Skip to main content

Találat: redaktor

Újabb lépést tettek a vasúti kommunikációs hálózat kiépítéséért

„A T-Systems Magyarország és a Magyar Telekom látják el a független mérnöki feladatokat a GSM-R vasútkommunikációs projektben – közölte a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató csütörtökön. A nyílt közbeszerzés nyertesei adták az összességében legelőnyösebb, 875,116 millió forintos ajánlatot. A GSM-R projekt első fázisának célja, hogy 935 kilométer hosszon megteremtse a nemzetközi vasúti forgalom átjárhatóságát, valamint növelje a vasúti közlekedés biztonságát és hatékonyságát. A GSM-R egy gsm-technológián alapuló, vezeték nélküli vasúti kommunikációs hálózat. Lehetővé teszi a biztosítóberendezések és a vasúti járművek közötti adatkommunikációt, illetve...

Read more

Új elektronikus térinformatikai alkalmazással bővül az országos építésügyi nyilvántartás

„A rendszer segítségével akár az íróasztal mellől is felderíthetők lesznek az engedély nélküli építkezések, a szabályozásnak nem megfelelő területhasználatok. A Belügyminisztérium és a Földmérési és Távérzékelési Intézet konzorciumi együttműködésével megkezdődött az építésügyi és építésfelügyeleti hatóságok munkáját segítő térinformatikai alkalmazás, az Építésügyi Monitoring Rendszer (ÉMO) fejlesztése. Az ÉMO elsősorban az építésügyi és építésfelügyeleti hatóságok engedélyezési és ellenőrzési munkáját támogatja, megteremti a gyors, hatékony munkavégzéshez az egységes, elektronikusan vezetett Országos Építésügyi Nyilvántartás (OÉNY) térinformatikai alapját, de a hatályos településrendezési eszközök feldolgozása révén a különböző...

Read more

Péterfalvi: egységes szabályozás kell a bírósági adatkezelésről

„Az adatvédelem és a nyilvánosság alapjoga gyakran ütközik a bírósági munka során, a személyiségjogok sérülésétől kezdve az élő közvetítéseknél előforduló szabálytalanságokig. A helyzet nem is fog változni, amíg a médiában nem alakul ki közös belső gyakorlat, pedig a sajtó feladata épp az igazságszolgáltatás ellenőrzése lenne - mutat rá Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos, aki egységes szabályozást tart szükségesnek a testületek adatkezelési gyakorlatában is. A bírósági munka során sok esetben szembekerül a nyilvánosság és az adatvédelem alkotmányos alapjoga. A bíróságok adatkezelést folytatnak, munkájuk során...

Read more

Kétmilliárdos EKOP projekt zárult le a NISZ-nél

„A 2011. júliusában indult, 100%-ban uniós forrásból finanszírozott projekt a végéhez érkezett. A NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ Zrt.) által megvalósított projekt fő célja az volt, hogy az érintett intézmények különálló informatikai struktúráját egységes rendszerbe vonja, azaz központosított, egységes, korszerű szolgáltatások váltsák ki a különböző szervezeteknél működő informatikai megoldásokat. A 2 milliárd forint költségvetésű projekt az alábbi 8 intézményben csaknem 3000 közigazgatási dolgozó munkáját tette hatékonyabbá úgy, hogy közben az igénybe vett informatikai szolgáltatások olcsóbbá és magasabb színvonalúvá váltak az érintett...

Read more

Miénk itt a TÉR! – Objektív értékelési rendszer a közigazgatásban

„Július 1-ével lépett életbe a közigazgatás teljes reformjának egyik legfontosabb eleme, a TÉR teljesítményértékelési rendszer. A struktúra bevezetéséhez a megváltozott szemléletmód mellett új szoftvert is kifejlesztett a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) Személyzetfejlesztési Főosztálya, amiben a közigazgatás vezetői értékelik kollégáikat - mondta Arany Mónika főosztályvezető, a projekt felelőse a Rádió Orientnek. A Magyary Program (MP) Magyarország közigazgatásának „új köntösbe öltöztetéséért” felelős. A reform négy beavatkozási terület mentén valósul meg, amelyek közül a személyzet terület legfontosabb változása a TÉR bevezetése. A rendszer a...

Read more

Los Angelesben ingyenes lesz a Wi-Fi

„Igazán grandiózus tervet fogadott el Los Angeles városvezetése. Az biztos, hogy jól járnak majd a Los Angeles-iek, a városvezetés ugyanis rábólintott arra a tervre, amely ingyen wifit épít ki szerte a nagyvárosban. Az persze nyilvánvaló, hogy ez nem tartozik sem az egyszerű, sem a gyors projektek közé. Hiszen biztosítani kell a kábelezést és a megfelelő infrastruktúrát. A költségeket 3 milliárd és 5 milliárd dollár közé becsülik, és most bírálják el a pályázatokat, most derül fény arra, ki vehet majd részt a nem...

Read more

Leégett az Internet Archive szkennelő központja

„Leégett az Internet Archive San Franciscoban lévő egyik épülete november 6-ra virradó reggel. Az anyagi kár jelentős, szerencsére sem emberéletben, sem adatokban nem esett kár és a szolgáltatások (így például a méltán népszerű Wayback Machine) továbbra is üzemelnek. Aki nem ismerné, az Internet Archive non-profit szervezet, amelynek célja az interneten hozzáférhető anyagok megőrzése, illetve újabban kiterjesztette tevékenységét a kulturális anyagok digitalizálására és egy több millió kötetből álló könyvgyűjtemény felépítésére is. A most leégett épület szkennelő központként működött, itt digitalizálták a begyűjtött könyveket....

Read more

Elektronikus számla – miért hal meg a gyakorlatban?

„Miért nem versenyképesek a magyar vállalkozók? Vegyünk egy egyszerű példát, a számlázást. A helyzet egy közismert anekdotával is jól leírható: megkérdezik a cigányzenekar prímását Yehudi Menuhin világhírű hegedűművész játékáról, mire fanyalogva csak annyit mond: „szép szép, de asztalnál meghal…” Így vannak a magyar cégek is az elektronikus számlázással: minden tekintetben szebb és jobb mint a számlatömbös, de a vállalkozói gyakorlatban mégis meghal. Miért? Évek alatt cikkek százai születtek a neten, amik mind arra mutatnak rá, hogy mekkora pazarlás papírban és pénzben is...

Read more

Miért nem képes sohasem arra a kormányzat, hogy jól valósítsa meg az informatikai fejlesztéseket?

„Az amerikai egészségügyi rendszer használói mindnyájan jól ismerik a várakozást az orvosi rendelőkben. A HealthCare.gov portálnak köszönhetően most megismerkedhettek a „virtuális várakozással”. Megnyitása óta csaknem 20 millió amerikai kereste fel a webhelyet, de csak körülbelül 500 ezer embernek sikerült az egészségbiztosításhoz szükséges kérelmek és űrlapok teljes kitöltése. Ennél is kisebb azoknak a száma, akiknek ténylegesen sikerült biztosítást szerezniük. A történelem folyamán először kellett egy elnöknek elnézést kérnie egy rosszul működő webhely miatt. De a HealthCare.gov csak az utolsó példája a szövetségi kormányzat...

Read more

„Közigazgatás – Büntetőjog – Igazságszolgáltatás” című konferencia

„A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kara és Rendészettudományi Kara „Közigazgatás – Büntetőjog - Igazságszolgáltatás” címmel tudományos konferenciát szervez november 14-én, csütörtökön. A rendezvényen a közigazgatási és igazságszolgáltatási rendszer elmúlt években lezajlott megújításáról, és az ezzel kapcsolatos tapasztalatokról lesz szó. Időpont: 2013. november 14. (csütörtök) 10 óra Helyszín: Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar (1118 Budapest, Ménesi u 5. Magyary Zoltán I - II. Előadó) 9.30-10.00 REGISZTRÁCIÓ 10.00-10.15 KÖSZÖNTŐ Prof. Dr. Patyi Andás, rektor, Nemzeti Közszolgálati Egyetem 10.15-10.30 MEGNYITÓ Dr. Rétvári Bence, parlamenti államtitkár,...

Read more
Page 1420 of 1850 1 1 419 1 420 1 421 1 850