Skip to main content

Találat: redaktor

Itt az új kormányzati struktúra: nyolc helyett kilenc minisztérium lesz

„Az eddig nyolc helyett kilenc minisztérium működik majd az harmadik Orbán-kabinetben. A szombati ülésen megválasztott kormányfő és Semjén Zsolt a beiktatás után nyújtotta be a kormányzati szerkezetről szóló törvényjavaslatát egyéni képviselői indítványként. A felsorolás szerint a következő szakpolitikai tárcák lesznek: Belügyminisztérium, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Földművelésügyi Minisztérium, Honvédelmi Minisztérium, Igazságügyi Minisztérium, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Nemzetgazdasági Minisztérium és Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, valamint minisztériumi rangra lép a kormányzati koordinációt ellátó, korábban Lázár János által államtitkári rangban vezetett Miniszterelnökség. Az előző ciklushoz képest tulajdonképpen annyi a...

Read more

Már ezer magyar dolgozik a British Telecomnak

„Már ezren dolgoznak a British Telecom magyarországi szolgáltató központjában - jelentette be a cég pénteken. Fontos mérföldkőhöz érkezett a British Telecom (BT), a világon az egyik legnagyobb távközlési szolgáltató magyarországi munkavállalóinak létszáma elérte az ezret, és a cég további létszámbővítést tervez - tájékoztatta pénteken Budapesten a BT a sajtó képviselőit. A világ 170 országában jelenlévő BT Magyarországon működő Európai Szolgáltató Központjában a következő 12 hónapban további 150-200 magasan képzett fiatal munkaerő kezdi meg a munkát. A BT budapesti és debreceni irodáiban dolgozó...

Read more

Patyi: célunk a tudás gyakorlatba történő átültetése

„„Bár működésünk lényege a tudás átadása, tevékenységünk fontos mozzanata, hogy ez épüljön is be a napi közigazgatási gyakorlatba” - mondta Patyi András a „Helyi Közösségi Akadémiák” hálózatának nyitó ünnepségén. Kiemelte, céljuk továbbá, hogy a képzéseiket igénybe vevőkkel szoros együttműködést alakítsanak ki. „Bár némileg több mint két éve működő egyetemünk Magyarország legfiatalabb állami felsőoktatási intézménye, annak elődje komoly múltra tekintenek vissza, hiszen az épületben korábban működő Ludovika Katonai Akadémia létrejöttéről még 1808-ban alkotott törvényt az akkori országgyűlés” - emlékeztetett Patyi András, az Egyetem...

Read more

Viharokat kavar Svéd­országban a bírósági akták nyilvánossága

„A Lexbase lehetővé teszi, hogy bárki megtudhassa a kollégájáról vagy a szomszédjáról, hogy folyik-e ellene bírósági eljárás. A vitatott szolgáltatáshoz bármely svéd polgár hozzáférhet. Az adatbázisban mintegy 12 millió oldalnyi bírósági irat található meg, a dokumentumokba pedig egy bizonyos díj ellenében bárki betekinthet. A platform a svéd sajtótörvénynek köszönhetően működhet. Az oldal először január végén vált elérhetővé és rendkívül népszerű lett, minden nyolcadik polgár felkereste legalább egyszer, ugyanakkor azonnal komoly vitát váltott ki. A legnagyobb problémát az jelentette, hogy a keresésekből nem...

Read more

Viszlát papírmunka, itt az e-anyakönyv

„Júliustól az utolsó papíralapú nyilvántartásnak is búcsút mondhatunk: közel egymilliárdos EU-támogatásból elektronikus rendszerbe kerül az 1895 óta papíron vezetett anyakönyv, ami felgyorsítja az ügyintézés folyamatát is, hiszen adataink másolatát bárhol kikérhetjük – közölte rádiónkkal a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEKKH) elnöke. Vetési Iván a közelmúlt újításairól elmondta, mára hozzávetőleg 1 millió felhasználója van az ügyfélkapu rendszernek - amellyel otthonról intézhetjük ügyeinket. Július 1-től az egyetlen papíralapú szolgáltatás, az anyakönyvezés is elektronikus formátumúra változik: a jelenleg négyféle okmány (születési, házassági, bejegyzett...

Read more

Büntetőpontok miatt fejlesztik az Ügyfélkaput?

„Nagy az érdeklődés a büntetőpontok miatt a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalánál, ezért azt tervezik, hogy az Ügyfélkapu rendszerén keresztül is lekérdezhető lesz a büntetőpontok száma - tudta meg az InfoRádió. Több fővárosi útvonalon is felújítás történt az utóbbi időben. Sok helyen megváltozott forgalmi rendre kell számítani az autósoknak. Érdemes figyelni mert a rendőrség nemcsak pénzbírságot szabhat ki, hanem büntetőpont is járhat a szabálytalanságért. 2001. január 1-jén vezették be Magyarországon a járművezetők előéleti pontrendszerét. Viszonylag nagyszámú büntetőpontot kaphat a járművezetője közlekedési...

Read more

Új, korszerű környezetbe költözött az Ügyfélkapu tartalék IT-rendszere

„Április végén befejeződött az Ügyfélkapu és a Magyarország.hu portál másodlagos, tartalék informatikai infrastruktúrájának átköltöztetése. A NISZ Zrt. által fejlesztett és üzemeltetett Ügyfélkaput kiszolgáló tartalék IT infrastruktúra mostantól a legkorszerűbb feltételeket biztosító Wigner Adatközpontban működik. A rendszer rendelkezésre állási mutatója eléri az évi 99,99%-ot. A folyamatos és biztonságos elérhetőség, valamint magas rendelkezésre állási idő érdekében az Ügyfélkapu rendszereit egy másodlagos infrastruktúra ( úgynevezett B site) is kiszolgálja, amely akkor kap szerepet, ha az elsődleges rendszer működése karbantartás vagy valamilyen nem várt hibajelenség miatt...

Read more

Ausztriában megkezdte működését az ELGA lakossági portál

„2014. január 2. óta elérhető az osztrák Elektronikus Egészségügyi Akta (ELGA) rendszeréhez kapcsolódó online lakossági portál, ahol 2014 első felében a biztosítottak elektronikus formában jelezhetik kimaradási szándékukat az ELGA rendszeréből. 2014. január 2. óta elérhető az osztrák Elektronikus Egészségügyi Akta (ELGA) rendszeréhez kapcsolódó online lakossági portál, ahová a biztosítottak a www.gesundheit.gv.at oldalon keresztül, érvényes polgári kártyával (alkalmazásának alapfeltétele egy kártyaolvasó készülék) vagy mobil aláírással történő hitelesítést követően léphetnek be. 2014 első felében a biztosítottak számára az új portál elektronikus formában kínál lehetőséget...

Read more

Elektronikus betegakták – osztrák és német helyzetkép

„Az egészségügy területén az egyes intézményeken átívelő elektronikus kommunikációs megoldások széles körű elterjesztése rendkívül összetett feladat, amely során számos tényező - technikai és szervezési keretfeltételek, adatvédelem, interoperabilitás - nagy jelentőséggel bírnak. Az e-egészségügy megvalósítására nem létezik csodaszer, függetlenül attól, hogy az a top down vagy a bottom up, illetve e két módszer keveréke szerinti stratégia mentén történik. A fenti helyzetet jól szemlélteti a német és az osztrák elektronikus betegakta esete. Mindkét ország töredezett, heterogén informatikai struktúrával bír, hasonló célokat követ az intézményeken...

Read more

Az Észt Számvevőszék jelentése az e-egészségügyi programok észtországi előrehaladásáról

„2014 elején az Észt Számvevőszék jelentést tett közzé az e-egészségügyi programok észtországi helyzetéről A jelentésben bírálta a felelős Szociálisügyi Minisztériumot, és erőteljesebb tevékenységre szólította fel, hogy a tervezett programok megvalósuljanak. Az észt e-egészségügyi projektek négy téma köré csoportosulnak: e-recept, elektronikus betegrekord, elektronikus regisztráció, digitális képek. Az e-recept az egyetlen megvalósult program, a megvalósításért az Észt Egészségbiztosítási Pénztár volt felelős. Az elektronikus betegrekord (elektronikus betegnyilvántartás - EHR) nem valósult meg a tervezettek szerint, bár már 2008-ban jogszabály rögzítette a használatát. A szakorvosi szolgáltatást...

Read more
Page 1348 of 1846 1 1 347 1 348 1 349 1 846