Skip to main content

Találat: redaktor

Az Európai Unió Tanácsának következtetései az európai gazdasági és pénzügyi ágazat stratégiai autonómiájáról

„A Tanács a mai napon következtetéseket fogadott el az európai gazdasági és pénzügyi ágazat stratégiai autonómiájáról. Tekintettel a geopolitikai környezetben az elmúlt néhány hónapban bekövetkezett drámai változásokra, még nagyobb jelentősége van az arra irányuló célkitűzésnek, hogy – a nyitott gazdaság megőrzése mellett – kialakítsuk az EU stratégiai autonómiáját. A Tanács e következtetéseiben az alábbiakra összpontosít: az euró nemzetközi szerepének erősítése a reálgazdaság szolgálatában álló, erős, versenyképes és reziliens európai pénzügyi ágazat kialakítása a harmadik országbeli pénzügyi intézményekre és infrastruktúrákra való túlzott ráutaltságból...

Read more

Az Európai Bizottság megindítja a jogi eljárást Magyarország ellen

„Az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament előtt szólalt fel. Beszédében elmondta, hogy Magyarországon a korrupció jelenti a legnagyobb problémát, ezért alkalmazzák a 7-es cikk szerinti eljárást. Reagált a magyar kormány. Az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy elindítják a jogállamisági eljárást és erről a kormányt is értesítették. A válaszok elemzése után arra a következtetésre jutottunk, hogy meg kell hozni ezt a döntést. Johannes Hahn biztos ma értesítette a magyar hatóságokat arról, hogy elindul a jogállamisági eljárás – jelentette be Ursula von Leyen....

Read more

Közigazgatási jog digitalizációs vonatkozása

„Támogatják a közigazgatási jogot kutató fiatal szakértők munkáját a „Közigazgatási jog digitalizációs vonatkozása” című pályázattal, amelyet a Digitális Jólét Nonprofit Kft. és a Neumann Nonprofit Közhasznú Kft. hirdetett meg. A pályázat védnöke Dr. Répássy Róbert az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettese. A felhívás célja a felsőoktatási intézmények közigazgatási jogi tanszékein kutató graduális hallgatók, doktoranduszok, doktorjelöltek ösztönzése volt, és támogatás nyújtása kiemelten a közigazgatási jog és digitalizáció kapcsolatának kutatásához. A programban a Pécsi Tudományegyetem, Károli Gáspár Református Egyetem, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Pázmány Péter...

Read more

Minden informatikai szolgáltatásnak lesz blockchain kapcsolódása, interjú Vágujhelyi Ferenccel

„A FinTechZone szaklap interjút közölt a Blockchain Koalíció elnökével. Vágujhelyi Ferenc beszélt a blockchain technológia gazdaságban betöltött szerepéről, alkalmazásának várható hatásairól és a Koalíció feladatairól is. Minden gazdasági szektorban, ahol digitálisan reprezentált értékek decentralizált, azaz külső tekintély nélküli, hiteles nyilvántartására van szükség, ott megjelenik a blockchain technológia. A magyar vállalkozások, tudományos és állami intézmények innovációjának ösztönzése, a blockchain adta lehetőségek maximális kihasználása a 2022 márciusában megalakult Blockchain Koalíció legfontosabb célja. - Hogyan járul hozzá a Koalíció a hazai blockchain fejlesztésekhez, illetve a blockchain alkalmazások...

Read more

Különleges küldetés: megalakult a NAV Mesterséges Intelligencia Munkacsoport

„Különleges küldetést teljesít a NAV Mesterséges Intelligencia Munkacsoport (MIMCS), amely március 29-én tartotta alakuló ülését. A NAV egyedülálló adatvagyonának értékére épülő kutatásokat végez a jövőben a frissen alakult MIMCS. A februári kormányhatározat alapján a cél a NAV adatvagyonában meglévő értékek kiaknázása és ennek révén a tudományos módszertanok és az adózási, adóztatási tapasztalatok szinergiájának kihasználása. Feladatai között szerepel egyebek mellett egy javaslat kidolgozása a szemantikus adatvagyon-kataszterre, valamint a gépi tanuláshoz szükséges címkézés módszertanára. Ugyancsak részei a küldetésnek a tanító algoritmusokkal kapcsolatos vizsgálatok, a...

Read more

Négy hiánypótló kötet a hazai zöldinnovációs építésgazdaság területéről

„A Greenology Tudásközpont közel egy éves kutatási tevékenységének eredményeként a mai napon közzétételre került az a négy hiánypótló kötet, amely kiemelkedő zöldinnovációs, fenntarthatósági építésgazdasági kérdéseket dolgoz fel a green retrofit, a moduláris építészet, az innovatív építési alapanyagok és technológiák, valamint az építési-bontási hulladék újrahasznosítása témakörében. A kötetek az alábbiak szerint érhetők el: Az I. kötet a Boros Anita – Torma András (szerk.): „Trendek és megoldások a zöld építésgazdaság területén” címet viseli és az alábbi kötetekből áll: Boros Anita – Torma András (szerk.): Trendek...

Read more

10 000 fő alatti önkormányzatok fejlesztési lehetőségeinek és forrásabszorpciójának összefüggései Magyarországon

„Felértékelődött a helyi szintű kezdeményezések és beavatkozások jelentősége. Egyre gyakrabban fogalmazódik meg a régiók és városok fejlődésében a helyi tényezők előtérbe helyezése, amely nem csupán a környezeti, gazdasági erőforrások hatékony alkalmazását jelenti. A helyi közösségek szerepvállalása és aktivitása nemcsak a változó világ új kihívásaihoz való alkalmazkodásban, hanem a területi különbségek csökkentésében is fontossá vált. A helyi közösségek egyik kulcsszereplői vitathatatlanul a helyi önkormányzatok. Feltételezésem, hogy a vidéki települések közösségeinek építéséhez és a fejlődéshez jelentősen hozzájárulnak forrásteremtési aktivitásuk révén. A korábbi területi kutatási...

Read more

Fókuszban a tudásalapú Közös Agrárpolitika – KAP Stratégia tervek Agrártudás és Innovációs Rendszerei

„A KAP Stratégia tervek Agrártudás és Innovációs Rendszereiről ülésezett 20 tagország képviselője Hollandiában. Az eseményt társelnökként vezette Juhász Anikó, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára. A Mezőgazdasági Kutatási Állandó Bizottság Agártudás és Innovációs Rendszer munkacsoport ülését április 6-7-én tartották meg a hollandiai ’s-Hertogenbosch városában, a helyi szaktanácsadással foglalkozó szervezet, a ZLTO központjában. A rendezvényen 20 tagország 38 képviselője vett részt személyesen, további 26-an pedig online csatlakoztak. A munkacsoport ülés fő témáját a benyújtott tagországi KAP Stratégiai tervek Agrártudás és Innovációs Rendszereinek áttekintése...

Read more

Megelőzheti-e az Európai Unió Kínát és az Egyesült Államokat a globális mesterséges intelligencia versenyben? – AI Watch 2022

„Az Európai Unió Közös Kutató Központja (Joint Research Centre, a továbbiakban: JRC) által március 31-én közzétett Mesterséges Intelligencia Mutató (AI Watch Index) elsősorban az Európai Unió egyes tagállamainak technológiai fejlettségéről tanúskodik, azonban kitér a globális viszonylatokban is jelentős mesterséges intelligencia erőközpontokra, mint például az Egyesült Államokra és Kínára. A tág földrajzi fókusz kettős célt szolgál, egyrészt az európai államok viszonylatában ad képet az MI fejlődési állapotáról, másrészt elhelyezi az Európai Unió egészét a globális technológiai térképen, hangsúlyozva Európa technológiai autonómiáját. AZ elemzés az...

Read more

Idén április 6-án nyílik az egységes kérelem beadó felülete

„2022. április 6-án nyílik az egységes kérelem kitöltési felülete, a gazdálkodók ekkortól nyújthatják be kérelmeiket. A közvetlen támogatások keretében közel 480 milliárd forint támogatást igényelhetnek, a vidékfejlesztési támogatásoknál pedig a 230 milliárd forintot is meghaladhatja a várható összes igénylés. Az egységes kérelem keretében idén 40 közvetlen támogatási és vidékfejlesztési jogcímhez kapcsolódóan igényelhetnek a termelők támogatást, több adatszolgáltatási kötelezettséget is teljesíthetnek, valamint kifizetési kérelmet adhatnak be. Az idei évben – az uniós szabályoknak köszönhetően – továbbra is átmeneti időszakra kerül sor, ennek révén...

Read more
Page 441 of 1876 1 440 441 442 1 876