Skip to main content

Találat: redaktor

Vége a sorban állásnak a NAV ügyfélszolgálatain

„Évente több millió adózó keresi fel személyesen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfélszolgálatait, akik mostantól egyes adóügyeiket előre egyeztetett időpontban, sorban állás nélkül intézhetik. 2012. április 16-tól ugyanis új szolgáltatással jelentkezik az állami adóhatóság: ekkortól érhető el honlapján az internetes ügyfélszolgálati időpontfoglalást biztosító program. Az ügyintézési időpontok lefoglalására a NAV 22 központi ügyfélszolgálatán, a NAV honlap „Ügyfélszolgálatok”, „Kapcsolatfelvétel” és „Szolgáltatások” menüpontjai alatt, a leggyakrabban intézett ügytípusok esetében van lehetőség. Ezek: adókártya és adóigazolás igénylése, illetőségigazolás kérése illetve ügyfélkapunyitás. Időpontot foglalni legfeljebb két...

Read more

Hol tart a kormány az önkormányzati rendszer átalakításában?

„Fűnyíró az önkormányzatoknál is: 27%-os forráskivonás A kormány tavaly év elején megfogalmazott szándéka szerint az önkormányzati rendszerben a méretgazdaságosság növelésével, a feladatok felülvizsgálatával és a hitelfelvétel lehetőségének korlátozásával érdemi megtakarításokat lehet elérni. A tervek szerint ezekkel az intézkedésekkel 2012-ben 15 milliárd forintot, míg 2013-ban 100 milliárd forintot lehet megtakarítani. A tervek végrehajtásának az önkormányzatiság szempontjából jelentős ára van, ráadásul erősen kérdéses a megvalósíthatósága is. Ha azt nézzük, hogy a központi költségvetés mennyit áldoz a településekre, akkor ezek a tételek valóban jelentős forráskivonást...

Read more

Magyar Nemzet: új központi iskolafenntartó alakulhat

„Az oktatási ágazatban a szaktárca irányítása alatt új szereplőként létrejön egy központi fenntartói szervezet, amely az iskolák átvételéről gondoskodik, és köztes szintet képez az intézmények, illetve a tárca között - írja a Magyar Nemzet. Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár a lap pénteki számában elmondta: az iskolák állami kézbe vételére vonatkozó kormánydöntés szerint a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) irányítása alatt létrejön egy fenntartói szervezet, amely feladatait és működését tekintve a kórházak állami átvételét lebonyolító Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézethez (GYEMSZI)...

Read more

Navracsics: A közigazgatásban is van élet

„Navracsics Tibor szerint a magyar közigazgatásnak mindig fiatalnak és megújulásra késznek kell lennie. A közigazgatási és igazságügyi miniszter erről a tárcája által rendezett nyílt napon, pénteken beszélt fiatalok előtt. A ReGeneráció címmel, második alkalommal megrendezett nyílt napon a miniszterelnök-helyettes azt mondta: a központi és a területi közigazgatásban két éve zajló megújulásnak nemcsak intézményi összetevői vannak, hanem van egy nagyon komoly személyi feltétele is, hiszen a magyar közigazgatásnak mindig fiatalnak és mindig megújulásra késznek kell lennie. „Célunk, hogy önöket meghódítsuk magunknak”, hogy lássanak...

Read more

Tárgyalás a városok nélkül

„Kihagyja a kormány az önkormányzatokat a tárgyalásokról, amelyeket a bankokkal folytatnak a települési devizahitelek rendezésének helyzetéről. Lapunk értesülését megerősítette Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke is, aki elmondta: sem a kormány, sem a bankok nem tárgyaltak eddig az önkormányzati szövetségekkel a devizahitelekről. Pedig a kormány és több bank közt zajlik a tárgyalás a települések problémáiról, és a kiszivárgó információk szerint jók az esélyek arra, hogy hamarosan legalább részmegoldás szülessen. Herbert Stepic, a Raiffeisen vezérigazgatója egy nyilatkozatában arról beszélt, hogy...

Read more

Gyenge lábakon áll a hazai adatbiztonság?

„Az Anonymous hackercsoport hazai célpontok ellen indított támadásai az elmúlt hetekben ismét ráirányították a figyelmet a magyar adatbiztonsági helyzetre. A BDO Magyarország 2011-ben is számos hazai IT-infrastruktúra átfogó belső és külső adatbiztonsági vizsgálatát végezte el kórházi hálózatoktól, közműcégeken keresztül, komplex kereskedelmi rendszerekig. A vizsgálatok alapvető tapasztalata az volt, hogy az általános hazai kibervédelem már közepes informatikai felkészültség mellett is kijátszható. A szakemberek szinte minden esetben 1-2 nap alatt triviális adatbiztonsági hibák kihasználásával hozzáférést tudtak szerezni teljes rendszerekhez. "A legkülönbözőbb, sokszor alapvető adatbiztonsági...

Read more

Az önkormányzatok ellenőrzéséről tartott konzultációt az ÁSZ és a TÖOSZ

„Szakmai konzultációt tartott 2012. április 2-án az Állami Számvevőszék és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) az önkormányzatok számvevőszéki ellenőrzésével kapcsolatban. Az egyeztetésen az Állami Számvevőszék részéről Domokos László elnök, Warvasovszky Tihamér alelnök és Gyüre Lajosné számvevő tanácsos, a TÖOSZ részéről pedig Schmidt Jenő elnök, Tab város polgármestere, illetve Kerekes Miklós társelnök, Ajak nagyközség polgármestere vett részt. A konzultáción a résztvevő felek áttekintették a 2011-es évben elindított önkormányzati ellenőrzések eddigi tapasztalatait. Az Állami Számvevőszék tavaly ellenőrizte a kockázati szempontból kiemelt jelentőségű önkormányzati...

Read more

Interjú a korrupcióról Tóth István Jánossal

„hvg.hu: Miből kutatnak? T.I.J.: 1996-ban már volt számítógép, és volt internet is, és már lehetett elektronikusan adatokat tárolni. Ehhez képest 1997-98 között a magyar közbeszerzési eljárások – mintegy 20 ezer eljárás – adatai csak papíralapon vannak meg hivatalosan, az Országgyűlési Könyvtárba lehet bemenni értük. 1998-2004 között a közbeszerzési hatóság honlapjára felkerültek ugyan adatok a közbeszerzésekről, de azok sem tekinthetők adatbázisnak. Az információk rendezetlen halmazát adják, amit a kutathatóság érdekében szintén át kell átalakítani és rendszerezni. De eddig senkinek nem jutott eszébe, hogy...

Read more

Elektronikus beszerzési rendszer a MÁV-nál

„A MÁV Zrt. elektronikus beszerzési rendszert vezetett be: az e-Beszerzéssel költséghatékonyabbá, gyorsabbá válnak a beszerzési folyamatok, várhatóan 85%-kal csökken a papírfelhasználás és 30%-kal a ráfordított munkaidő. Emellett a vállalkozások számára egyszerűsödik és jelentős gyorsul az ajánlattétel, valamint a beszerzési eljárás folyamata. A beszerzési folyamatok a bevezetett e-Beszerzés rendszer segítségével átláthatóbbá, hatékonyabbá válnak, így segítve a beszerzési döntések meghozatalát, illetve vállalkozói oldalról az ajánlatadást, ezáltal gyorsabbá téve a beszerzést. Az átlátható, hatékony és egyértelmű beszerzési folyamatok kiterjesztésének fontos eszköze az elektronizálás. Ennek jegyében...

Read more

Fenntartható Fejlődés Évkönyv, 2011

„...A „Vállalati felelősségvállalással a fenntartható fejlődésért” alcímmel ellátott évkönyv a hazai vállalkozásokra, azok fenntartható fejlődés terén elért teljesítményére fókuszál. Az évkönyv (6 témakörben, nemzetközi összehasonlításban) 25 naturális mutatót, valamint 3 ún. kompozit indikátort mutat be, amely utóbbiakat a környezeti, gazdasági és társadalmi dimenziók integrálásának céljával hoztak létre. Az évkönyv újdonságértékét a kiadvány második része tartalmazza. Ez 26 ábrát tartalmaz és a magyarországi 20 fő feletti vállalkozások – elsősorban a környezeti fenntarthatósággal kapcsolatos – tudatosságát, jövőbeli terveit, preferenciáit, várható ráfordításait mutatja be. Ezeket...

Read more
Page 1637 of 1869 1 1 636 1 637 1 638 1 869