Skip to main content

Találat: redaktor

Vetési Iván miniszteri biztosi kinevezése

„A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 38. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az alábbi utasítást adom ki: 1. § A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 38. § (2) bekezdés b) pontja alapján 2011. február 1. napjától 2011. július 31. napjáig Vetési Ivánt miniszteri biztossá nevezem ki. 2. § A miniszteri biztos feladata a Nemzeti Egységes Kártyarendszer koncepciójának kidolgozása, megvalósításának...

Részletek

Államtitkári látogatás a szegedi kormányablaknál

„Halász Jánostól megtudtuk, hogy a feladatbővüléssel párhuzamosan egyre több kollégára lesz majd szükségük, céljuk ugyanis, hogy az embereknek ne kelljen sokat várakozniuk akkor sem, amikor már többféle ügyet tudnak elintézni. A kormányablak január harmadikai megnyitása óta közel 2360 ügyfél kereste fel a szegedi és a hódmezővásárhelyi kirendeltséget. A kormányhivatal vezetője, B. Nagy László portálunknak elmondta, hogy pozitív visszajelzéseket kapnak, hiszen délután négy óra után is lehet náluk ügyeket intézni, ami sokaknak könnyebbség. Fontos tudni, hogy közvetlenül zárás előtt is lehet még sorszámost...

Részletek

Indul a Nemzeti Közszolgálati Egyetem

„Az MTI megkeresésére küldött válaszában a miniszteri biztos a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrehozását azzal indokolta, hogy a kormány a közszolgálaton belül a polgári közigazgatás, a rendvédelem, a honvédelem és a nemzetbiztonsági szolgálatok személyi állományában a korábbiaknál összehangoltabb és tervezettebb utánpótlásképzést akar megvalósítani. Ezt a célt szerinte az említett három állami fenntartású felsőoktatási intézmény - a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE), a rendvédelmi és rendészeti felsőoktatást képviselő Rendőrtiszti Főiskola (RTF) és a Budapesti Corvinus Egyetemtől különváló, a közigazgatási felsőoktatást alaptevékenységként folytató Közigazgatás-tudományi Kar...

Részletek

Infokommunikációs eszközök a hatékony katasztrófavédelem szolgálatában

„Nyitrai Zsolt, az NFM infokommunikációért felelős államtitkára pénteken Dr. Bakondi György kormánybiztos, katasztrófavédelmi főigazgató társaságában áttekintette az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság informatikai és infokommunikációs megoldásait. Az államtitkár és Bakondi György altábornagy a legmagasabb szinten egyeztettek a Katasztrófavédelem informatikai és infokommunikációs eszközeiről, majd Bakondi György bemutatta Nyitrainak az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság munkáját és szervezeti felépítését. Az OKF informatikai főosztályvezetője tájékoztatást adott a szervezet informatikai és infokommunikációs rendszeréről. ... Az Államtitkár megtekintette az OKF Főügyeletét és tájékoztatást kapott annak rendeltetéséről és feladatairól. Az NFM infokommunikációért...

Részletek

Négy órára gyorsul a banki utalás jövőre

„A tavaly júniusi döntés után 2010 októberében hozott rendeletet az MNB arról, hogy az eddigi egy nap helyett 4 óra alatt teljesülnie kell az elektronikus átutalásnak, azaz a megbízásnak el kell jutnia a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatójáig - közölte az MNB igazgatója. A projekt az InterGIRO 2 nevet kapta, s 57 pénzintézet (klíringtag) csatlakozott hozzá. Bartha Lajos elmondta: az Európai Unió 19 országában már működik a napközbeni elszámolás, többek között olyan országokban, mint Albánia, Románia, vagy Szlovákia, ahol a bankrendszer bizonyára nem fejlettebb...

Részletek

A világ elérte az internet legszélét

„Az internet címzési rendszerét felügyelő szervezet, az IANA (Internet Assigned Numbers Authority) csütörtökön bejelentette, hogy öt kontinensen működő regionális szervei számára kiutalta az utolsó öt, még szabad IP-cím-tartományt. Ezek mindegyike egyenként 16 millió darab olyan azonosítót tartalmaz, amely egy-egy világhálóra kapcsolható számítógép egyedi azonosítására használható fel, amely nélkül az internet nem is lenne működőképes. Egy évre elegendő címtartaléka lehet Európának Ha az internetes címek jelenlegi használatba vételének ütemét vesszük alapul, Európa számára nagyjából egy évre lesz elegendő a 16 millió cím, a...

Részletek

Változó önkormányzatiság: kisebb hatáskör, kevesebb testület?

„Wiktoráné Németh Klára, Sé község címzetes főjegyzője naprakész önkormányzati jogi ügyekből. Mint mondja, figyelemmel kíséri a mostani fejleményeket is. Számára egyértelmű, hogy a kormány programjában hangsúlyos szerepet kapott a közigazgatás, az önkormányzati rendszer átalakítása. Az is tény, hogy a helyi képviseletekre, a kialakult és jelenleg is működő normatív támogatási rendszer mellet, a közoktatás, és az egészségügy fenntartása rendkívül nagy terhet ró. - Sajnos, a központi költségvetésből az e célokra nyújtott támogatás csak részben fedezi az intézményrendszerek megfelelő szintű működtetését. Az önkormányzatok többsége,...

Részletek

Mobil eszközökre alapozott önkormányzati fejlesztések a XVI. kerületben

„Tavaly négy település: Várpalota, Alsóörs, Belezna és Nemespátró körjegyzősége, valamint a XVI. kerületi Önkormányzat megalkotott egy új, interaktív, WAP alapú rendszert, amellyel a nap 24 órájában lehet ügyeket intézni. A jegyző kiemelte: a mobilos ügyintézés vitathatatlan előnye az, hogy nem függ sem a település nagyságától, sem a földrajzi távolságtól. Az alkalmazások köre ugyanakkor bővíthető, ezáltal pedig az így intézhető ügyek száma is nőhet. Ancsin László hozzátette: az alkalmazás segítségével elérhetők a letölthető nyomtatványok, az ügyleírások és a tájékoztatók. Ugyanakkor segítséget nyújthat a...

Részletek

Megkezdődött a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj program

„A Magyar Közigazgatás Ösztöndíj (MKÖ) tíz hónapos szakmai gyakorlatot jelent. Már az első napok is dolgosan teltek, miután a fiatalok összeismerkedtek a programban kulcsfontosságú szerepet játszó mentoraikkal, és a befogadó szervezettel, azonnal feladatokkal és tanulnivalóval látták el őket –tájékoztatta lapunkat Pintz Judit programkoordinátor. A gyakornoki programot a Nemzeti Közigazgatási Intézet (a volt Kormányzati Személyügyi Központ) hirdette meg tavaly azért, hogy a közigazgatást magasan képzett, angolul jól beszélő és külföldi tapasztalatokkal is felvértezett munkaerővel töltsék fel. A kétfázisú program vonzerejét a négy hónapos...

Részletek

Közössségi média a katasztrófaelhárítás szolgálatában

„Craig Fugate, az Egyesült Államok-beli Szövetségi Katasztrófavédelmi Ügynökség (FEMA) munkatársa beszélt arról, hogyan tervezi felhasználni az ügynökség a helyzetfelismerés és veszélyelhárítás terén az olyan technológiák kínálta lehetőségeket, mint az azonnali üzenetküldés, a GPS vagy social media eszközök. ... „Eddig azt a nézetet vallottuk, hogy egy súlyos katasztrófa teljesen megsemmisíti a kommunikációs vonalakat, beleértve a vezeték nélküli infrastruktúrát is. Haiti esete azonban bebizonyította, hogy ez a feltevés már nem állja meg a helyét. Ha kidolgozunk egy rendszert arra, hogyan tudjuk az új technológiák...

Részletek
Page 1681 of 1738 1 1 680 1 681 1 682 1 738