Skip to main content

Találat: redaktor

Rekordszámú jogszabály született tavaly

„Történelmi rekordot jelentő mennyiségű törvény és kormányrendelet látott napvilágot 2013-ban. A Jogtárat kiadó Wolters Kluwer Kft. szerint a törvények száma átlépte a 250-et, a jegybanki rendeletek száma pedig másfélszeresére nőtt. Tavaly is tovább tartott, és - mivel választás év kezdődik - feltehetően a csúcsra is ért 2013-ban a jogalkotási lendület mind a parlamentben, mind a kormányban - írták. A Wolters Kluwer Kft. - korábban CompLex Kiadó Kft. - Jogtárának adatai szerint január 1-je és december 31-e között 1439 jogszabály (törvény, kormány-, miniszteri...

Read more

Január első felében is nyitva a miskolci Digitális Közösség Program

„Az eredeti decemberi határidőre több ezer háztartásból érkezett be jelentkezés, az ügyfélközpontban ugyanakkor több mint tízezren érdeklődtek személyesen a pályázati lehetőségről. A Programirányító Bizottság ezért úgy döntött, hogy a beadási határidőt 2014. január 17-ig meghosszabbítja. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2013. november 22-én hirdette meg a Digitális Közösség Programot Miskolcon. A kezdeményezés célja, hogy jelentősen csökkentse a digitális írástudatlanságot, és javítsa a térségben élők elhelyezkedési lehetőségeit. Az Európában egyedülálló pilotprojekt keretében 17 ezer laptopra lehet pályázni. A részvételi feltételeket a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium...

Read more

Szinte nem is fizetnek adót a legnagyobb internetes cégek

„Forgalmukhoz képest alig fizetnek társasági adót Nagy-Britanniában a világ legnagyobb internetes cégei - írta saját vizsgálatainak eredményeit összegezve a szombati Financial Times. A Financial Times a brit piacon is aktív nagy cégek közül a Microsoft, az eBay, a Yahoo, a Facebook, az Apple, az Amazon és a Google adózási gyakorlatát vizsgálta. A lap kimutatta, hogy 2012-ben - a legutóbbi olyan évben, amelyről teljes körű adatok hozzáférhetők - a hét cég együttes nagy-britanniai forgalma 15 milliárd dollárnak felelt meg, összesen azonban alig 54...

Read more

Netes kereskedő nagyágyúk jöhetnek Magyarországra

„Nemcsak, hogy egyre többen vásárolnak az interneten, hanem a korábbiakhoz képest elkezdtek másként is vásárolni, ami drasztikus átalakulásokat indított el az online kereskedelmi struktúrákban. A külföldi példákhoz képest még mindig 12-18 hónappal vagyunk lemaradva, ráadásul a magyar vásárlók inkább elmennek egy közeli boltba, minthogy ezer forintot fizessenek a kiszállításért. Kis Gergely, az eNET partnere úgy látja, 2014-ben néhány igazi nagyágyú érkezhet a hazai online kereskedelmi piacra. ... hvg.hu: 2013-ra úgy szólt a prognózisuk, hogy a hazai kiskereskedelmi forgalom a 2012-ben mért 177...

Read more

A digitalizálás ellenére népszerűek a klasszikus naptárak

„Bármennyire is meghatározzák a mindennapjainkat a digitális termékek, az emberek keresik a hagyományos megoldásokat is. Így van ez például a naptáraknál, amelyek napjainkban is nagyon jól fogynak. A naptárak visszatértek az emberek üzleti és magánéletébe. Legalábbis ezt állítja a Filofax szóvivője. Bizonyos 2014-es naptárak már karácsony előtt teljesen elfogytak. Ennek oka, hogy a cég nem számolt ekkora rohammal. Számos gyártó örül annak, hogy az okostelefonos és számítógépes naptárak és időpont-egyeztetések ellenére sokan előnyben részesítik a hagyományos termékeket. Antje Voland, a DuMont naptárkiadó...

Read more

„A mai álom holnap nevetség tárgya lesz, holnapután pedig valóság”

„A technológiai fejlődés trendjeinek egy része viszonylag könnyen megjósolható, de a gazdasági és pláne a társadalmi következmények sokkal kevésbé. Az szinte biztos, hogy aki az innovációs gyorsvonatról most lemarad, az végleg kieshet a versenyből. Bőgel Györgyöt, a CEU Business School tanárát kérdeztük a belátható és a megjósolhatatlan jövőről. ... Pontos vízió, beváló jóslatok? Gyakran előfordul, hogy visszaolvasom a korai internetes világban megjelent jövendöléseket, könyveket, cikkeket. Egyes víziók meglepően pontosnak bizonyultak, és csak abban tévedtek, hogy a változásokat korábbra jósolták. Egy sor olyan,...

Read more

Lehallgatási botránytól a gyermekvédelemig – összegez az adatvédelem

„Az internetes adatvédelemtől, az amerikai lehallgatási botrányon keresztül, egészen a Magyarország ellen folyó kötelezettségszegési eljárásig, igen színes évet tudhat maga mögött a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság. A két évvel ezelőtt létrehozott hivatal az adatvédelmi ombudsman munkáját látja el, már most kézzel fogható eredményeket felmutatva, melyekről az intézmény vezetője, Péterfalvi Attila számolt be a Rádió Orienten. Az idei év kiemelt szerepet kapott a gyermekjogi projekt, valamint év elejétől lehetett adatvédelmi audit céljából felbérelni az intézmény szakértőit: “Ebben az évben indult az audit...

Read more

Virág Rudolf: exportcikk lehet államigazgatásunk átalakítása

„A Közép-Európai Kezdeményezés elnökségi tisztét 2013. január 1-től hazánk látja el, a Visegrádi Csoport elnökségi feladatait pedig július 1-én vettük át. November 29-én nemzetközi konferenciát rendeztek Magyarországon 'Hatékony közigazgatás a gazdasági növekedés szolgálatában” címmel. A 2010-ben indult és lassan befejeződő közigazgatási reform több ország érdeklődését is felkeltette, ez a konferencia a tapasztalatcseréről és a jó gyakorlatok megosztásáról szólt. A tagállamok képviselői mellett a balkáni államok, az EASTR és az OECD képviselője is részt vett a rendezvényen - emelte ki Virág Rudolf miniszteri...

Read more

„Hol vagyunk és hová tartunk?” – Beszámoló az e-kormányzati csúcstalálkozóról

A 2013. november 14-15-én, Vilniusban megtartott konferencia célja a 2011-2015-ös időtávra szóló e-közigazgatási akcióprogram félidős felülvizsgálata volt, de az elért eredmények számbavételén túl az interoperabilitási problémák megvitatására is hangsúlyt fektettek. A konferencia körülbelül 400 résztvevője az uniós tagállamokból, tagjelölt országokból, az Európai Gazdasági Térség államaiból, valamint a Keleti Partnerség országaiból érkezett. A konferencia 6 plenáris és 6 párhuzamos szekciójában az alábbi témaköröket érintették az előadók: Az átalakuló közigazgatás végrehajtásának eredményei; Fejlesztéspolitikai, szervezeti, szemantikai és technológiai interoperabilitás; Bizalom és biztonság; Nyílt adatok; Múltbéli...

Read more

Zalaegerszeg felelősen gazdálkodott

„Zalaegerszegtől 965 millió forintos fejlesztési hitelt vesz át a központi kormányzat. Ez az összeg csekély más, milliárdos adósságot felhalmozó önkormányzatokéhoz képest, mert a zalai megyeszékhely felelősen gazdálkodott – jelentette ki Navracsics Tibor pénteken Zalaegerszegen. Az önkormányzati adósságrendezés második ütemével kapcsolatban tartott sajtótájékoztatón a miniszterelnök-helyettes kifejtette: tavaly 880 milliárd forintnyi adósság törlesztését vette át a központi kormányzat a településektől, a második ütemben pedig további 430 milliárd forintnyi hiteltől szabadulnak meg az önkormányzatok. Felidézte, hogy tavaly az ötezer lakosúnál kisebb települések adósságát teljesen, a...

Read more
Page 1401 of 1850 1 1 400 1 401 1 402 1 850