kormány megalakulásakor az agrártárca azzal kapta meg a vidékfejlesztés területét, hogy a vidék ügyeit komplexebben kezelhesse, hogy egy kézben legyenek az összetartozó ügyek. Most, hogy a vidékfejlesztés a Miniszterelnökséghez került, az agrártárca pedig Földművelésügyi Minisztérium lett, nem...

Read more

Kiderült, kit hogy érint a megszorítás

„Kiderült a Varga Mihály által tegnap bejelentett megszorító csomag néhány részlete a Magyar Közlönyből. A minisztériumok közül a legnagyobb zárolási kötelezettség az Emberi Erőforrások Minisztériumára jut mintegy 9,671 milliárd forinttal, a Nemzetgazdasági Minisztériumnak 8,378, a Földművelésügyi Minisztériumnak 5,552 milliárd forint zárolásáról kell gondoskodnia. Ugyancsak jelentős a Honvédelmi Minisztérium (3,253 milliárd), a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (2,881 milliárd), a Belügyminisztérium (2,726 milliárd), és a Miniszterelnökség (1,446 milliárd) forintos hozzájárulása a zároláshoz. A legkevesebb zárolást az Igazságügyi Minisztériumnál rendelte el a kormány, 271,1 millió forintot,...

Read more

Tovább módosul a kormány tagjainak feladat- és hatásköre

„Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter felel ezentúl a postaügyért és a Magyar Fejlesztési Bankra vonatkozó jogszabályok kidolgozásáért, és további intézmények kerültek irányítása alá, köztük a Nemzetstratégiai Kutatóintézet. Az erről szóló jogszabály a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg. A kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló június 6-ai rendelet és hozzá kapcsolódóan más kormányrendeletek módosításáról szóló jogszabály több miniszterre és állami szervre (Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, Kormányzati Ellenőrzési Hivatal) vonatkozóan tartalmaz részletszabályokat. A rendelet értelmében a Kormányzati Ellenőrzési...

Read more
Page 1304 of 1828 1 1 303 1 304 1 305 1 828