Skip to main content

Találat: redaktor

Adónyomozók figyelik Facebook-oldalunkat

„Magyarország — Nem árt megfontoltabban hencegni a Facebookon nyaralással, ékszerrel, pénzzel és a többi földi jóval. Legalábbis azoknak, akiknek vaj van a fejükön, és egy adóellenőrzés alkalmával nem tudnának a szemfüles revizorok számára is hihető magyarázattal előállni. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megirigyelte az amerikai adóhatóság módszerét, és már nálunk is figyelik a felhasználók oldalait. Legkönnyebben a burkolt hirdetésekkel lehet a revizorok látóterébe kerülni. – Volt már olyan eset, amikor a NAV ilyen hirdetés alapján végzett próbavásárlást, majd igazolódott a gyanú:...

Read more

A gépjárműveket érintő ügyek a legnépszerűbbek a Jászságban

„A gépjármű ügyintézéssel kapcsolatos okmányirodai feladatok és a szociális ügyekkel kapcsolatos feladatok adják a legtöbb intéznivalót a Jászberényi Járási Hivatalnak. Az ügyeiket intézni kívánó állampolgárok ügyintézését, azonban idéntől a Szolnokon működő kormányablak mellett további két, a Jászberényi Járási Hivatal keretein belül működő kormányablak is segíti: előbb Jászfényszarun, majd Jászárokszálláson nyílt integrált kormányzati ügyfélszolgálat, ahol immár hétfőtől péntekig reggel 8 órától este 20 óráig intézhetik ügyeiket az ügyfelek - emelte ki Dr. Dobos Róbert, a Jászberényi Járási Hivatal vezetője. Jász-Nagykun-Szolnok megyében kilenc járás...

Read more

Böngészhetőek lettek az áprilisi voksok

„Szavazattérképen nézhet mindenki utána, hogy az áprilisi választásokon mennyi szavazatot adtak le az egyéni jelöltekre és az országos listákra. Térképre helyezték a 2014-es országgyűlési választáson az egyéni jelöltekre és országos listákra adott szavazatokat. Az itt elérhető térkép nagyításával a szavazókörök szintjéig látható, hol hányan kikre adták voksukat. A grafikonokon a csíkok bal fele mutatja az egyéni jelöltek pártjaira adott szavazatok arányát, a jobb felük pedig a listás szavazatarányt.” Forrás: Böngészhetőek lettek az áprilisi voksok; HVG.hu; 2014. április 24.

Read more

Nem túl átláthatók a magyar állami cégek

„A 66 megvizsgált állami vállalat honlapja alapján mindössze kettő kapott a 100-as skálán 90 pontot abból a szempontból, hogy mennyire tették közzé a törvény által megkövetelt adatokat - közölte a Transparency International Magyarország. A 66 megvizsgált állami vállalat honlapja alapján mindössze kettő kapott a 100-as skálán 90 pontot abból a szempontból, hogy mennyire tették közzé a törvény által megkövetelt adatokat, az átlag 46 pont volt - mondta Papp Krisztina, a Transparency International Magyarország (TI) projektvezetője, az állami vállalatok átlátható működéséről készült kutatás...

Read more

Magyarország 200 milliárdot költ a szélessávú hálózatok fejlesztésére

„Magyarország a következő években mintegy 200 milliárd forintot költ a teljes szélessávú internetes lefedettséghez szükséges infrastruktúra fejlesztésére - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára szerdán Pécsett. Vályi-Nagy Vilmos a Networkshop 2014 elnevezésű országos informatikai konferencia sajtótájékoztatóján kifejtette: a kormányzat az Európai Unió 2020-as céldátumánál 2 évvel korábban, 2018-ban szeretné elérni, hogy a szélessávú internetkapcsolat minden magyar háztartás számára biztosított legyen. Szólt arról, hogy a 200 milliárd forintból 80 milliárd forint lehet az európai uniós és magyar állami, 120 milliárd pedig...

Read more

Megújíthatják a vállalkozásokat az infokommunikációs eszközök

„A kormány aktív eszközökkel kívánja segíteni a kis- és középvállalkozókat, hogy fokozzák digitális kompetenciájukat – jelentette ki Solymár Károly Balázs infokommunikációért felelős helyettes államtitkár egy, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett budapesti konferencián, 2014. április 22-én. Az „Infokommunikáció a kisvállalkozások versenyképességéért” című tanácskozáson az e-gazdaság bővítésének lehetőségeiről beszéltek az előadók, akik azt is bemutatták, hogyan növelhetik versenyképességüket a kis- és mikrovállalkozások az infokommunikációs technológiák (IKT) segítségével. A magyar KKV vezetők, döntéshozók és tulajdonosok jellemzően hiányos információkkal rendelkeznek az IKT vállalati felhasználási...

Read more

Mindenki elérheti majd a kormányablak-kisokost

„Hamarosan mindenki számára elérhető lesz az az online felület, ami a kormányablakok munkatársait segíti az ügyintézésben. A Tudástárból kiderül, milyen iratokat kell magunkkal vinnünk a hivatalba, illetve közérthetőbben, élethelyzetek szerint sorolja be az ügytípusokat – mondta el a Rádió Orient műsorában Béres Róbertné. Az osztályvezető kiemelte, az új típusú kormányablakok átadásával folyamatosan emelkedik az ügyfélforgalom a fővárosban. Budapest Főváros Kormányhivatala Fővárosi Kerületi Hivatalok Koordinációs Főosztálya a 2011 januárjában megnyílt 4 budapesti kormányablak egységesebb, összehangoltabb munkájának biztosítására jött létre. Az fővárosi első generációs...

Read more

A véglegesítés utolsó szakaszába érkeztek az operatív programok

„Magyarország számára most az egyik legfontosabb kormányzati feladat a 2014-2020 közötti uniós programidőszak fejlesztéspolitikai dokumentumainak véglegesítése és benyújtása az Európai Bizottságnak – mondta Komoróczki István tervezéskoordinációért felelős államtitkár a II. Területi Tervezési Szakmai Konferencia és Konzultációs Napok megnyitóján, Budapesten. Komoróczki István hangsúlyozta, intenzív tervezési és egyeztetési időszak van mögöttünk, nemcsak az Európai Unió, a kormányzat és a szaktárcák szintjén, hanem megyei és helyi szinten is. A kormány március 7-én elküldte Brüsszelbe a Partnerségi Megállapodást, ettől számítva három hónapon belül az egyes operatív...

Read more

Regionális vízügyi, geoinformatikai és monitoring központ létrehozása

„A Kormány 1. támogatja a „Vízügyi geoinformatikai rendszer létrehozása” című projektjavaslat (a továbbiakban: projekt) előkészítését és megvalósítását, 2. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a projekt megvalósításának finanszírozása érdekében gondoskodjon a KEOP-2.2.2/C azonosító számú, „Regionális vízügyi, geoinformatikai és monitoring központ létrehozása” című konstrukcióban könnyített eljárásrendű pályázati felhívás megjelentetéséről és ennek keretében a projekt megvalósítására 9 900 000 000 forint forrás biztosításáról, Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: 2014. április 30. 3. felhívja a belügyminisztert, hogy gondoskodjon a projekt előkészítéséről és az ennek keretében...

Read more

A Kormány határozata a Nemzeti Stratégiai Referencia Keret forrásfelhasználásának előrehaladásáról és kapcsolódó intézkedésekről

„... felhívja a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, hogy a Nemzeti Stratégiai Referencia Keret 1051/2014. (II. 7.) Korm. határozattal elfogadott 2014. évi munkatervének megfelelően biztosítsa a tervezett kötelezettségvállalások megtételét az Elektronikus Közigazgatás Operatív Programban és a kifizetési céltól történő elmaradás felszámolását az Államreform Operatív Programban, Felelős: Miniszterelnökséget vezető államtitkár Határidő: 2014. április 30...” Forrás: A Kormány 1249/2014. (IV. 18.) Korm. határozata a Nemzeti Stratégiai Referencia Keret forrásfelhasználásának előrehaladásáról és kapcsolódó intézkedésekről; Magyar Közlöny; 2014. évi 55. szám, 2014. április 18.; 5532. oldal (pdf)

Read more
Page 1322 of 1814 1 1 321 1 322 1 323 1 814