Skip to main content

Találat: redaktor

Minden harmadik nagyi internetezik

„...idősek beszélnek időseknek az internetről, amit teljesen a magukénak éreznek. Magyarország 6,5 millió internetezőjének nem mindegyike fiatalkorú, a világháló megszűnt a játszadozó tinik és fiatal felnőttek területének lenni. Nem vagyunk ugyan a világ élvonalában, az ötvenöt évnél idősebbeknek csupán 34 százaléka internetezik, ám nem is kullogunk a lista végén. Olaszországot például senior internetezők ezreivel előzzük meg, ott csak a 22 százalékuk ül gép elé. A magyar nagyszülő facebookozik is Van ráadásul olyan mutató is, amiben a magyarok a világ élvonalába tartoznak: rekordmennyiségű...

Read more

Internet és cenzúra

„Magyarországon sem politikai, sem más jellegű cenzúra nem éri az internetet - olvasható az OpenNet Initiative (ONI) csoport kutatásában, amelyet a Guardian brit lap közölt internetes oldalán hétfőn. A csoport szerint a legkiterjedtebb cenzúra a világhálón a "nemzeti internet" létrehozását tervező Iránban van, a feketelista második helyén pedig a "nagy tűzfalat" üzemeltető Kína áll. Az ONI - amely a Torontói Egyetem, a Harvard Egyetem és az ottawai SecDev csoport közös kutatási projektje - négy szempontból vizsgálta, hogy a világ országai milyen mértékben...

Read more

Villanyórát is olvasna a postás

„A Magyar Posta vezetése bemutatta azokat a terveket, amelyek alapján a 2013-tól esedékes postai liberalizációra készülnek. A vállalat elsősorban a vevőorientáltabb hozzáállásban és az elektronikus szolgáltatásokra való átállásban látja a sikert. Elsősorban az elektronikus kapacitásukat fejlesztik, amire építve bővíteni és javítani lehet a szolgáltatásokat, köztük a pénzforgalmi tevékenység szélesítését, mondta egy hétfői sajtótájékoztatón Geszti László vezérigazgató. Emellett különösen fontos feladatnak nevezte a vállalat kultúrájának megváltoztatását, főleg az ügyfélorientáltabb, kereskedelmibb szemlélet irányába. A tájékoztatón elhangzott, hogy a Magyar Posta kilenc éve folyamatosan nyereségesen...

Read more

A Nyílt Kormányzat Nyilatkozata

„A Kormány 1104/2012. (IV. 6.) Korm. határozata a korrupció elleni kormányzati intézkedésekről és a Közigazgatás Korrupció-megelőzési Programjának elfogadásáról A tiszta közélet és a jó állam megteremtése érdekében a Kormány a következő határozatot hozza: ... 21. A Kormány felhívja a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy tegyen előterjesztést az Amerikai Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Norvégia és további öt állam által 2011. szeptember 20-án aláírt, a nyílt kormányzásról szól nyilatkozatához (Open Government Declaration) való csatlakozásra, és hozza létre a nyilatkozathoz kapcsolódó intézkedések nyomon követésének...

Read more

Országok közötti digitális szakadékok

„A digitális szakadékról rendszerint az internetet használók és a nem használók közötti szakadék jut az eszünkbe, valójában ez a fogalom legalább öt dolgot takar. A héten három olyan élmény is ért, ami ezt az egyébként általam régen gyakran használt fogalmat ismét az előtérbe tolta és leginkább az országok közötti szakadék jellegére mutatott rá. Szóval mi is az az öt dolog, amit a digitális szakadék jelent? Először is az országok, világrégiók, a fejlett és fejlődő világ közötti különbségeket a digitális eszközök elterjedtségét, hozzáférhetőségét...

Read more

Új Microsoft leányvállalat a nyílt technológiák támogatására: Microsoft Open Technologies Inc.

Szokatlan lépésre szánta el magát a Microsoft. Új vállalatot alapított, amely nyílt forráskódú tervezetekkel, nyílt szabványokkal és interoperabilitási kezdeményezésekkel fog foglalkozni. A céget, amely a Microsoft 100 százalékos tulajdonában van, az anyavállalat Interoperability Strategy nevű részlegéből alakítják ki, kezdeti létszáma 50-75 fő lesz. A meglepő fordulatot a cég és a nyílt forráskódú közösség közötti meglehetősen feszültséggel teli viszony teszi érdekessé. Ugyanakkor a változó hozzáállást jelzi, hogy a Microsoft immár az egyik legaktívabb hozzájáruló a Linux-rendszermag fejlesztéséhez. Az új vállalat elnöke szerint az...

Read more

A Nemzeti Közigazgatási Intézet tájékoztatója a közigazgatási szakvizsga követelményrendszeréről

„Az Országos Közigazgatási Vizsgabizottság Elnöksége a közigazgatási szakvizsgáról szóló 35/1998. (II. 27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 3. §-a alapján a közigazgatási szakvizsga kötelező és választható vizsgatárgyainak követelményrendszerét az alábbiak szerint állapítja meg. A követelményrendszer a kihirdetést követő napon lép hatályba. Az új követelményrendszer közzétételével a közigazgatási szakvizsga kötelező és választható vizsgatárgyainak a Közszolgáltatások szervezése és igazgatása választott tárgy kivételével a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítő 2011. évi 25. számában közzétett követelményrendszer hatályát veszti. Az Országos Közigazgatási Vizsgabizottság elnöksége a Közszolgáltatások...

Read more

MNB: 100-110 ezer milliárd forint a havi pénzforgalom

„...Részletes adatok 2010-ről állnak rendelkezésre a Girón keresztül folyó átutalásokról. Eszerint 2010-ben az éves szintű 57.646 milliárd forint pénzforgalomból az egyedi átutalások összege 50.698 milliárd forintot tett ki, a csoportos tranzakciók értéke pedig 6.651 milliárd forintot ért el. Bár az MTI négy nagy, jelentős lakossági ügyfélkörrel is rendelkező pénzintézetet is megkeresett, péntek késő délutánig egyik sem közölt adatokat sem az adott bankcsoporton belüli tranzakciók számáról, sem azok értékéről. Sőt, némelyikük kijelentette: a jövőben sem áll módjában ezeket az adatokat közölni. A Magyar...

Read more

Fesztiválozás készpénz nélkül — videóinterjú Lévai Gáborral

„ A rendezvényszervezőknek és a vendéglátóhelyeknek sokszor problémát jelent a megfelelő mennyiségű váltópénz folyamatos biztosítása, a bevétel biztonságos tárolása, illetve dokumentálása. Ha a rendezvény sok külföldi vendéget vonz, a nyelvi akadályok és a hangzavar fennakadást okozhat a fizetésben, nézeteltérésekhez vezetve. A kártyás megoldás bevezetése a rendezvényszervezőknek jelentős költségcsökkentést jelent, ugyanakkor a készpénzmentes rendezvényeken a látogatók pénze is nagyobb biztonságban van. A Metapay a készpénzmentesítéshez szükséges teljes infrastruktúrát biztosítja: a kártya disztribúciótól kezdve, a feltöltő pontok és terminál hálózat kiépítésén át, a tranzakció...

Read more

„Jelentős lépés”: Magyarországon is nyílt kormányzás lesz

„Magyarország a kormány döntése értelmében csatlakozik a nyílt kormányzásról szóló nemzetközi nyilatkozathoz - mondta Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-nek. A program célja az átlátható, hatékony és ellenőrizhető kormányzás megteremtése. A parlamenti államtitkár felidézte: az alapító dokumentumot az Amerikai Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Norvégia, Brazília, Indonézia, Mexikó, Fülöp-szigetek és a Dél-afrikai Köztársaság írta alá 2011. szeptember 20-án. Rétvári Bence kifejtette: a program célja az átlátható, hatékony és ellenőrizhető kormányzat elérése, és a kabinetek részéről olyan kötelezettségvállalások kezdeményezése,...

Read more
Page 1642 of 1876 1 1 641 1 642 1 643 1 876