Skip to main content

Találat: redaktor

Átmeneti levéltár létrehozására lenne szükség a kormányzati iratok tárolására

“A Magyar Országos Levéltár (MOL) főigazgató-helyettese szerint a nyugat-európai minták alapján átmeneti levéltár létrehozására lenne szükség Magyarországon is a kormányzati iratok kezelésére. Szabó Csaba az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: ezt támasztja alá az a legutóbb napvilágot látott eset is, hogy a korábbi kormányzat egy gazdasági társaságnak adta ki a kormányülések hangfelvételeinek kezelését, konvertálását. A főigazgató-helyettes elmondta: az átmeneti levéltár lényege, hogy mintegy 4-5 év után az államigazgatásban keletkező iratok az átmeneti levéltárba kerülnének, ahol azokat szakavatott levéltárosok kezelhetnék a jogszabályban rögzített 15...

Részletek

Matolcsy: Az akcióterv alkalmas a gazdaságpolitikai fordulat elindítására

“Az állami intézmények területén is az akadályok lebontására van szükség, a szolgáltatások javítására, a hatékonyság növelésére - mondta a nemzetgazdasági miniszter. Matolcsy szerint az állam bürokratikus terhelését az üzleti élet minden területén le kell bontani”. Forrás: inforadio.hu, 2010. július 6. http://inforadio.hu/hir/belfold/hir-364646

Részletek

Az alkotmány módosítása az államszervezet megváltoztatásával is járhat

“A mostaninál rövidebb alkotmányt, valamint kevesebb, de könnyebben megváltoztatható sarkalatos törvényt szeretne az új alaptörvény kidolgozásában résztvevő szakmai testület egyik tagja. Szájer József az InfoRádiónak elmondta: elképzelhető, hogy lesznek változások az állam szervezetében is, de elsősorban az ezeréves magyar alkotmányt, és a nyugat-európai demokráciák alaptörvényeit veszik alapul az alkotmányozáskor.” Forrás: inforadio.hu, 2010. július 11.

Részletek

Négymillió magyar nem fér hozzá a világháló lehetőségeihez

"A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium informatikai államtitkára elmondta: szeptember közepére megalkotnak egy infokommunikációs stratégiát, ennek előkészítése már folyik. „Mindehhez párbeszédre hívjuk a különböző szervezeteket, szeretném elérni, hogy az infokommunikáció nemzeti ügy legyen” – szögezte le Nyitrai. „Stratégiákat a ciklus elején kell alkotni. Az előző kormány a ciklus végén kezdett hozzá a feladathoz” – érvelt az államtitkár, aki beszélt arról is: készítenek egy fehér könyvet, mely többek közt tartalmazza, milyen felelőtlen döntései voltak az előző kormányzatnak.” Forrás: Magyar Nemzet, 2010. július 8.

Részletek

E-közigazgatásról…

Gyomaendrőd aljegyzője az elért eredményekről Egy lehetséges, leegyszerűsített definíció szerint az e-kormányzat, vagy más néven e-közigazgatás a(z) (ön)kormányzati információk és szolgáltatások online módon történő eljuttatása interneten vagy más digitális médián keresztül a polgárok számára. Gyomaendrőd első önkormányzati honlapja 1998 decemberében indult, ez nem volt több mint egy modern digitális prospektus. Az eKözigazgatási elvárásokat is kielégítő önkormányzati portálunk 2003. július elején indult el. A fejlett adminisztrációs felülettel rendelkező portálon már tematikusan helyezhetők el a helyi közigazgatás hírei és információi... Az eKözigazgatási technológia helyi...

Részletek

Új közszolgálati egyetem kialakítását kezdeményezte a HM

"Új közszolgálati egyetem létrehozását kezdeményezte a Honvédelmi Minisztérium (HM) a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE), a Rendőrtiszti Főiskola és lehetőség szerint a Corvinus Egyetem közigazgatás tudományi karának összevonásával". Forrás: Új közszolgálati egyetem kialakítását kezdeményezte a HM, Népszava, 2010. június 23.

Részletek

Részletek a formálódó önkormányzati elképzelésekből

A Magyar Polgármesterek VIII. Világtalálkozóján dr. "Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára – aki kinevezéséig Mezőkövesd polgármestere volt – az önkormányzati rendszer átalakításának programját ismertette a hallgatósággal. Mint elmondta, élete eddigi legnehezebb döntése volt az új feladat elvállalása. Döntését nagymértékben befolyásolta, hogy – polgármesteri tapasztalatai felhasználásával – ebben a beosztásban többet tehet a magyar önkormányzati rendszer reformjáért." Forrás: A Magyar Polgármesterek VIII. Világtalálkozója, Belügyminisztérium, 2010. június 27. Lásd még: Az önkormányzatok pénzügyi ellenőrzésének jelene és jövője-Dr Sepsey Tamás főigazgató-helyettes, Állami Számvevőszék Magyar...

Részletek

Governance and Knowledge Management for Public-Private Partnerships

By Herbert Robinson, Patricia Carrillo, Chimay J. Anumba, Manju Patel • Publisher: Wiley-Blackwell • Number Of Pages: 264 • Publication Date: 2010-03-08 • ISBN-10 / ASIN: 1405188553 • ISBN-13 / EAN: 9781405188555 "The book not only gives a clear picture of the policy and strategic framework of PFI/PPP projects, the governance and knowledge management issues through different phases from planning, design development to operation and service delivery and the processes associated with each phase, but practical tools, methodologies and capabilities needed to...

Részletek

International Handbook of Public Management Reform

By Shaun F. Goldfinch, Joe L. Wallis Publisher:   Edward Elgar Pub Number Of Pages:   378 Publication Date:   2009-10-30 ISBN-10 / ASIN:   184720404X ISBN-13 / EAN:   9781847204042 "`This volume presents a compelling package for anyone interested in public sector reform. It effectively combines a wide range of well-researched reviews of national experiences with state-of-the-art thematic chapters in key reform areas such as IT governance, public sector leadership and accountability. The result is robust, insightful and sometimes sobering series of accounts of the promises...

Részletek

Írország küzd a gazdasági helyzettel

Az egykori éltanuló súlyos gondokkal küzd. Újabban ismét éltanulónak állítják be, mert példaszerű gyorsasággal és elszántsággal kezdett hozzá a közkiadások csökkentéséhez. A cikk az ír helyzetet ismerteti, nem ismeretlenek a problémáik. A pénzpiacok jóindulatát elnyerendő csökkenteni kell a közösségi kiadásaikat, ennek következtében azonban a válság csak mélyül (hiszen ez visszafogja a hazai keresletet). Forrás: In Ireland, a Picture of the High Cost of Austerity, New York Times, 2010. június 28.

Részletek
Page 1735 of 1736 1 1 734 1 735 1 736